„Az első félév tapasztalataira építve a tavaszi szezonban már egyre több területen mutatkozott meg a csapat fejlődése. A játékosok magabiztosabban mozogtak a pályán, és a mérkőzéseken is egyre többször sikerült megvalósítani az elképzelt játékot. A második félévben már egyértelműen látszott, hogy a csapat egyre jobban kezd hozzászokni a nagypályás játék sajátosságaihoz. Fokozatosan fejlődtünk abban, hogy tudatosabban játsszuk be a területeket szélességben, valamint mélységben is. Az előző félévhez képest több mérkőzésen sikerült a saját akaratunkat érvényesíteni labdabirtoklás során, kezdeményezőbben futballoztunk. Pozitívum, hogy az állóképességünk is sokat javult, ennek köszönhetően hosszabb ideig tudtunk nagyobb iramban és koncentráltabban játszani a mérkőzések során. Labdaszerzésben szintén előre tudtunk lépni,
jobban zártuk le az üres területeket a védőharmadban, és a letámadásaink is hatékonyabbá váltak. A félév vége felé egyre több gólt tudtunk rúgni az ellenfél védekező harmadában szerzett labdákból. Szerencsére több olyan mérkőzésen is sikerült jobb teljesítményt nyújtanunk, ahol az első félévben még szenvedtünk, vagy csak nagyon szoros találkozót játszottunk. Ezek közül többnek a kimenetelét már a saját javunkra tudtuk fordítani. Bár kevesebb mérkőzésen, több gólt szereztünk a második félévben, továbbra is van miben fejlődnünk a támadásbefejezések során, főleg azon csapatok ellen, amelyek mélyen visszaállva, a saját kapujuk előtt betömörülve védekeznek. Összességében elégedett vagyok a csapat éves munkájával és fejlődésével. A játékosok egész szezonban sokat dolgoztak, és számos területen sikerült előrelépnünk. A megszerzett tapasztalatok jó alapot biztosítanak a folytatáshoz, emellett pedig külön öröm, hogy a csapat a bajnokság végén a harmadik helyen végzett” – fogalmazott U13-as Csíkos együttesünket irányító Gyulay Gábor.
„Munkánk középpontjában végig a játékosok folyamatos fejlődése, a stabil alapok kialakítása és az egyéni képzés állt, amelynek pozitív hatásai a pályán és a mindennapokban egyaránt megmutatkoztak. Az elmúlt hónapokban kiemelt hangsúlyt fektettünk a technikai elemek fejlesztésére, a játékhelyzetek jobb megértésére, valamint a csapatrészek közötti együttműködések és a csapatjáték tudatos építésére. A mérkőzéseken a fiúk a már kialakított, labdabirtoklásra és kombinatív játékra épülő támadó stílusunkat bátran és következetesen képviselték. Ennek eredményeként látványos, helyzetek sokaságát felvonultató meccseket tudtunk játszani, ahol a lehetőségek értékesítésével még sokat kell foglalkozni technikai és mentális oldalról egyaránt. A félév során több játékosunk is kiemelkedő egyéni fejlődést mutatott. Többen lehetőséget kaptak arra, hogy az idősebb korosztályok edzésein és mérkőzésein is bizonyítsanak, ami fontos visszajelzés az elvégzett munka minőségéről. A tavaszi szezon különösen értékes tapasztalatokat hozott, hiszen három nemzetközi tornán, valamint számos nemzetközi edzőmérkőzésen vettünk részt. Ezek az alkalmak nemcsak szakmai szempontból jelentettek kihívást, hanem új élményekkel és tapasztalatokkal is gazdagították játékosainkat. Összességében egy stabil, fejlődést hozó és biztató félévet zártunk. A cél a következő időszakra az lesz, hogy a pályán kialakított minőségbéli fölényünket a gólok számában is érvényre tudjuk majd juttatni.” – mondta el U13-as Lila együttesünk vezetőedzője, Tornóczky Áron.