Németh Péter csapata a válogatott szünet után kemény menetelést kezdett meg hétfőn, a másodosztályú Asterix SC Érd vendégeként a Magyar Kupában, hiszen a lila-fehérek 25 nap alatt várhatóan hét mérkőzést játszanak (öt bajnoki és két MK-meccs). Az NB I-es tabella második helyén álló csapatunk a kupatovábbjutás után az élvonalban újonc H.O.P.E. Futsal otthonában folytatja szereplését.
Vendéglátónk ígéretesen kezdte az idényt, hiszen kezdésként meglepetésre 1–0-ra győzött az előző évad ezüstérmese, a Kecskemét ellen, valamint a másik újoncot, a PTE-PEAC-ot is felülmúlta, a Haladás ellen pedig otthon és idegenben is nyert, ráadásul Berettyóújfaluban és Budaörsön is kisebb bravúrt jelentve egy-egy pontot szerzett, így 4–2–7-es mérleggel, 14 pontot gyűjtve áll a tabella 9. helyén.
A H.O.P.E.-nak sem volt sok ideje pihenni, hiszen hétfőn ugyancsak a Magyar Kupában lépett pályára és 4–1-re győzött a Balmazújváros otthonában, így két győzelemmel a háta mögött várja a mieink elleni hazai mérkőzését. Ahogy az eredményekből is látható, a maglódiak több csapat dolgát is alaposan megnehezítették, s bár a mieink otthon 7–1-re legyőzték őket, egy pillanatig sem vehetjük félvállról az idegenbeli találkozót.
“Nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen a H.O.P.E. Futsal sok erős csapatot megtréfált már, de ha ugyanazt a munkát és koncentrációt beletesszük, mint az eddigi meccseken, akkor biztos vagyok benne, hogy győztes csapatként jövünk le a pályáról” – fogalmazta meg várakozásait centerünk, Kártik Zsombor.
A november 20-án, 20:30-kor kezdődő H.O.P.E. Futsal–Újpest FC mérkőzést Vass István vezeti, segítői Kondákor Trisztán és Juhász Dávid lesznek.
Futsal NB I, Alapszakasz, 13. forduló
November 20., csütörtök
20:30, Gyáli Sportcsarnok: H.O.P.E. Futsal–Újpest FC