Futsalcsapatunk kikapott Nyíregyházán -  jövő héten, hazai pályán juthatunk döntőbe

Futsalcsapatunk kikapott Nyíregyházán - jövő héten, hazai pályán juthatunk döntőbe

2026. május 18. 19:59

Vereséget szenvedett az éllovas Újpest FC az A' Studió Futsal Nyíregyháza vendégeként, ugyanis a nyírségiek 6–1-re nyertek hazai pályán a futsal NB I felsőházi rájátszásának 9. fordulójában, így a lila-fehérek a vereség ellenére jövő hétfőn hazai pályán, a DEAC ellen tehetik matematikailag is biztossá fináléba jutásukat.

Rendkívül fontos pontokról döntött a Nyíregyháza elleni idegenbeli rangadónk, ugyanis a mérkőzés győztese biztossá teszi részvételét az egyik fél harmadik győzelméig tartó döntőben, ugyanakkor a mieinknek egy pont is elegendő volt ahhoz, hogy biztossá tegyék részvételüket a fináléban. Ráadásul egy döntetlennel is a felsőház első helyén végezhettünk volna, így pályaelőnnyel kezdhettük volna a döntőt, vereség esetén pedig az utolsó körben rendezendő DEAC elleni hazai mérkőzésünkön harcolhattuk ki a fináléba jutást.

Vezetőedzőnk, Németh Péter Pál Patrik mellett ezúttal a napokban kisebb sérülést szenvedő Kinics Bálintra, valamint a megbetegedő Tarnóczi Marcellre sem számíthatott. A hazaiak mindent megtettek, hogy kiváló hangulatú rangadót varázsoljanak, s szépszámú közönség látogatott ki a Continental Arénába, csapatuk pedig tőlük tüzelve jól is kezdte a meccset, Gémesi Gergőnek már az első percben akadt védenivalója, ám a 3.-ban már ő is tehetetlen volt, amikor egy jobb oldali szöglet utáni löbbölést a hosszún érkező Raphinha bombázott a kapunkba.

A gól csak még elszántabbá tette vendéglátónkat, amely az első percekben érvényesítette az akaratát, ám nem sokkal később már mi is veszélyeztettünk Lucas Moreira és Suscsák Máté révén, sőt, a félidő második felében már mi támadtunk többbet. Alasztics Marceltt többször meg is tornáztattuk, de egyenlítésünk helyett a játékrész utolsó percében – Gémesi dupla bravúrja ellenére – Maneca megduplázta a Nyíregyháza előnyét.

Fordulás után másfél perc elteltével már hárommal vezetett a Nyíregyháza, amikor Maneca került ziccerbe, amit a bal alsóba passzolt. Nem sokkal később viszont zárkóztunk, amikor Alasztics buktatta a hatoson belül Vas Ádámot, a jogosan megítélt hatméterest pedig Lucas Moreira vágta Gagyi Sándor kapujába. 3–1

Hiába a szépítésünk, a 29. percben ismét háromra növelte előnyét a házigazda, amikor Pulguinha lövését nem tudta védeni a korábban több bravúrt is bemutató Gémesi Gergő. Hiába próbálkoztunk és támadtunk a következő percekben is azért, hogy zárkózzunk, újabb gólt a Nyíregyháza szerzett Hadnagy István révén. Ezt követően kockáztattunk, öt a négy elleni játékra álltunk át, de ezúttal ez megbosszulta magát, Bálint Andor is betalált, kialakítva ezzel a 6–1-es végeredményt.

A Nyíregyháza győzelmével nagy lépést tett a bajnoki döntő felé, ugyanakkor a fináléba jutásra a mieinknek is minden esélye megvan, ehhez legalább egy pontot kell szereznünk a felsőház utolsó körében, május 25-én, hétfőn, a DEAC elleni, 19:15-kor kezdődő mérkőzésünkön. Sőt, ha megnyerjük a mérkőzést, első helyen zárunk és hazai pályán kezdhetjük a finálét.

"Sajnos érezhetően nem voltak tiszták a fejek, meg kell találnunk az okokat. Remélem,nem remegtünk meg attól, mekkora lehetőség előtt állunk és nem is hittük el azt, hogy a döntőben van a helyünk. Át kell beszélnünk és utána el kell felejtenünk. Sajnos nem nézett ki jól a mérkőzés az az igazság, de az egész szezonban nyújtott teljesítményünket kell visszahoznunk és ennek megfelelően pályára lépni a Debrecen ellen" - mondta a mérkőzés után vezetőedzőnk, Németh Péter.

Futsal NB I, Felsőház, 9. forduló
A’ Studió Futsal Nyíregyháza–Újpest FC 6–1 (2–0)
Nyíregyháza, Continental Arena. V.: Kiss G., Szabó P. (Mózsa)
ÚJPEST FC: Gémesi – Lucas, Thiago, Östör, Suscsák
Csere: Vörösmarty (kapus), Vas Á., Czerman, Kártik, Hadzsi Máté, Kovács Balázs, Medveczki, Kovács Benjámin, Yukumo
Vezetőedző: Németh Péter
Gól: Raphinha (3.), Maneca (20., 23.), Pulguinha (29.), Hadnagy (31.), Bálint (33.), ill. Lucas (24. – hatméteresből)

Sütiket használunk az oldalunk megfelelő működésének biztosításához és az oldalunk látogatottságának elemzéséhez. További részleteket a sütitájékoztató tartalmaz.
Összes süti elfogadása
Alapvető sütik elfogadása