Szűcs Sándor 1921. november 23-án született Szolnokon, a Kápolna utca 865. számú házában, Szűcs Mihály vasúti mozdonyfűtő, és Szeberényi Borbála gyermekeként. A szolnoki polgárifiú-iskola elvégzése után a szolnoki MÁV Járműjavítóban lett lakatosinas. A futball alapjait a grundokon és az iskolában sajátította el, majd a Szolnoki MÁV csapatának utánpótlásában játszott. 

Futballtehetsége hamar megmutatkozott, mindössze tizenhat évesen, 1938. október 29-én bemutatkozott a szolnokiak NB I-es csapatában – középcsatárként. Alig egy évvel később már a magyar ifjúsági válogatottba is meghívót kapott a magas, jó alakú játékos. A vasutasokkal a sportpályafutása első szakaszában, 1941-ben egy Magyar Kupa-címet és egy Corinthian-díjat nyert, és ugyanebben az évben, március 23-án, Jugoszlávia ellen a felnőtt válogatottban is bemutatkozott, ekkor azonban már végleges posztján, hátvédként játszott. Szolnokon hamar közönségkedvenc lett, szeplői miatt – a pulykatojás mintájára utalva – a „Pulyka” becenevet ragasztották rá.

1944 tavaszán megházasodott, gyermekkori szerelmét, Csabai Etelkát vette el. A fiatal házasok hamarosan elköltöztek, ugyanis Szűcs 1944 nyarán az Újpest játékosa lett. Az átigazolás nem ment könnyen, ugyanis a Megyeri úton „Málnaszörp” néven emlegetett futballistát éveken át csábította a lila-fehér klub, elsősorban válogatott csapattársa, Zsengellér Gyula győzködte arról, hogy Újpesten a helye.

Szűcs a Liláknál hamar közönségkedvenc és alapember lett, és a válogatottból sem hagyták ki, középhátvédként minden középcsatár életét megkeserítette, a védelem oszlopa volt hazai és nemzetközi szinten is. A korabeli sajtó így méltatta képességeit: „A kullancsok eszményképe. Ha formában van, nincs az a center, aki meg tud tőle szabadulni. Ragyogóan fejel, remek a rúgótechnikája.” Máshol ezt írták róla: „Óriási lövőtudása, csodálatos lelkesedése és munkabírása nagy érték, a játékához viszont nagy tér szükséges, ha csatár. Technikai hiányosságok, de bámulatos akarat.”

Az Újpest a háború utáni első három bajnokságot sorozatban megnyerő csapatának (1945, 1946, 1947) egyik legfontosabb oszlopa volt. 1948-ban vendéglőt nyitott a stadion közelében – a mai Perényi Zsigmond utcában –, amely a csapat és a szurkolók egyik kedvenc törzshelyévé vált.

A válogatottban 1948. október 3-ig összesen tizenkilencszer szerepelt. Felkészültsége és tudása alapján akár a formálódó Aranycsapat stabil tagja is lehetett volna, ám a történelem és a politika közbeszólt.

A Rákosi-rendszer kiépülése során az állampárt a futballba is beleszólt, 1949 őszétől sorra nevezték át és „szállták meg” különböző szakszervezetek és minisztériumok a klubokat. Az Újpestet a Belügyminisztériumhoz osztották be. Szűcs tekintélyét jól mutatja Várhidi Pál visszaemlékezése is: amikor 1950 márciusában az UTE-t és a Budapesti Rendőr Egyletet parancsszóra egyesítették, a Kádár János vezette közgyűlésen személyesen Szűcs Sándor javasolta, hogy az újjáalakuló sportklubot ne – szovjet mintára – Dinamónak, hanem Dózsa Györgyről nevezzék el. Hogy ez tényleg így történt-e, azt ma már nem tudjuk, mindenesetre a Dózsa-futballistákat hamarosan beléptették a rendőrség kötelékébe, polgári foglalkozásukat fel kellett adniuk.

Bár Szűcs a pályán továbbra is remekül teljesített, magánélete 1950 nyarán gyökeres fordulatot vett. Egy hévízi edzőtáborozás során, a csapat egyik vacsorája alatt egymásba szerettek az ifjú énekesnővel, Kovács Erzsivel. A következő hónapokban Szűcs Sándor és Kovács Erzsi között házasságtörő kapcsolat kezdődött, melyet a Dózsa rendőrökből álló vezetősége nem nézett jó szemmel. Több felszólítás után, 1951 januárjában Csáki Sándor, a klub egyik vezetője hivatalosan is behívatta irodájába, és emlékeztette: szerelmi viszonya nem fér bele a szocialista sporterkölcsbe, különösen nem egy rendőrfőhadnagy életébe, és kötelezte a kapcsolat befejezésére. Szűcs „ügye” 1951 elején átkerült az Államvédelmi Hatósághoz, amely éppen ezekben a hetekben rekvirálta klubját, az MTK-ból Textilessé lett Bp. Bástyát. Az ÁVH klubja az első rangadóját éppen a Dózsa ellen játszotta. A politikai rendőrség pedig a labdarúgás világába belépbe egyből csapdát állított az újpesti játékosnak, egy magát embercsempésznek kiadó ügynökükön keresztül próbálták rávenni Szűcsöt, hogy külföldre disszidáljon.

Az 1951-es bajnoki szezon február 25-én, a Megyeri úton, egy ünnepélyes felvonulással indult. A Dózsa első mérkőzésére március 4-én került sor a Vörös Lobogó Sortex ellen, Soroksáron. A csapat 1:0-ra nyert, a meccs után pedig Szűcs meglepő szavakkal búcsúzott el társaitól az öltözőben: „Fiúk, remélem, szép emlék leszek nektek, és gondolni fogtok rám!”

Akkor még senki sem értette a szavait. Másnap, március 5-én, a szokásos hétfői fürdőzős napon, a Széchenyi fürdőben még részt vett, és kölcsönkérte Deák Ferenc karóráját azzal az ígérettel, hogy másnap visszaadja.

Március 6-án, kedden a Népszava az előző hétvégi mérkőzés legjobbjának választotta, a Népsport pedig a forduló válogatottjában is szerepeltette. Ezeket a cikkeket Szűcs azonban már soha nem olvashatta. Ezen a napon nyoma veszett; nem jelent meg az edzésen, otthonában sem találták. Amikor a játékosok a teljhatalmú Csáki Sándort kérdezték a hollétéről, ő csak egyetlen szót vetett oda foghegyről: „Hazaáruló!” A csapattársak ebből arra következtettek, hogy Szűcs sikeresen külföldre szökött, akárcsak megannyi további hazai labdarúgó a korábbi években.

A valóság azonban sokkal sötétebb volt. Szűcs és Kovács Erzsi belementek az államvédelemnek dolgozó álembercsempész javaslatába, és március 6-án hajnalban elindultak Ausztria felé. A kora reggeli órákban, a határ közelében, az előzetes terveknek megfelelően az ÁVH letartóztatta őket. Szűcsöt az 1950. évi 26. számú törvényerejű rendelet alapján megvádolták. A szigorúan titkos rendelet, amit soha nem hirdettek ki, a fegyveres testületek tagjainak tiltott határátlépési kísérletét büntette – példátlan szigorral. Szűcs Sándor a Dózsa játékosaként rendőr főhadnagyi pozícióban volt – bár aktív rendőri munkát soha nem végzett –, így alkalmazták vele szemben a titkos rendeletet. Május végén halálra ítélték. A kegyelmet nem kért és nem is kapott futballista utolsó, elkeseredett lépésként egy hóhér segítségével kicsempésztetett egy cetlit. Június 4-én reggel Szusza Ferenc találta meg a kis papírt Váci úti háza garázskapuja kulcslyukába gyűrve. Ez állt rajta:

„Halálra vagyok ítélve, mentsetek meg! Szűcs Sanyi”

Szusza azonnal cselekedett: riadóztatta a jó politikai kapcsolatokkal rendelkező játékostársakat: a Bp. Bástya csapatkapitányaként ÁVH tiszti rangban lévő Börzsei Jánost, valamint a Bp. Honvéd sztárjait, a honvédelmi miniszterhez remek kapcsolatokkal rendelkező Puskás Ferencet, valamint Bozsik Józsefet. A négy játékos közösen kegyelmi kérvényt írt Rákosi Mátyásnak. Szusza pedig a két Honvéd játékost, Puskást és Bozsikot elvitte a Honvédelmi minisztériumhoz.

A két kispesti futballista hamar bejutott Farkashoz, akinek átadták a kegyelmi kérvényt és arra kérték, hogy azt haladéktalanul juttassa el Rákosihoz, hogy megmenthessék védőtársukat. Farkas megígérte, hogy intézkedik, még a futballisták jelenlétében telefonálni kezdett. Puskásék azzal a reménnyel hagyták el a minisztériumot, hogy megmenthetik a Dózsa hátvédjének életét. Másnap reggel azonban megkapták a lesújtó értesítést: a kegyelmi kérvénnyel elkéstek, a halálos ítéletet előző este végrehajtották.

Szűcs Sándort, mint a Magyar Rendőrség tagját felfegyverkezve végrehajtott illegális külföldre szökés kísérletének bűntette miatt 1951. június 4-én felakasztották, majd az új köztemető 298-as parcellájában jeltelen sírba temették. A letartóztatott Kovács Erzsi négy év börtönt kapott, és sokáig ő sem tudott szerelme sorsáról.

Az ítélet szigorúan titkos volt, ennek ellenére az újpesti játékosok között hamar elterjedt a szörnyű hír. A klubvezetők azonban hamarosan egyértelművé tették a játékosok számára: Szűcs Sándorról nem beszélhetnek soha senkivel, ha pedig maguk is disszidálni óhajtanak, a hátvédhez hasonló sors várhat rájuk. A megfélemlítés terve működött, hiszen az ÁVH és az állampárt Szűcs Sándorral példát akart statuálni: minden más játékost el akarták ijeszteni a disszidálástól. Ez sikerült, mivel az 1956-os forradalomig egyetlen magyar futballista sem próbált meg külföldre szökni.

Szűcs Sándor nevét pedig kitörölték a magyar futball történetéből. Sokáig a kiváló labdarúgóról, a kommunizmus áldozatáról megemlékezni sem lehetett, még 1969-ben is csak annyit írtak sorsáról, hogy „az ötvenes évek elején súlyosan vétett törvényeink ellen”.

Az újpesti és a magyar labdarúgás mártírjának halálhírét, kivégzésének történetét a lapok csak a rendszerváltás előestéjén közölték. Az ítéletet a bíróság következő években törvénysértőnek mondta ki, Szűcsot rehabilitálták, majd 1991-ben posztumusz alezredesi rangot kapott. Fia, ifjabb Szűcs Sándor éveken át utánpótlás-emléktornát szervezett édesapja emlékére. Nevét napjainkban Újpesten a róla 1993-ban elnevezett általános iskola, Szolnokon pedig a Tiszaligeti Stadion egyik edzőpályája őrzi. A család által állított síremléke az Új köztemető 298-as parcellája 18. sorának 41. helyén található.