Kemény főpróba: kikapott a lengyel bajnoktól futsalcsapatunk

Kemény főpróba: kikapott a lengyel bajnoktól futsalcsapatunk

2026. augusztus 08. 18:46

Nem bírt a lengyel bajnok és Közép-Európa egyik legjobb csapatának tartott Piast Gliwicével az Újpest FC futsalcsapata, amely 5–1-re elvesztette utolsó nyári felkészülési mérkőzését.

Rendkívül komoly erőpróbával zárta a nyári felkészülést NB I-ben címvédő futsalcsapatunk, hiszen a rengeten légióst - közte számos dél-amerikait - foglalkoztató Piast Gliwicét láttuk vendégül az UTE Röplabdacsarnokban. Számunkra ugyanakkor jó hír, hogy sérülése után Suscsák Máté visszatért, míg a TFSE elleni zárt kapus, s egyébként 8–0-ra megnyert edzőmérkőzésünkön – ahol főként fiataljaink kaptak lehetőséget – Lucas Moreira és Czerman Márk is letöltötte eltiltását.

Ugyanakkor ellenfelünk első nyári edzőmeccsét játszotta, így mi valamivel élesebbek lehettünk. Ehhez képest a mérkőzésen a vendégek domináltak, jóval magasabb fokozatban játszottak, s öt és fél perc elteltével a kilépő kapus, Michal Widuch lövésébe Franco Spellazon ért bele, akiről Gémesi Gergő kapujába jutott a labda. 

Ezután viszont próbáltunk kijönni a szorításból, akadtak is lehetőségeink, igaz, Gémesi Gergőnek is többször kellett védenie, a játékrész második felében pedig nekünk volt valamivel több helyzetünk, igaz, egyenlíteni nem tudtunk, sőt, a 16. percben az argentin-olasz Franco Spellazon másodszor is betalált. 0–2

A játék képe a második félidőben sem változott, a Piast jóval nagyobb intenzitással játszott, Gémesi Gergőnek sokat kellett védenie, de Sebastian Szadurski ziccerénél már ő is tehetetlen volt a 28. percben.

Nem sokkal később szépíthettünk volna, de figuránk után Rutai Balázs csak a keresztlécet találta el, majd Lucasnak is volt egy ígéretes kontrája, Suscsák Máténak egy blokkban elhalt lökete, illetve Czerman Márknak egy lefordulás utáni próbálkozása is. Az utolsó tíz percre fordulva aztán összejött a szépítés: Gémesi Gergő lövésébe Rutai Balázs tette bele a mellkasát, így jutott a lengyelek kapujába a labda.

Igaz, zárkózásunk nem tartott sokáig, alig két perccel később Juan Emilio visszaállította a háromgólos különbséget. Nem adtuk fel, becsülettel küzdöttünk a szebb eredményért, az utolsó öt percben pedig az öt a négy elleni játékot is gyakoroltuk, amelyből több lövésünk és egy kapufánk is akadt, de újabb gólt nem tudtunk szerezni, sőt, az utolsó percben egy eladott labdánk után Eric Panes alakította ki az 5-1-es végeredményt, de így is hasznos tapasztalatokkal zártuk a nyári felkészülést.

"Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy gondoltak ránk, eljöttek és játszottak velünk egy felkészülési mérkőzést. Így is fogtuk fel. Nagyon jó csapat a Piast, nagyon magas kvalitású játékosokkal, szóval ez más volt, mint a bajnokság és érthetően a Bajnokok Ligájára is készültünk vele. Összességében elégedett vagyok, de látszik, hogy más szintet képviselnek. Mi innentől kezdve lezártuk a felkészülést és a Berettyóújfalu elleni meccsre koncentrálunk" - mondta vezetőedzőnk, Németh Péter.

A mieink ezzel a mérkőzéssel zárták a felkészülést, augusztus 17-én, hétfőn 18:30-tól pedig már kezdik is az NB I 2026–2027-es idényét az MVFC Berettyóújfalu vendégeként.

Felkészülési mérkőzés
Újpest FC–Piast Gliwice (lengyel) 1–5 (0–2)
ÚJPEST FC: Gémesi – Lucas, Thiago, Szalmás, Suscsák
Csere: Tarnóczi (kapus), Vas Á., Hadzsi, Czerman, Rutai, Bogdán R., Alexa
Vezetőedző: Németh Péter
Gól: Rutai (31.), ill. Spellazon (5., 16.), Szadurski (28.), Juan Emilio (33.), Panes (40.)

Sütiket használunk az oldalunk megfelelő működésének biztosításához és az oldalunk látogatottságának elemzéséhez. További részleteket a sütitájékoztató tartalmaz.
Összes süti elfogadása
Alapvető sütik elfogadása