Megérdemelt diadalt aratott az Eger elleni rangadón női csapatunk

Megérdemelten győzött 3–0-ra a második helyezett Eger SE elleni idegenbeli rangadón a női másodosztály Keleti csoportját veretlenül vezető Újpest FC, amely ezzel a sikerrel növelte előnyét a tabella élén.

NBIII WEBnoi 0412

Hatpontos rangadó várt veretlenül listavezető női csapatunkra, hiszen a második helyezett Eger vendégeként léptünk pályára a 17. fordulóban.

A mérkőzést nagy elánnal kezdtük, Oláh Adrienn előtt rögtön a második percben nagy esély adódott, majd egy szögletünk után Nagy Lilla távoli lövése csattant a keresztlécen, a vezetést pedig a játékrész derekán tudtuk megszerezni, amikor Oláh Adrienn labdaszerzése után szintén a kapufát találta el, de a kipattanóra Katona Vanda érkezett és közelről talált be. 0–1

Amíg az Egert nem engedtük kibontakozni, a lila-fehérek előtt több lehetőség is adódott, fél óra játék után ismét Oláh Adrienn találta el a keresztlécet, de nem sokkal később már ő is eredményes volt, amikor Katona Vanda beadásánál bólintott a kapuba. 0–2

A játék képe a második félidőben sem változott, amíg a mieink folyamatos veszélyt okoztak az egri kapra, addig a hazaiaknak elvétve voltak lehetőségeik, Szőcs Rékának nem kellett komolyabban játékba avatkoznia, ráadásul néhány perc elteltével Oláh Adrienn lövése is utat talált az egri kapuba. 0–3

Ezt követően már valamelyest kiegyenlítetté vált a mérkőzés, de ez abban nyilvánult meg, hogy főként a mezőnyben zajlott a játék, a kapuk továbbra sem forogtak veszélyben, így a mieink magabiztos sikert arattak, megőrizték veretlenségüket és a közvetlen rivális elleni győzelemmel növelték előnyüket a tabella élén!

"Minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy az elsőtől az utolsó percig kézben tartottuk a mérkőzést. A hazai csapatnak nem volt gólszerzési lehetősége, miközben nekünk számos helyzetünk, kapufánk, támadásunk volt, ráadásul a labdát is többet birtokoltuk, így teljesen megérdemelten szereztük meg a három pontot. Jó, hajtós mérkőzés volt, igazán férfias munkát végeztek el mindkét csapat részéről. Egész héten ment a pszichés hadviselés a hazai csapat részéről, de végig azt mondtam a csapatnak, hogy ezzel nem kell foglalkozni, nekünk a saját dolgunkkal kell törődnünk és minden játékos elvégezte a munkát, nem mentünk bele a szócsatákba. Meg kell nézni a végeredményt és az mindent elmond" - értékelt Oroszi Sándor, női csapatunk vezetőedzője.

A mieink legközelebb április 19-én, szombaton 16 órától lépnek pályára, amikor a Kolorcity Kazincbarcikát látják vendégül.

Női NB II, Keleti csoport, 17. forduló
Eger SE–Újpest FC 0–3 (0–2)
Eger, Felsővárosi Sporttelep. V.: Kalmár P. (Elischer, Trapp)
ÚJPEST: Szőcs – Buchmüller, Kókai, Véglás, Kreisz – Dencz, Kardosi (Bakó, 79.) – Nagy L., Oláh A. (Sallai, 89.), Kerekes (Szalontai, 79.) – Katona V. (Soós, 79.)
Vezetőedző: Oroszi Sándor
Gól: Katona V. (23.), Oláh A. (36., 51.)

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.