Legyőzte a Juventust Koperben U13-as csapatunk

Legyőzte a Juventust Koperben U13-as csapatunk

2026. június 08. 11:05

A 13. helyen zárta a nyolc ország 24 csapatát felvonultató Adria Soccer Cupot Tornóczky Áron és Schmidt Balázs vezette U13-as csapatunk, amely az olasz Juventus FC korosztályos együttesét is felülmúlta.

A mieink már pénteken megérkeztek az Adria Soccer Cup helyszínére, a szlovéniai Koperbe, ahol szombaton játszották a csoportkör küzdelmeit, vasárnap pedig a helyosztókat. A lila-fehérek a csoportkörben az osztrák Fussballschule Raffl elleni győzelem mellett döntetlent játszottak az osztrák LASK-kal és a horvát Dinamo Zagrebbel, valamint egygólos vereséget szenvedtek a román Universitatea Clujtól és a szlovén NK Brinjétől, így negyedik helyen zárták a hatost. U13-asaink ezt követően a 13–16. helyért játszottak helyosztót, ahol a Kisvárda ellen gól nélküli döntetlen után szétlövéssel győztek, majd a 13. helyért az olasz Juventust győzték le.

“Hasznos tapasztalatokat tudtak szerezni a gyerekek ezen a huszonnégy csapatos nemzetközi tornán. Találkoztunk nagyon magas minőségű focit játszó csapatokkal és olyanokkal is, akik inkább direkten, fizikai főlényüket próbálták érvényesíteni. Bátran állíthatom, hogy mindenki ellen megálltuk a helyünket, sőt, a mérkőzések többségében a mi akaratunk érvényesült a pályán. Hiányérzetünk a kialakított helyzeteink értékesítésével és a támadózónában történő gólra töréssel lehet, a játék többi elemében magas szintet képviseltünk. Jó volt találkozni olyan ellenfelekkel, amelyek az európai utánpótlásfutball kiemelkedő műhelyei, ilyen értelemben mindenképpen kiemelném a GNK Dinamo Zagreb elleni döntetlent és a Juventus FC elleni győzelmünket. Büszkék vagyunk a gyerekekre!” – számolt be a tornáról U13-asaink vezetőedzője, Tornóczky Áron.

Az Újpest eredményei
Csoportkör

Újpest–GNK Dinamo Zagreb (horvát) 0–0
Újpest–FC Universitatea Cluj (román) 0–1
Újpest–Fussballschule Raffl (osztrák) 2–1
Újpest–NK Brinje (szlovén) 0–1
Újpest–LASK (osztrák) 1–1
A 13–16. helyért, elődöntő
Újpest–Kisvárda LA 0–0 – szétlövéssel 1–0
A 13. helyért
Újpest–Juventus FC (olasz) 1–0

Az Újpest kerete: Ács Zalán, Arany Milán, Batki Viktor, Borsodi Andor, Bús András, Csőre Balázs, Gelléri Csongor,  Hirth Noel, Ignácz György, Keszthelyi Zalán, Kocsis Márk, Korossy Dávid, Kőhalmi Martin, Lakatos Benedek, Márkus Mór, Raphael Nlend Nseth, Rikovszky Márk, Zabó Ádám 

Sütiket használunk az oldalunk megfelelő működésének biztosításához és az oldalunk látogatottságának elemzéséhez. További részleteket a sütitájékoztató tartalmaz.
Összes süti elfogadása
Alapvető sütik elfogadása