Az egyesülés után kiváló őszi szezont tudhatnak maguk mögött az újpesti utánpótlás lila csapatai, hiszen U16-ös és U15-ös csapatunk vezeti bajnokságát, miközben U17-eseink és U14-eseink is versenyben vannak a bajnoki címért, ráadásul U17-es és U16-os korosztályunk bejutott az Országos Kupa legjobb nyolc csapata közé.
U17
Pazar őszt tudhat maga mögött Erős Ronald csapata, hiszen az Alap bajnokságban ugyan „csak” a negyedik helyen áll hat győzelemmel, három döntetlennel és két vereséggel, de megszerzett 21 pontjával mindössze egy ponttal marad el a három dobogóstól, miközben a mieink rendelkeznek a legjobb gólkülönbséggel. Ráadásként az Országos Kupában a Grosics Akadémiát és a Kiemelt bajnokságban is élmezőnyhöz tartozó Puskás Akadémiát kiejtve jutottak negyeddöntőbe, ahol a DVSC-vel küzdhetnek meg a tavaszi szezon elején a legjobb négy közé jutásért!
„A szezon nehezen indult, hiszen teljesen új csapatot kellett kialakítanunk renteget játékosból, ami időbe telt. A célunk mindenképp az volt, hogy egy csapattá gyúrjuk a játékosokat és hogy kialakítsuk a csapat játékstílusát. Azt gondoljuk, hogy a szezon végére teljes mértékben sikerült megvalósítani ezt a célt. Nagyon fontos számunkra, hogy az idősebb csapatba delegáljunk játékost, ami szintén megvalósult, mert több játékosunk is szerepel az U19-es kiemelt bajnokságban. Szentmihályi Ádám személyében képviseltetve van az egyesületünk az U17-es korosztályos válogatottban is. Továbbra is célunk, hogy a lehető legtöbb játékost felfelé versenyeztessük, így a tavaszi szezonra is szeretnénk még több játékost az U19-es csapatban látni. Örömteli volt, hogy az Országos Kupában a Puskás Akadémia elleni kiemelkedő teljesítménnyel továbbjutottunk. Összességében nagyon pozitívan értékeljük a szezont, mert a céljainkat elértük és mindent megteszünk, hogy ez tavasszal is hasonlóképpen történjen” – értékelt Erős Ronald.
U16
Vermes Krisztián csapata szinte hibátlan őszt produkált, hiszen az Alap csoportot nyolc győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel vezeti és az Országos Kupában két kiemelt bajnokságban szereplő csapatot, az Illés Akadémiát és az ETO FC Győrt búcsúztatva jutott a legjobb nyolc közé, ahol a PMFC-vel csap össze az elődöntőért.
„Az első és legfontosabb lépés volt szinte mindenki életében, hogy az összeolvadás megfelelő mederben történjen és minden játékost megismerjünk, majd egy szervezett csapat képében tudjunk pályára lépni az első bajnoki mérkőzésen. Nagyon jól kezdtük a bajnokságot és szervezettek is voltunk, de a bajnokság második felének elején addig nem jellemző hullámvölgybe kerültünk mentálisan és ez a csapat játékán is látszott, majd hetek kellettek hozzá, hogy kievickéljünk, de a játékosok és csapat erejét mutatja, hogy a szezon végére olyan energiákat mozgósítottak, amely még felnőtt szintű labdarúgóknak is kihívás. Ez eredményekben is megmutatkozott, hiszen a kupában bekerültünk a legjobb nyolc közé, a bajnokságban pedig majd mindenki tőlünk szeretne pontokat rabolni a következő félévben, hiszen jó pozíciót foglalunk el. Hozzáteszem az a típusú edző vagyok, aki úgy méri a játékosokat, hogyha látja rajtuk a fejlődést és nem elsősorban az eredményesség a fő cél. Viszont, ha a fejlődés megmutatkozik a pályán és ez eredményességgel párosul, az igazán üdvözítő. Természetesen a következő félévben szeretnénk még előrébb lépni, mert van feladatunk bőven, és meg kell tanulnunk mindig minden pillanatban a legjobbat kihozni magunkból, mint játékos és, mint ember bármilyen célról is legyen szó. Gratulálok a csapatnak, csak így tovább!” – fogalmazott Vermes Krisztián.
U15
Käfer Zsombor vezette U15-öseink is jó úton haladnak céljaik elérése érdekében, hiszen a lejátszott 11 bajnokijukból nyolcat nyertek meg két döntetlen és egy vereség mellett, a megszerzett 26 ponttal pedig vezetik bajnokságukat, ráadásul a mieink rendelkeznek a legjobb gólkülönbséggel is.
„Új kihívásokkal teli helyzetben indítottuk az idényt, hisz ki kellett alakítani az ötven főből a keretet, meg kellett találnunk a játékosállományhoz legjobban illő játékrendszert, ami az akadémia alapelveivel is egyezik, majd a játékosoknak a megfelelő posztokat. Már a felkészülés alatt is azt éreztük, hogy jó irányt vettünk, hiszen a felkészülési meccseink jól sikerültek, legjobban talán a St. Pölten elleni idegenbeli meccsen játszottunk, ott is az első félidőben. A bajnoki kezdés előtt azt vettük alapul a célmeghatározásnál, hogy a játékunk minél többször érje el azt az intenzitást, minőséget és hatékonyságot, ami ott volt. Emellett célként fogalmaztuk meg, hogy jó közösség alakuljon ki, mi rúgjuk a legtöbb gólt a bajnokságban, dominánsan játszunk és a dobogón minél magasabban végezzünk. Féltávnál járunk, de eddig jól állunk a céljaink megvalósításához vezető úton, hiszen a mérkőzéseken mi dominálunk (labdával és anélkül is sokat teszünk ezért), emellett mi rúgtuk a legtöbb gólt és szereztük a legtöbb pontot is, ezek pedig erősen hozzájárultak a jó hangulat, a közösség alakulásához. Sokat fejlődtünk gondolkodásban, labda nélküli mozgásokban, és az érintésszámok optimalizálásában. Aminek különösen örülünk, hogy két játékos vett részt a perspektív korosztályos válogatott programjain, egy játékosunk pedig több nemzetközi meccset is játszott a válogatottban, illetve vannak jelöltjeink, akik reméljük, hamarosan hasonló élményekkel gazdagodhatnak. Most a pihenésen, családon és kicsit a szintentartó házi feladatokon van a hangsúly, hogy januártól újra a céljainkért küzdhessünk együtt” – összegzett Käfer Zsombor.
U14
Privigyei Ádám vezette korosztályunk annak ellenére áll csupán az Alap Keleti-csoport harmadik helyén, hogy messze a legjobb gólkülönbséggel rendelkezik, 26-tal többször volt eredményes mint a mieinket három ponttal megelőző éllovas Szeged-Csanád Grosics Akadémia, a góllövőlistát pedig játékosunk, Fodor Félix vezeti 18 találattal.
„A nyáron nagyon mozgalmas hetekkel kezdtük a felkészülést, hiszen három, eddig különálló csapatból kellett gyúrni egy olyan tizennyolc-húsz játékosból álló csapatot, amellyel elkezdünk dolgozni. A korosztály kerete negyven-negyvenöt játékosból állt, elképzelni is nehéz volt, hogyan fogjuk koordinálni az edzéseket és a mérkőzéseket három különböző bajnokságban hétről-hétre, hogy mindenkire ugyanannyi figyelem jusson. Szerencsére a bajnokság kezdetére nagyjából összeálltak a csapataink és a stábok is, így közös alapelvek szerint tudtunk a mindennapokban dolgozni. A célunk ugyanaz volt, a lehető legtöbb percet töltsenek a srácok a pályán, és ezáltal minél többet fejlődjenek. Természetesen, aki ebben a klubban futballozik, meg kell értenie, hogy amellett, hogy fejlesztjük őket, eredményesnek is kell lenni, ez a klub genetikájába van kódolva. Mivel U14-ben már bajnoki rendszerben versenyzünk, egyértelműen öltözőn belüli célként a bajnoki címet tűztük ki magunk elé, illetve a játékosok kaptak egyéni célokat is, amiken dolgozniuk kellett az edzéseken. Egyelőre hiányérzetünk van, sokkal sikeréhesebb csapatot akarunk látni a pályán, úgy érzem, sokszor komfortzónán belül teljesítenek a srácok, ami nem fér bele! Összjátékban sokat léptünk előre, taktikailag van pár elem, amit kifejezetten éretten csinál már a csapat, illetve a labda elleni védekezésünk is agresszívabb lett. Megköveteljük a srácoktól a gyors, egy-két érintős játékot, és a sprintben való közlekedést, de ebben mindig van hova fejlődni. Maximalista edzőnek tartom magam, ahogy a segítőmet, Jenei Sándort is, úgyhogy elégedett sosem vagyok teljesen. Látom a fejlődést és az akaratot, de mivel Újpesten nőttem fel, nagyon magasak az elvárásaim. Az idény végén örülnék, ha még több játékos bemutatkozna az idősebb korosztályban tavasszal, és ha mindenkin azt látnám, hogy megszakad ezért a klubért, illetve mindent megtesznek, hogy fejlődjenek. Ha ezek a dolgok megvalósulnak, már boldog leszek, és akkor reális cél lehet a bajnokság megnyerése is. Az utolsó, Békéscsaba elleni mérkőzésen már olyan jeleket láttunk a csapaton, melyek alapján optimisták lehetünk, ezt a felfogást kell átvinni a tavaszi szezonra, és akkor mindenki elégedett lehet az idény végén” – összegzett Privigyei Ádám.
U13
A Dél-Keleti csoportban szereplő, Varga Szilveszter által irányított U13-as csapatunk 14 lejátszott mérkőzése közül kilencet nyert meg, kétszer játszott döntetlent és háromszor szenvedett vereséget, ráadásul a bajnokság góllövőlistáját Gárdos Bálint vezeti 20 góllal!
„Abszolút pozitívnak mondható a csapat elmúlt fél évben nyújtott teljesítménye legyen szó egyéni vagy csapat fejlesztésről. Annak örülünk a legjobban Pernyész Péter kollegámmal, hogy nagyon jó közösséget sikerült összekovácsolni, akik éhesek a sikerre és a fejlődésre. A szezon előtti célkitűzéseink során az egyén fejlesztése volt az elsődleges és tudtuk, ha ebben sikeresek leszünk akkor a csapatjátékunk is sokkal jobb lesz, ez így is lett. Továbbra is ezt az utat szeretnénk követni, de, csapatszinten szeretnénk, hogy labdabirtoklásban még dominánsabbak legyünk bárki az ellenfél, ebben volt néha egy kis hiányérzetünk. Minden mérkőzés fejlesztő és emlékezetes volt számunkra, ha talán egyet kellene kiemelnem akkor a a Honvéd elleni három nullra megnyert hazai, ahol az utolsó tizenöt percben emberhátrányban is úgy futballoztunk, ahogyan még soha, még eggyel kevesebben is mi támadtunk le, nekünk volt több helyzetünk, ziccert hibáztunk, ott mindenki extra teljesítményt nyújtott és ezekből a mérkőzésekből táplálkozva kell kihoznunk a srácokból a maximumot mert láthattuk, hogy képesek rá” – fogalmazott Varga Szilveszter.
U12
U12-es korosztályunk őszi szezonja is mozgalmasan alakult, hiszen Tornóczky Áronék 14 mérkőzést játszottak, melyek közül kettőt nyertek meg három döntetlen és kilenc vereség mellett.
„Július közepén már az egységes újpesti labdarúgás égisze alatt kezdtük a közös munkát. Az első hetek a kiválasztásról szóltak, hiszen közel hatvan gyermekből kellett egységes csapatot alakítanunk. A korosztály heti öt edzésen vesz részt, amelyeken a fő hangsúlyt az egyéni technikai és taktikai képzésre helyeztük, emellett egyre hangsúlyosabban foglalkoztunk a csapatrészek, illetve a csapatjáték oktatásával is. A gyerekeknek játékhelyzetek gyakorlásával és modellezésével próbáljuk átadni azokat a megoldókulcsokat és alapelveket, amelyeket a mérkőzéseken is hasznosítani tudnak. Az MLSZ Országos U12-es bajnokságának Dél-keleti csoportjában szerepelünk, amely rendkívül színvonalas és kiegyensúlyozott bajnokság. Hétről-hétre nagyon jó játékerőt képviselő csapatokkal tudunk megmérkőzni – több-kevesebb sikerrel. Minden ellenfél ellen próbálunk a saját stílusunkban focizni, labda nélkül és labdával is kezdeményezőleg fellépni. Törekszünk arra, hogy vetélytársainkra nagy nyomást helyezzünk védekezésben, labdabirtoklásban pedig hátulról építkezve, felépített, kombinatív támadásokat próbálunk vezetni. Ennek a megvalósításába és a kivitelezésbe többször még hiba csúszott a félév során, de a törekvés abszolút tetten érhető. Ha egy mérkőzést kellene kiemelnem, ahol elégedettek lehettünk ilyen téren, akkor az az MTK elleni kettő kettes döntetlent volt. Itt az első perctől az utolsóig sikerült magas színvonalon, elveinknek megfelelően fociznunk, amihez még jó egyéni teljesítmények is párosultak. Szerencsére sok munka áll még előttünk a tavaszi szezon során is, ahol a fő fókuszt továbbra is a gyerekek egyéni képzettségének (egyéni védekezés, egyéni labdabirtoklás, labdás technikai elemek) a fejlesztésére fordítjuk. Ami a csapat játékát illeti, ha labdabirtoklásban stabilabbak leszünk és kevesebb ki nem kényszerített hibát vétünk, valamint a védekezésbe való átmenetben tudunk előre lépni, akkor eredményesebbek lehetünk. Bízom benne, hogy egyre több olyan mérkőzést tudunk játszani, ahol a játékszínvonalat a mérkőzés utolsó harmadában is fenn tudjuk tartani. A szezon során jó pár játékosunknak lehetősége volt az eggyel idősebb korosztály edzésein részt venni, sőt, egy gyermek már a felkészülést is az U13-asok között kezdi meg. Hosszú és erőt próbáló őszi féléven vagyunk túl, azonban a gyerekek a három hetes téli pihenő idejére is kaptak sok labdás házi feladatot, amit többnyire szorgalmasan küldenek is vissza. Mindig hangsúlyozzuk a fiúknak, hogy ha valaki profi focistává szeretne válni, akkor a labdával kell kelnie és feküdnie, szerencsére több olyan gyermek is van a csapatban, aki kezdi magáévá tenni ezt az attitűdöt” – fogalmazott Tornóczky Áron.