Régi ismerősök és új szakemberek is segítik az utánpótlás munkáját

Régi ismerősök és új szakemberek is segítik az utánpótlás munkáját

2026. június 08. 15:00

Simek Péter, Fehér Csaba, Kulcsár Árpád és Sontra Tamás érkezik Klubunk utánpótlásába.

Simek Pétert és Fehér Csabát aligha kell bemutatni szurkolóinknak. Simek több időszakban is futballozott Újpesten, ahogyan Fehér is. Előbbi Akadémia Igazgatóként, utóbbi pedig Tehetségfejlesztési Igazgatóként tevékenykedik a jövőben.

 


Kulcsár Árpád NB I-es labdarúgó-múltja és egyetemi diplomája mellett azon kevesek egyike, akik minden, Magyarországon létező képzést sikeresen elvégeztek, amik az utánpótlással kapcsolatosak. Ő Szakmai Igazgatóként segíti majd a négyfős csapat munkáját.

Mellette Sontra Tamás a negyedik érkező, aki Simekhez hasonlóan dolgozott már az UTE akadémiáján – mint igazgató –, és az MLSZ-nél is gyarapította tudását. Ő hivatalosan az Operatív Igazgató tisztséget tölti majd be az utánpótlásban.

Polyák Attila odaadó munkájára a továbbiakban is számít az Újpest FC, a korábbi Akadémia Igazgató az UTE Focisuli vezetéséért felel a jövőben.

„Az utánpótlásban sem lehet egyik napról a másikra csodát tenni, itt talán még több időre, munkára és alázatra van szükség ahhoz, hogy az ember lássa a munkájának a gyümölcsét. Azért választottam ezt a négy szakembert az utánpótlásbázis élére, mert mindannyiukban bízom, hiszek abban, amit csinálnak, és tisztában vannak azzal, én mit várok el, mennyi munka vár rájuk, mert itt is teljes megújulásra van szükség” – mondta el Dárdai Pál, az Újpest FC sportigazgatója.

Mind a négy új szakembert rövid, szöveges interjúban mutatjuk be bővebben a hét folyamán.
 

Sütiket használunk az oldalunk megfelelő működésének biztosításához és az oldalunk látogatottságának elemzéséhez. További részleteket a sütitájékoztató tartalmaz.
Összes süti elfogadása
Alapvető sütik elfogadása