„Az őszi szezon azzal telt, hogy megismertük az ellenfeleket, az erőviszonyokat, így tudtuk mire számíthatunk a tavasszal. Sajnos ősszel az utolsó mérkőzésen a Vasas ellen kikaptunk és ez egy kis törést okozott a lányoknál, főleg azért, mert ez volt az egyetlen vereségünk a bajnokságban. A téli szünet után megnyertük a Pest vármegyei Futsal7vége elnevezésű sorozatot, és a felkészülési mérkőzéseken is jól játszottunk, így bizakodva vártuk a bajnokság második felét. Az első helyen fordultunk, ezt végig meg is tartottuk, és teljesen megérdemelten lettünk bajnokok. Nemcsak játékban, hanem taktikai téren is ellenfeleink fölé nőttünk. A lányok közül többen edzéseken és bajnoki mérkőzéseken is pályára léptek az U19-es csapatban, ezzel is segítve őket a fejlődésükben és a korosztályváltásban, valamint három lány az U14-es regionális válogatott összetartásaira is rendszeresen kapott meghívót. A szezon végén még egy strandfoci-tornát is megnyertünk, így ahol elindultunk, mindenhol az első helyen végeztünk, legyen az kispálya, nagypálya, vagy homok” – értékelte a szezont U16-os lányaink vezetőedzője, Füzesi Zsolt.
Taroltak U16-os lányaink
2026. június 30. 10:47
Remekül sikerült a 2025–2026-os idény Füzesi Zsolt által irányított U16-os lány csapatunknak, amely egyrészt megnyerte a Regionális bajnokság Észak-Keleti csoportját, másrészt a Pest Vármegyei Futsal7vége elnevezésű sorozatban is aranyérmet nyert.