Tizenegy nap leforgása alatt negyedik bajnokiját játszotta címvédő csapatunk, amelyre nem kisebb feladat várt, mint a százszázalékos mérleggel listavezető, Magyar Kupa-győztes Veszprém. Noha mindkét csapat veretlenül várta a csúcsrangadót, egyik sem a legjobb előjelekkel, tőlünk a Nyírbátor ellen csapatkapitányunk, Vas Ádám dőlt ki keresztszalag-szakadással, míg a bakonyiak brazil légiósukra, Thiago Alvesre nem számíthattak, ugyanakkor a vendégeknél a pályára is visszatért sérülése után játékos-edzőjük, Dróth Zoltán.
A mieink a százszázalékos hazai mérleg megőrzésére, a veszprémiek pedig a hibátlan teljesítmény megőrzésére készültek, így érthetően nagy csatára volt kilátás. Az első próbálkozások a vendégek előtt adódtak, előbb egy lövésük nem találta el a kapunkat, majd szabadrúgásukat blokkoltuk. Igaz, szűk három perc elteltével Rutai Balázs távoli löketét Horváth Bendegúz tolta szögletre, majd bő egy perccel később szép figuránk végén Thiago Cardoso emelt nem sokkal mellé balról. Öt és fél perc elteltével így is megszereztük a vezetést, Szalmás Zoltán kapott remek indítást a bal oldalon és ő már remekül lőtt a hosszúba. 1–0
Nem sokkal később Tarnóczi Marcellnek is be kellett mutatnia egy védést korábbi játékosunk, Lipl Noel lövésénél, majd az ezt követő szögletnél Szalmás Zoltán a keresztléc segítségével mentett, aztán pedig Dróth két, lefordulás utáni próbálkozásánál is sikerrel blokkoltunk. A játékrész derekán viszont az egyébként kiegyenlített meccsen nekünk volt rövid idő alatt négy lehetőségünk, előbb Suscsák lövését védte Horváth, aztán Alexa Ákos távoli bombája csattant a kapufán, majd Thiago egyéni akciója után tudott hárítani a veszprémi kapus, végül szép támadásunk végén Lucas közeli kísérlete is elakadt Horváthban.
Ezt követően viszont szerencsénk is volt, ugyanis Lipl kapáslövése két játékosunkon megpattanva ment szögletre, azonban ezután összegyűlt a veszprémiek hat faultja, így tízmétereshez jutottunk, amit Czerman Márk higgadtan pofozott a kapuba a 13. percben. 2–0
A játékrész hajrájában valamennyivel visszább vettek a csapatok, kevesebb helyzetet tudtak kidolgozni, nálunk Lucas lábában maradt a harmadik gól, amikor a kapu mellé passzolt egy ziccert, ez pedig megbosszulta magát, ugyanis saját hatosunkon belül szerzett labdát Lipl Noel pofozott Tarnóczi Marcell kapujába. Erre Thiago válaszolhatott volna, aki labdaszerzése után gyalogolt a kapuig, de ismét elakadt a lövése Horváthban, míg nálunk Dróth szabadrúgását védte Tarnóczi, azonban a szünetig újabb gól nem esett, így egygólos előnnyel fordultunk. 2–1
A második félidőt aktívan kezdte a Veszprém, helyzetek viszont előttünk, pontosabban Rutai Balázs előtt adódtak, akinek két, labdaszerzés utáni löketét is évdte Horváth Bendegúz. Újabb találatunk helyett viszont a bakonyiak tudtak egyenlíteni, Tarnóczi Marcell eladott labdája után Lipl Noel gurított üresen tátongó kapunkba a 23. percben. 2–2
A vendégek egyenlítése viszont kellően feltüzelte a mieinket, igyekeztünk fokozni a tempót, s ennek viszonylag hamar meg is lett az eredménye: Gémesi Gergő adott gólpasszt Czerman Márknak, aki rendkívül üresen volt a hatos előtt és lőtte ki a jobb alsót! 3–2
Sőt, nem álltunk távol az újabb góltól sem, de azt nem tudtuk megszerezni, a Veszprém pedig újabb hátránya után nyomást helyezett ránk. Ezt azonban olyannyira kibírtuk, hogy a játékrész derekán Thiago Cardoso is kilőtte a jobb alsót, kettőre növelve előnyünket. 4–2
A hajrában pedig rendkívül nyílt csatát vívtak a felek, helyzet itt is, ott is adódott, Gémesi Gergőnek és Horváthnak is volt dolga a kapukban. Az utolsó hat percben pedig öt a négy elleni játékkal is próbálkoztak a vendégek, egyszer el is jutottak egy nagy helyzetig, de nem tudtak közelebb kerülni, így koncentrált, szervezett játékkal sikerült megőriznünk előnyünket, elvettük a Veszprém veretlenségét és megőriztük hibátlan hazai mérlegünket. Ráadásul - egy meccsel többet játszva - meg is előztük a bakonyiakat és élre álltunk a tabellán.
"Gratulálok a srácoknak, mert nagyon összeszedtük magunkat. Mélyen voltunk fizikálisan és mentálisan is, de most az összes tartalékot kivittük a pályára, ennek köszönhetően nyertük meg a mérkőzést. Remélem, hamarosan visszatalálunk erre az útra" - mondta vezetőedzőnk, Németh Péter.
A bajnokságban a magyar válogatott világbajnoki selejtezője miatt szünet következik, a mieink legközelebb pedig már Lengyelországban, Gliwicében lépnek pályára, hiszen október 27. és 30. között a Bajnokok Ligája legjobb 32 csapata között, az 5-ös csoportban a házigazda Piasttal, az azeri Araz-Naxcivannal és a bosnyák Buba Marával csapnak össze.
Futsal NB I, Alapszakasz, 8. forduló
Újpest FC–Vehir.hu Futsal Veszprém 4–2 (2–1)
UTE Röplabdacsarnok, 250 néző. V.: Juhász D. (Fehérvári, Deme, Urgyán)
ÚJPEST FC: Tarnóczi – Lucas, Szalmás, Alexa, Suscsák
Csere: Gémesi (kapus), Czerman, Hadzsi, Rutai, Thiago, Mukai, Pál P., Bogdán R., Cserkuti
Vezetőedző: Németh Péter
Gól: Szalmás (6.), Czerman (13., 25. – az elsőt kisbüntetőből), Thiago (30.), ill. Lipl (16., 23.)