Az éllovas Veszprémet fogadja címvédő csapatunk

Az éllovas Veszprémet fogadja címvédő csapatunk

2026. október 07. 15:46

Október 8-án, csütörtökön 19:30-tól a százszázalékos mérleggel éllovas Vehir.hu Futsal Veszprémet látja vendégül az UTE Röplabdacsarnokban a címvédő Újpest FC a futsal NB I alapszakaszának 8. fordulójában.

Rendkívül kemény menetben van Németh Péter együttese, hiszen címvédő futsalcsapatunk 16 nap alatt 5, 11 nap alatt 4 mérkőzést játszik/játszott, ráadásul vezetőedzőnk dolgát sérülések és betegségek is nehezítették az elmúlt időszakban. A TFSE elleni találkozón szezonbeli első bajnokiját játszotta a bokasérülésből felépült Czerman Márk, illetve visszatért a Nyírbátor elleni múlt csütörtöki meccset betegség miatt kihagyó Hadzsi Máté is. Ugyanakkor a nyírségiek elleni találkozón két meghatározó játékosunkat is elvesztettük, hiszen Vas Ádám jobb térdében keresztszalag-szakadást szenvedett, így rá legjobb esetben is csak a szezon hajrájában számíthatunk, Pál Patriknak pedig a múlt csütörtöki meccs legelején akadt problémája korábbi sérülésével, amely miatt kihagyta a TFSE elleni hétfői bajnokit.

A mieink ennek ellenére 8 forduló után is őrzik veretlenségüket és százszázalékos hazai mérlegüket, hiszen 6 győzelemmel és két döntetlennel állnak a tabella 2. helyén egy pont lemaradással aktuális ellenfelünkhöz képest. A Veszprémtől nyáron több meghatározó játékos is távozott (Matheus Nyírbátorba, Horváth Benedek Maglódra, Juhász Márk a TFSE-hez, Hadházi Sándor, Knizs Olivér és Dorogi Benjámin Lengyelországba szerződött), azonban úgy fest, őket sikerült pótolni többek között Kecskemétről Kovács Mátéval és Haász Benjáminnal, ugyanis a bakonyiak eddigi hét mérkőzésüket kivétel nélkül megnyerték, s a tabella élén állnak.

A Dróth Zoltán által irányított együttes a H.O.P.E.-t 6–2-re, a Kincsemet 12–3-ra, az MFA-t 8–3-ra, a TFSE-t 6–1-re, a Nyíregyházát 5–2-re, az Airnergyt és az Aramist pedig 7–2-re győzte le, igaz, az élmezőny másik négy csapatával egyelőre nem találkozott. A Veszprém szerezte egyébként a legtöbb gólt az idényben, 51-et (eggyel többet, mint a mieink), s velünk holtversenyben – a DEAC és az MVFC mögött – a harmadik legkevesebb gólt kapta, 15-öt.

A két csapat az előző évadban változatos mérkőzéseket produkált egymás ellen: az alapszakaszban előbb 4–1-re nyertek Veszprémben a hazaiak, majd teltházas mérkőzésen, december végén bár 4–1-re is vezettünk, a vendégek döntetlenre mentették a fantasztikus hangulatú rangadót. Ezt követően a felsőházban is 4–1-re kikaptunk itthon, de a Veszprémben, rendkívül kiélezett mérkőzésen elveszített Magyar Kupa-döntő után néhány nappal bajnokin 2–1-re győzni tudtunk, amellyel óriási lépést tettünk a fináléba jutás felé.

A Veszprém elleni legutóbbi – március 20-i – hazai mérkőzésünk óta egyébként összes mérkőzésünket megnyertük pályaválasztóként, az NB I-ben és a bajnoki döntőben 9-szer nyertünk (egyet hosszabbítás után), a Bajnokok Ligájában pedig mindhárom hazai meccsünkön győzelmet arattunk – ezt a sorozatunkat pedig szurkolóink támogatásával szeretnénk folytatni, s mindent beleadunk, hogy győztesen hagyjuk el a játékteret.

“Rendkívül sűrű a menetrendünk, nincs sok időnk a feltöltődésre, ráadásul többen kiestek sérülés miatt, mások pedig most tértek csak vissza, de nem szeretnénk ezekkel foglalkozni. Igazi rangadó vár ránk, minden energiánkat mozgósítanunk kell, hogy megőrizzük hazai veretlenségünket és kiszolgáljuk a mindig fantasztikus hangulatot teremtő szurkolóinkat” – fogalmazott a góllövőlistát 15 találattal vezető centerünk, Suscsák Máté.

Az október 8-án, csütörtökön 19:30-kor kezdődő Újpest FC–Vehir.hu Futsal Veszprém mérkőzést Juhász Dávid vezeti, segítői Fehérvári Patrik, Deme Rajmund és Urgyán Antal lesznek. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Futsal NB I, Alapszakasz, 8. forduló
Október 8., csütörtök
19:30, UTE Röplabdacsarnok:
Újpest FC–Vehir.hu Futsal Veszprém

Sütiket használunk az oldalunk megfelelő működésének biztosításához és az oldalunk látogatottságának elemzéséhez. További részleteket a sütitájékoztató tartalmaz.
Összes süti elfogadása
Alapvető sütik elfogadása