NB I-es csapatunk november 8-án, vasárnap 15:30-tól a DVSC vendége lesz az OTP Bank Liga 13. fordulójában, azt megelőzően november 7-én, szombaton női együttesünk a DVTK, NB III-asaink pedig a Hódmezővásárhely vendégei lesznek egyaránt 13 órától. Futsalosaink a Bajnokok Ligája-főtábla után pótolják a 9. fordulóból elhalasztott mérkőzésüket az Airnergy ellen november 4-én, 20:30-tól. Utánpótláscsapataink közül U16-osaink is a DVTK-hoz látogatnak, U15-öseink pénteken a Kecskemétet, U14-eseink szombaton az Egert fogadják a Tábor utcában, miközbe U13-as és U12-es korosztályaink Szegeden vendégszerepelnek. Szombat délután Kiemelt tornát rendezünk az U9-es, az U10-es és az U11-es korosztályoknak a Tábor utcában. Lány csapataink közül U19-eseink szerdán Debrecenben lépnek pályára, U16-osaink előbb kedden Pécsre utaznak, aztán szombaton a Bánkán vívnak rangadót a Honvéddal, U14-eseink pedig szerdán a fiúbajnokságban játszanak itthon az UDSE-vel, majd szombaton Kazincbarcikán méretik meg magukat. Felnőtt futsalosaink mellett vasárnap U19-es és U17-es együtteseink a Nyíregyházával vívnak meg, míg lány U17-es csapatunk a Csepel FC ellen kezdi a szezont csütörtökön.
NOVEMBER 3., KEDD
U16 Lány, MLSZ, Regionális, Közép-csoport, 9. forduló
14:00: PVSK–Újpest
U14, BLSZ, ¾ pályás, 1. csoport, 9. forduló
17:45: Airnergy FC–Újpest U13 Csíkos
NOVEMBER 4., SZERDA
U19 Lány, MLSZ, Regionális, Keleti csoport, 11. forduló
13:00: DVSC-DEAC–Újpest
U13, BLSZ, ¾ pályás, D-csoport, 6. forduló
16:30, Megyeri út: Újpest U12 Csíkos–Ikarus BSE II
U14, BLSZ, ¾ pályás, 2. csoport, 10. forduló
18:00, Bánka Kristóf Sportközpont: Újpest Lány–UDSE
U15, BLSZ, 1. csoport, 9. forduló
18:15, Megyeri út: Újpest U14 Csíkos–Hegyvidék UFC-Gerrzo
Futsal NB I, Alapszakasz, 9. forduló
20:30: Airnergy FC–Újpest FC
NOVEMBER 5., CSÜTÖRTÖK
U17 Lány Futsal, MLSZ, Országos, Nyugati csoport, 3. forduló
16:00: Csepel FC–Újpest
NOVEMBER 6., PÉNTEK
U15, MLSZ, Alap, 9. forduló
17:00, Tábor utca: Újpest–KTE LA
NOVEMBER 7., SZOMBAT
U16 Lány, MLSZ, Regionális, Közép-csoport, 9. forduló
10:00, Bánka Kristóf Sportközpont: Újpest–Budapest Honvéd FC
U13, MLSZ, Dél-Kelet, 10. forduló
10:00: Szeged-Csanád GA–Újpest
U12, MLSZ, Dél-Kelet, 10. forduló
10:00: Szeged-Csanád GA–Újpest
U16, MLSZ, Kiemelt, 9. forduló
11:00: DVTK–Újpest
U14, MLSZ, Alap, Kelet, 10. forduló
11:00, Tábor utca: Újpest–Eger SE
Simple Női Liga NB I, 14. forduló
13:00: DVTK–Újpest FC
NB III, Dél-Keleti csoport, 15. forduló
13:00: Hódmezővásárhelyi FC–Újpest FC II
U9, U10, U11, MLSZ Kiemelt Torna
14:00, Tábor utca: Újpest, FTC, Mészöly FS, Vasas KLA, III. ker. TVE
U15, BLSZ, 1. csoport, 11. forduló
14:30: Csepel FC USE–Újpest U14 Csíkos
U14 Lány, MLSZ, ¾ pályás, Regionális, Észak-Keleti csoport, 10. forduló
16:00: Kazincbarcika SC–Újpest
NOVEMBER 8., VASÁRNAP
U15 Futsal, BLSZ, 1. csoport, 5. forduló
10:00, Szürke csarnok: Újpest Csíkos–Csak a Csel SE
U13, BLSZ, ¾ pályás, A-csoport, 7. forduló
10:00: Hegyvidék UFC-Gerrzo–Újpest U12 Csíkos
U17 Futsal, MLSZ, Országos, 6. forduló
14:00, Dunakeszi: Újpest–Nyíregyháza
OTP Bank Liga NB I, 13. forduló
15:30: DVSC–Újpest FC
U19 Futsal, MLSZ, Országos, 6. forduló
16:00, Dunakeszi: Újpest–Nyíregyháza