Új csatárunk, Fran Brodic mesélt nekünk arról, miért választotta az Újpestet, elmondta, mik a személyes ambíciói, valamint azt is elárulta, miért választotta a 9-es mezt.
Először is, üdvözlünk Újpesten! Mielőtt aláírtad a szerződésedet, mit tudtál Magyarországról, illetve a magyar bajnokságról?
Őszinte leszek, korábban nem sokat, ám azt tudtam, hogy az Újpest egy hatalmas, nagymúltú klub, amely komoly hagyományokkal bír. Ami az NB I-et illeti, tudom, hogy itt minden meccs izgalmas, a stadionok szépek, és a szurkolók is többen járnak meccsre, mint Horvátországban – ha levesszük a Dinamo Zagreb és a Hajduk Split találkozóit. Úgy gondolom, odahaza is jó a magyar élvonal megítélése. Voltak megkereséseim Törökországból, Belgiumból, sőt, még Spanyolországból is, de úgy ítéltem meg, hogy a horvát bajnokság hasonlít a magyarhoz, ami a játékstílust illeti, ezért ez egy tökéletes lépés számomra a karrieremben.
A tradíciók és a fent említett tényezők mellett mik voltak a fő szempontok, ami miatt a IV. kerületet választottad?
Ami a legfontosabb tényező volt, az a hosszú távú projekt, amit a vezetők felvázoltak. Én is ennek ismeretében írtam alá a szerződésemet, aminek örülök, hiszen nem minden egyik napról a másikra fog változni. A tulajdonosi háttér, az ügyvezető, a szakmai stáb – itt mindenki azért dolgozik, hogy egy erős csapatot építsen, amely a jövőben az európai kupaindulásért, idővel pedig akár a bajnoki címért is versenyben lehet. Én pedig úgy érzem, tökéletesen beleillek ebbe a projektbe, szeretek győzni, szeretek gólokat szerezni – ezért vagyok itt.
Említetted a szurkolókat. Mit hallottál a lila-fehér fanatikusokról?
Amikor megkeresett az Újpest, természetesen alaposan utánanéztem a klubot körülvevő környezetnek. Ekkor szembesültem azzal, hogy ennek a csapatnak elképesztő szurkolótábora van, akik minden meccsen parádés atmoszférát tudnak teremteni. Kint voltam a vasárnapi, Puskás Akadémia elleni összecsapáson, és személyesen is átéltem, hogy – a vereség ellenére is – milyen parádés volt a hangulat. Alig várom, hogy gólt szerezzek az Újpest-szurkolók előtt!
Nálunk a 9-es mezszámot választottad. Van ennek valami különleges jelentése számodra?
Nem mondanám, és általában nem is különösebben fontos nekem ez. De hallottam, milyen ikonikus játékosok viselték ennél a klubnál a 9-es mezt, és mennyire nagy dolog, ha valaki hordhatja. Ezzel csak még egy kis plusz nyomást szerettem volna magamra helyezni, mert szeretek nyomás alatt futballozni. A 9-es mez így extra motivációt fog nekem adni, hogy a lehető legjobbat hozzam ki magamból.
Hogyan fogadtak a társak az öltözőben?
Senkit nem ismertem a jelenlegi keretből, de Albi Dokát kikérdeztem, akivel 6 hónapot együtt játszottunk a Goricában. Ő csak pozitív dolgokat mondott, és nem is túlzott, a csapattársak nagyon szívélyesen fogadtak, mindenki segítőkész és kedves. Azt mondanám, hogy bíztató az öltözői légkör.
Mennyire ismerted korábban Budapestet, mit gondolsz a városról?
Eddig háromszor voltam itt turistaként, és kellemes emlékek fűznek hozzá, hiszen Budapesten volt a legénybúcsúm is. Szeretem az itteni mentalitást, az életstílust, tetszik maga a város. A környezet ugyanúgy fontos, hiszen csak akkor tudsz jól teljesíteni a pályán, ha boldog vagy azon kívül is. Van egy kislányom is, azt nem tudom, hogy ő és a feleségem ideköltöznek-e, hiszen a nejemnek vállalkozása van Zágrábban, de mivel az csak nagyjából 3 órára van innen, biztos, hogy sokan lesznek itt velem.
Mesélj egy kicsit magadról! Mivel töltöd szívesen a szabadidődet?
Szeretem az egyszerű dolgokat, mint például beülni egy kávézóba és beszélgetni, ez nagyon passzol a családomhoz, a mi életstílusunkhoz. Ezen kívül szeretem a videójátékokat, mint a férfiak általában, és sorozatokat is szívesen nézek, ott pedig mindig próbálom követni az aktualitásokat. Ha lehetőségem van rá, a barátaimmal is igyekszem időt tölteni, ezek a programok felöltenek engem.
Vissza a focihoz! Tudom, hogy még csak egy edzésen vagy túl, de megosztanád velünk, mik az első benyomásaid?
Eddig csak jókat tudok mondani. Már több edzését is megnéztem a csapatnak, láttam elemzéseket, és elmondhatom, sokkal többre vagyunk képesek, mint amit az első meccsen mutattunk. Azt gondolom, hogy ez a jövőben a pályán is visszaköszön majd, hiszen jó játékosaink vannak, és megvan bennünk a minőség is, ezért bízom benne, hogy jól szerepelhetünk ebben az évadban. Mivel csak most érkeztem, felelőtlenség lenne helyezésekről beszélni, de azt garantálhatom, hogy 100 százalékot fogunk adni, és mindent elkövetünk majd azért, hogy a szurkolóinknak minél több örömet okozzunk.
Zárásként egy kérdés a személyes ambíciókról. Az előző szezonban 13 gólt szereztél a horvát bajnokságban. Milyen számmal lennél elégedett első, OTP Bank Ligás idényed végén?
Nagyon nehéz erre konkrét választ adni, hiszen nem tudhatjuk, mit hoz az előttünk álló kiírás. Annyit azonban megígérhetek, hogy minden nap azért dolgozom majd, hogy a lehető legtöbb góllal segítsem a csapatot, és azért, hogy minél több meccset megnyerjünk.