Jelentős változások és hosszú felkészülés után két győzelemmel kezdte meg a futsal NB I új idényét az Újpest FC, amely telt ház előtt nyert otthon 5–1-re a Rubeola FC ellen, majd az éremesélyes Kecskemétet legyőző Aramist Budaörsön tudta két vállra fektetni.
„Mentálisan nagyon erős keretet sikerült kialakítani, és sikerült magunkhoz csábítani Szente Tamást, aki csapattársam volt, így ismerem a habitusát, a munkához való hozzáállását, emellett napi két edzéssel, ideális körülmények között, nyugodtan dolgozhattunk. Ezek mind elősegítették, hogy két meccsből két győzelemmel rajtoljunk” – kezdett bele Óvádi László, az Újpest FC futsalcsapatának sportigazgatója, aki kiemelte, hogy nagyon tudatosan igazoltunk.
„Az előző szezon közben rengeteg mérkőzést néztünk meg és kifejezetten úgy igazoltunk játékosokat, hogy nagyrészt egy korosztály és olyan hozzáállással szálltak be saját csapataikba, ami egyértelműen arra engedett következtetni, hogy ők az Újpest szintjének megfelelően tudnak teljesíteni. Tudjuk, hogy a bajnokság közepén egymás után játszunk majd a topcsapatok ellen, de
ezek a srácok mindent ki fognak adni magukból és a legkevésbé azon fog múlni a szereplésünk, hogy összeesnek-e vagy sem
– fejtette ki Óvádi László, aki a Rubeola elleni meccs kapcsán kitért rá, hogy csapatunknak 32 (!) kaput eltaláló lövése és öt kapufája is volt az öt szerzett gól mellett, ez a teljesítmény pedig lökést adott a folytatásra, s éltünk is vele, hiszen azt az Aramist sikerült legyőzni Budaörsön 3–1-re, amely az első fordulóban a dobogóesélyes Kecskemét vendégeként tudott nyerni.
„Úgy mentünk oda, hogy akár még egy döntetlen is siker lehet, de nem ennek a csapatnak, hiszen a fiúk győzni akartak, nem voltak megilletődve. Ezt a hétközi edzéseken is mutatták és mondták is.
Ez a két győzelem azt mutatja, hogy ezzel a hozzáállással bárkit, bárhol meg tudnak verni”
– húzta alá sportigazgatónk, aki szerint a budaörsi győzelem fokmérőnek is tekinthető. Kiemelte azt is, hogy az egyesülés után négy játékos érkezett az NB II-es csapatból, s ők az élvonalban is folyamatosan játszanak, Medveczki Máté például duplával mutatkozott be az NB I-ben.
„Az Aramisszal mindig ki-kimeccset játszottunk és ők az a csapat, amely a mérleg nyelvét jelenti a bajnoki cím eldöntésénél, hiszen olyan bravúrokra képesek, amelyet kevés csapat tud megcsinálni. Úgy gondoltuk, hogy az a meccs megmutatja, hogy mennyit ért az első fordulóban megnyert három pont és ez után a két meccs után bátran kijelenthetjük, hogy – bár biztosan lesznek vereségeink és hullámzó teljesítményünk is, de – ez a csapat nagyon egyben van” – hangsúlyozta Óvádi László, kiemelve, hogy Sós László szakág-igazgatóval évek óta azon dolgoznak, hogy „legyen vére” a csapatnak és ez már érződik is a játékosokon.
„Jelenleg az ötödik és a hetedik hely közé várjuk a csapatot, de ebben a keretben bármi benne van. A jó szezonkezdet arra enged következtetni, hogy mi lehetünk az a csapat, amely odaér a felsőházba.
A célkitűzéseink nem változtak. Ezt a keretet még az előtt alakítottuk ki, hogy az egyesülés végbement volna. Ugyanúgy szeretnénk továbbmenni előre, a lehető legtöbb pontot gyűjteni és minél hamarabb biztosítani a felsőházba jutást, ami a mai futsalban kifejezetten nagy siker, mert költségvetés szempontjából nem tartozunk a topcsapatok közé, de ezt munkával és hittel kompenzálni tudjuk” – fogalmazott Óvádi László.
„Jól jött a válogatott szünet is, mert lehetőségünk van még jobban összecsiszolódni. Nagyon fontos mérkőzés következik az erős Nyírbátor ellen, amely jól sikerült nyári időszak után érkezik, de nagyon jó lenne három győzelemből három győzelem, mert a negyedik fordulóban a magasan éremesélyes Nyíregyházához látogatunk.
Szeretném megköszönni a lila-fehér szurkolóknak, hogy már az első fordulóban megtelt a csarnok és a nehezebb periódusokon átlendítették a csapatot. Nagyon szeretnénk, hogy ezt a továbbiakban is megkapjuk és mi mindent megteszünk, hogy a lehető legtöbbet adjuk ki magunkból”
– zárta szavait futsalcsapatunk sportigazgatója.
Futsal NB I, 3. forduló
Augusztus 30., péntek
20.45, UTE Röplabdacsarnok: Újpest FC–B-Kerép Nyírbátori SC