Oroszi Sándor együttese számára a nagy nyári változások után jól indult az új szezon, hiszen a mieink az első öt fordulóban háromszor nyertek egy döntetlen és egy vereség mellett. A mieink otthon a vártnál nehezebben, de 2–1-re legyőzték az újonc Astrát, kiütötték a DVTK-t (7–1) és hátrányból múlták felül a Kispest-Honvéd FC-t (2–1), emellett egygólos vereséget szenvedtek az ősi rivális és címvédő FTC-Telekom otthonában, míg az előző idény másik döntőse, a Puskás Akadémia otthonában 1–1-re végeztek, így a lila-fehérek a megszerzett 10 ponttal a tabella 4. helyét foglalják el, csak a 13 ponttal éllovas MTK Budapest, illetve az egyaránt 4-4 meccset játszó ETO–FTC kettős előz meg minket.
Ugyanakkor a 6. fordulóban még annak ellenére sem lesz könnyű dolgunk, hogy újonchoz látogatunk, a Videoton FC Fehérvár ugyanis már két győzelemnél jár, miután hajrágóllal győzött a nyitókörben Szegeden (0–1) és simán nyert Szekszárdon is (0–3). A Fejér megyeiek szoros mérkőzést játszottak a PMFC-vel is, de a baranyaiak végül a hosszabbításban fordítva nyertek 3–2-re és vitték el a három pontot Székesfehérvárról. Emellett ugyanakkor két mérkőzés nagyon rosszul sikerült a Videoton számára, hiszen az éllovas MTK idegenben hetet, a második helyezett ETO otthon 9 gólt rámolt nekik, s a második legtöbb gólt kapták ebben a kiírásban.
Madarász Lauráék pedig mindent megtesznek, hogy a dobogósokhoz hasonló teljesítményt nyújtsanak Fehérváron és négymeccsesre növeljék veretlenségi sorozatukat.
“Az utóbbi meccseinken sajnos nem mi tudtuk megrúgni az első gólt, így hátrányba kerültünk, de a csapategységünknek köszönhetően mindig visszajöttünk a mérkőzésekbe. Ez jól mutatja a csapat karakterét, ugyanakkor szeretnénk elkerülni, hogy ismét nehéz helyzetből kelljen felállnunk. Tudjuk, hogy a Videoton ellen sem számíthatunk könnyű mérkőzésre, ezért az első perctől fegyelmezetten kell játszanunk, hogy három ponttal térhessünk haza” – mondta Madarász Laura.
A szeptember 6-án, vasárnap 11 órakor kezdődő Videoton FC Fehérvár–Újpest FC mérkőzést Molnár-Sáska Zsófia vezeti, segítői Huszár Zsolt és Csókás Endre lesznek.
Simple Női Liga NB I, 6. forduló
Szeptember 6., vasárnap
11:00, Sóstói Stadion, Utánpótlásközpont, 4-es pálya: Videoton FC Fehérvár–Újpest FC
SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
- A mérkőzésre a belépés ingyenes.
- A találkozót a Sóstói Stadion mellett található utánpótlásközpont 4-es pályáján rendezik, amit a szurkolók a VII-es kapuval szembeni bejárat felől közelíthetnek meg.
- Csapatunk szurkolói számára a Sóstói tanösvény felőli lelátó áll rendelkezésre.
- A stadion melletti parkolók ingyenesen használhatók.
- A mérkőzés előtt és alatt büfé üzemel, ami – és a mellékhelyiségek – a VII-es kapun bejutva érhető el.
- Kapunyitás egy órával a mérkőzés kezdete előtt, azaz 10 órától!