Kéthetes válogatott szünet után folytatja az élvonal küzdelmeit Oroszi Sándor együttese, amely első hazai mérkőzését játssza a szezonban az élmezőny egyik tagja ellen. A tabella negyedik helyén álló lila-fehérek az FTC-Telekom, az MTK és a Puskás Akadémia elleni idegenbeli rangadók után ezúttal hazai pályán vívnak meg az első helyezett ETO FC-vel.
A mieink hét győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel, 23 lőtt, illetve 7 kapott góllal, 22 pontot gyűjtve állnak a negyedik helyen, s mindössze három pont a hátrányuk a Rába-partiakhoz képest, akik nyolc siker mellett egy döntetlennel és egy vereséggel állnak, ráadásul a második legjobb gólkülönbséggel rendelkeznek, ugyanis 35 lőtt és 5 kapott gólnál járnak.
Preszeller Tamás együttese szezonbeli egyetlen vereségét otthon, az MTK ellen szenvedte el, emellett idegenben játszott 2–2-t a Honvéddal, ugyanakkor a címvédő FTC-t hazai pályán simán, 3–0-ra múlta felül, Diósgyőrben 5–1-re győzött, a PAFC-ot 3–1-re verte, a Videotont 9–0-val küldte haza, a St. Mihályt Szegeden ütötte ki (0–4), Szekszárdról háromgólos sikerrel távozott, valamint 4–0-ra nyert a PMFC és 2–0-ra az Astra ellen is a bajnokságban, míg a Simple Női Magyar Kupában 3–0-ra győzött vendégként a másodosztályú Kelen SC ellen.
A mieink az új kiírásban alaposan megnehezítették a közvetlen riválisok dolgát, a Honvédot hátrányból vertük 2–1-re, a Puskással Felcsúton ikszeltünk (1–1), az MTK-tól remek első félidőnk ellenére kaptunk ki idegenben 1–0-ra, ahogy a címvédő ősi rivális ellen kiegyenlített találkozón maradtunk alul vendégként egy találattal. A rangadókon nyújtott ígéretes teljesítmény mellett joggal bízhatunk hazai pályánkban is, ugyanis a mindig fantasztikus hangulatot teremtő szurkolóink támogatását szezonbeli öt hazai találkozónkon győzelemmel háláltuk meg, az Astrát, a DVTK-t, a Honvédot, a Szegedet és a Szekszárdot is legyőztük, az előző évadot is ideértve pedig április 1. óta – hét mérkőzés óta – százszázalékosok vagyunk.
Az ETO FC dolgát egyébként az előző kiírásban is alaposan megnehezítettük: kapusunk, Terestyényi Anna mindkét találkozón fantasztikus teljesítményt nyújtott, ennek ellenére mindkét találkozót 1–0-ra elveszítettük. Reméljük, most koncentrált játékkal sikerül pontot rabolnunk az éllovastól és ismét ponttal, pontokkal háláljuk meg szurkolóink támogatását.
“Szoros meccsre számítok, hiszen az idei szezonban előre tudtunk lépni és már fel tudjuk venni a versenyt a legerősebb csapatokkal is. Kulcsfontosságú lesz, hogy a párharcokból győztesen jöjjünk ki, illetve arra számítok, hogy nem lesz sok helyzet a mérkőzésen, így az fog dönteni, hogy ezeket melyik csapat tudja jobban kihasználni. Idén ez az első olyan mérkőzés, amikor hazai pályán fogadhatjuk a tavalyi szezon első négy helyezettjének valamelyikét, ami mindenképpen előny számunkra, hiszen fantasztikus szurkolótáborunk van, remélem, hogy ezen a mérkőzésen is segítenek nekünk és egy kis bravúrral itthon tudjuk tartani a három pontot” – mondta az ETO FC elleni találkozóról Vidács Krisztina.
Az október 17-én, szombaton 13:30-kor kezdődő Újpest FC–ETO FC mérkőzést Sovány Liza vezeti, segítői Rigó Viktória és Balogh Bálint lesznek.
A találkozót az MLSZ Tv YouTube-csatornáján élőben közvetítik!
Simple Női Liga NB I, 11. forduló
Október 17., szombat
13:30, Tábor utca: Újpest FC–ETO FC
A mérkőzésre belépők egységesen 500 forintba kerülnek, amit a helyszínen, készpénzzel lehet megváltani.