Újabb magyar válogatott játékossal erősített futsalcsapatunk!

Vas Ádám után újabb magyar válogatott játékossal erősítette meg keretét az Újpest FC NB I-es labdarúgócsapata, hiszen a Vehir.hu Futsal Veszprémtől érkező Kártik Zsombor lila-fehérben folytatja pályafutását!

WEB Kátrik

Kártik Zsombor 24 éves kora ellenére jelentős élvonalbeli tapasztalattal rendelkezik, hiszen már a 2017–2018-as idényben bemutatkozott az NB I-ben, ahol az évek során egyre meghatározóbb tagja lett az élcsapatnak számító Berettyóújfalunak, amellyel az NB I-ben a 2019–2020-as kiírásban bajnok lett, emellett a hajdúságiakkal az élvonalban és a Magyar Kupában két-két alkalommal szerzett ezüstérmet. Ballábas centerünk az elmúlt három idényt Veszprémben töltötte, a bakonyiakkal pedig bajnoki bronzéremig és Magyar Kupa-ezüstig jutott. Kártik Zsombor kvalitásairól sokat elárul az is, hogy a magyar válogatottban is bemutatkozott, s négyszer lépett pályára a nemzeti csapatban.

„Maximalista játékosnak tartom magam, minden meccsen, még ha tét nélküli is, akkor is a legtöbbet akarom kihozni magamból. Nehéz időszakon vagyok túl, mert a közelmúltban két keresztszalag-szakadásom is volt, de fejben nagyon erősnek tartom magam és ennek köszönhetően tudtam visszajönni abba a formába, amilyenben a sérüléseim előtt voltam. Nagyon  imponáló volt a felvázolt cél és rettentően megtetszett, ahogy a bajnokságban a csapat tagjai küzdenek egymásért. Bízom benne, hogy a jövőben és akár a mostani idényben is közösen éremért tudunk küzdeni. Sok embertől hallottam, hogy Szente Tamás nagyon jó ember és szakmailag is jó munkát végez, ezért is igazoltam Újpestre. Vele is beszéltem, mielőtt ide jöttem, nagyon szimpatikusnak tartom, szóval várom már a közös munkát. A csapatszellem miatt szerintem egyértelműen megpályázhatjuk az éremszerzést, egyénileg pedig az a célom, hogy olyan játékkal járuljak hozzá a csapat szerepléséhez, hogy visszakerüljek a magyar válogatottba” – mondta új igazolásunk, Kártik Zsombor.

„Kártik Zsombort négy éve figyeljük, még Berettyóújfalun szúrtuk ki, hiszen nagyon technikás, magas, kifejezetten jó szellemű játékosról beszélünk, aki igazi vérbeli támadó. Régóta szerettük volna őt magunkhoz csábítani, idén sikerült. Négyszeres magyar válogatott, bajnoki és Magyar Kupa-érmeket szerző játékos, aki folyamatosan topcsapatokban fejlődött, így pontosan tudja, mi kell ahhoz, hogy mi is olyan klubbá váljunk, amely éremért, bajnoki címért harcol. Csak és kizárólag olyan játékosokat igazolunk, akik kifejezetten erősítést jelentenek és akikkel versenyben lehetünk az érmekért” – fogalmazott futsalcsapatunk sportigazgatója, Óvádi László.

Üdvözlünk Újpesten, Zsombor!

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.