Az augusztus 1-i 5–2-es győzelem után ismét összecsapott a bolgár bajnok Amigo Northwest Futsallal NB I-ben címvédő futsalcsapatunk, vezetőedzőnk, Németh Péter pedig legfrissebb szerzeményünkre, Alexa Ákosra is számíthatott, ugyanakkor a szombati piros lap után a mieinktől Lucas Moreira, a bolgároktól Tzvetelin Anzhelov nem léphetett pályára. Nálunk brazil légiósunk mellett Pál Patrik sem volt bevethető, Suscsák Máté pedig már közel áll a felépüléshez, ám még nem kockáztattuk a játékát.
Az első mérkőzéssel ellentétben ezúttal az első tíz percben kevesebb lehetősége akadt a feleknek, bolgár riválisunk volt valamivel veszélyesebb, igaz, a legnagyobb helyzet előttünk adódott, Thiago Cardoso két lapos átlövése sem sokkal suhant el a jobb alsó mellett, illetve Bogdán Rajmond tiszta lövőhelyzetét védte a vendégek kapusa. A vezetést mégis az Amigo szerezte meg a 12. percben, amikor egy szabadrúgás után nem tudtunk felszabadítani, Kuzmanov juttatta a labdát Tarnóczi Marcell kapujába. Nem sokkal később közel álltunk az egyenlítéshez, Hadzsi Máté már a kapus mellett is elpöckölte az üres kapuba tartó labdát, de a bolgárok még a gólvonal előtt menteni tudtak.
Az ezúttal is kemény és cseppet sem barátságos csatát hozó mérkőzésen szűk két perccel a szünet előtt összegyűlt a hat faultunk, amely után Mykyta megszerezte a bolgárok második találatát. Igaz, a játékrész utolsó percében mi is kisbüntetőhöz jutottunk, amit Czerman Márk értékesített. 1–2
A második játékrészt nagyon aktívan kezdtük, szép támadásokat vezettünk és többször jutottunk el lövőhelyzetig, sőt, Szalmás Zoltán révén kapufáig is, Rutai Balázs révén pedig nagy ziccerig. Igaz, ezt követően ellenfelünknek is volt egy kapufája, amely után Gémesi Gergőnek kellett védenie. Az utolsó 9 percre fordulva az első meccshez hasonlóan megint elszabadultak az indulatok, tőlünk Czerman Márkot, a vendégektől pedig a csapatkapitányt,Vladimir Bahazovot állították ki, ekkor pedig már összegyűlt a hatodik faultunk, de a megítélt kisbüntetőt Gémesi Gergő hárítani tudta.
A hajrára fordulva rengeteg helyzetünk akadt, elsősorban Szalmás Zoltán és Rutai Balázs közreműködésével, aztán öt perccel a vége előtt a bolgároknak is meglett a hatodik szabálytalansága, ám Vas Ádám lövését védte az Amigo Northwest kapusa. Még ebben a percben ismét faultoltak a vendégek, az újabb tízmétereshez ezúttal Rutai Balázs állt oda, de ő sem tudott egyenlíteni. Az utolsó két és fél percben már az öt a négy elleni játékot is gyakoroltuk, s alig száz másodperccel a vége előtt Thiago centerezése a bolgárokról jutott a kapujukba, kialakítva ezzel a végeredményt. 2–2
"Nem is annyira a fáradtságot láttam, hanem más dolgokat, amik miatt ideges vagyok, nyilvánvalóan szezon eleje van, felkészülési meccs, de pár dolgot helyre kell tennünk, ha hasonlóan szép évet szeretnénk, mint a tavalyi. Ezeket a butaságokat leszámítva viszont egyre több jó dolog történik a pályán és remélem, ezekből lépegetünk előre és dolgozunk tovább" - összegzett vezetőedzőnk, Németh Péter.
A mieink a nyári felkészülést augusztus 8-án, szombaton 17 órától a lengyel Piast Gliwice elleni edzőmeccsel zárják.
Felkészülési mérkőzés
Újpest FC–Amigo Northwest Futsal (bolgár) 2–2 (1–2)
ÚJPEST FC: Tarnóczi – Vas Á., Hadzsi, Bogdán R., Czerman
Csere: Vörösmarty, Gémesi (kapusok), Szalmás, Thiago, Mukai, Rutai, Alexa, Füstös, Cserkuti,
Vezetőedző: Németh Péter
Gól: Czerman (20. – kisbüntetőből), Thiago (39.), ill. Kuzmanov (12.), Mykyta (18.)
Kiállítva: Czerman (31.), ill. Bahazov (31.)