A cél: játékosok kinevelése a felnőtt csapat és a válogatott számára

A cél: játékosok kinevelése a felnőtt csapat és a válogatott számára

2026. június 14. 12:36

Új akadémiai szakmai igazgatónkkal, Kulcsár Árpáddal beszélgettünk.

Először is: üdv Újpesten! Kérlek, mesélj egy kicsit magadról!

Pro licenszes végzettséggel és akadémiaigazgatói képesítéssel is rendelkezem, és rengeteg tapasztalatot szereztem – itthon és külföldön is – az utánpótlásban az elmúlt 10-15 évben – ezt a tapasztalatot pedig szeretném átadni. Labdarúgó múlt is van mögöttem, játszottam az NB I-ben, sőt, 30 éve az Újpest is le akart igazolni, de az akkori viszonyok ezt nem tették lehetővé. A sors viszont most úgy hozta, hogy itt lehetek, és részese lehetek egy új projektnek, ami természetesen nagy megtiszteltetés. 

Pontosan mi lesz a feladatod az újpesti utánpótlásban?

Az akadémia szakmai igazgatója, módszertani vezetője leszek itt, Újpesten. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az U6-os korosztálytól egészen az U19-ig hozzám tartoznak a csapatok és az edzők, akiknek a fejlesztéséért én felelek. Ez elég összetett feladat, de azt gondolom, hogy szükséges ennek a munkának az elvégzése, amihez a pécsi, utánpótlás-vezetőként begyűjtött tapasztalatom biztosan segítséget nyújt majd. 

Sikerült már valamennyire képbe kerülni az itteni helyzettel, infrastruktúrával, rendszerrel kapcsolatban?

Egy ideje már figyelemmel kísérem az újpesti utánpótlást, és úgy látom, hogy van egy nagyon jó alap. Ez az alap – némi finomítással – tökéletes arra, hogy tovább fejlődjünk, és a jövőben játékosokat neveljünk ki a felnőtt csapat, később pedig akár a válogatott számára is. Ez nem megy egyik napról a másikra, az eredményeket majd hosszabb távon kell mérni, de a pozitív jeleket azért remélhetőleg már hamar látni fogjuk.

Gyakorlatilag azonnal bele is vágtok a munkába?

Így van, vannak rövid, közép, illetve hosszabb távú céljaink is, amelyek részleteit közösen fogjuk kidolgozni, és közösen hozzuk majd meg a fontos döntéseket is. Úgy gondolom, hogy nagyon jó kis csapat állt össze erre a munkára.

Sütiket használunk az oldalunk megfelelő működésének biztosításához és az oldalunk látogatottságának elemzéséhez. További részleteket a sütitájékoztató tartalmaz.
Összes süti elfogadása
Alapvető sütik elfogadása