A héten megkezdte a felkészülést a másodosztály Keleti csoportját vezető női labdarúgócsapatunk a tavaszi szezonra. Oroszi Sándor lányai az MTK elleni március 5-i Magyar Kupa-negyeddöntő előtt a hathetes felkészülési időszak alatt csíkszeredai edzőtáborba utaznak, de összecsapnak a DVTK-val a KÉSZ-St. Mihállyal és a Slovan Bratislavával is.
„Másfél hónapos felkészülés vár a csapatra. Az első héten még könnyített, ráhangoló munkát végzünk, de jövő héttől kicsit keményítünk és hétvégén már megyünk Miskolcra, ahol a DVTK ellen játszunk felkészülési mérkőzést. Ezt követően edzőtáborba megyünk Csíkszeredába, ahol a jelenlegi terveink szerint két első- és egy másodosztályú csapattal játszunk: a Csíkszeredával, a Sepsiszentgyörggyel és a Besztercével. Az edzőtábor után egy nap pihenőt kapnak a hölgyek, másnap pedig már megyünk Pozsonyba, ahol az első osztályú Slovannal vívunk meg. Ezután a Szeged jön hozzánk. A felkészülési mérkőzésekről elmondható, hogy szinte csak élvonalbeli csapatokkal játszunk, de tervben van, hogy a 15-16 éves veresegyházi fiúkkal is összemérjük tudásunkat” – árulta el a másodosztály Keleti csoportját veretlenül vezető női labdarúgócsapatunk vezetőedzője, Oroszi Sándor a téli felkészülési időszak kapcsán.
„Minden nap lesz edzés és erős ellenfelekkel játszunk. Ezeken a meccseken nem az eredmény motivál minket, hanem az, hogy olyan terhelést kapjanak a lányok és olyan impulzus érje őket, ami az NB II-ben egy-két mérkőzés kivételével nincs meg. Ha a jövőre gondolunk – nem akarunk elkiabálni semmit –, nagy munka vár ránk tavasszal. Lesznek kötelező győzelmek, amik általában a legnehezebbek, lesz néhány rangadó, amit meg kell nyernünk, mert nem szabad botlanunk. A felkészülés során az a cél, hogy az egész csapatot olyan impulzus érje, amit a bajnokságra is továbbvihetünk, vagy még tovább. Nem akarunk ennyire előre gondolkodni, de a játékosállomány egyénileg és csapatszinten kvalitások tekintetében olyan munkát kell, hogy végezzen, hogy nyáron ne a nulláról kezdjük, ha összejön a feljutás” – részletezte Oroszi Sándor, aki a játékoskeret esetleges változásairól elmondta, senki nem jelezte felé a távozási szándékát, de nem is szeretnének senkit sem elengedni.
„Kielégítő volt a csapat őszi munkája, tisztességesen, megfelelő hozzáállással dolgoztunk, ezt szeretnénk továbbvinni. Van két-három olyan játékos, aki bejelentkezett, hogy szeretne itt játszani, őket a következő két hétben teszteljük, de ha nincsenek olyan szinten, hogy a kezdőcsapat környékén legyenek, akkor a „darabszám” miatt nem igazolunk. De benne van a pakliban, hogy érkezik egy-két játékos, hiszen a sérülés mindig benne van a játékban. Ezt mutatja, hogy nem indult jól a felkészülésünk, hiszen az első edzésen Koch Fruzsina súlyosnak tűnő sérülést szenvedett és erős a gyanú, hogy rá tavasszal nem számíthatunk, szóval kell a pótlás, de szerencsére az utánpótláscsapatainkból is többen bármikor bevethetők, és vannak olyanok is, akik sérülés után már közel állnak a visszatéréshez” – jegyezte meg az Újpest FC női labdarúgócsapatának vezetőedzője.
A korábban közölt felkészülési programhoz képest változás, hogy a Honvéd lemondta a február 26-ra tervezett mérkőzést, ám ezen a hétvégén is lesz mérkőzése a lányoknak, továbbá terveink szerint a február 6. és 10. közötti csíkszeredai edzőtáborban a csíkiak és a Sepsi OSK mellett a Gloria Bistritával is megvívunk – de utóbbi mérkőzésnek még nincs pontos időpontja.
AZ ÚJPEST FC NŐI LABDARÚGÓCSAPATÁNAK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Január 25., szombat: DVTK (NB I)–Újpest FC
Február 6–10.: edzőtábor, Csíkszereda
Február 8., szombat: FK Csíkszereda (romániai, I. o.)–Újpest FC
Február 9., vasárnap: Sepsi OSK (romániai, II. o.)–Újpest FC
Február 12., szerda: Slovan Bratislava (szlovák I. o.)–Újpest FC
Február 22., szombat: Újpest FC–KÉSZ-St. Mihály (NB I)