Oroszi Sándor együttese két döntetlen és két vereség után kiváló teljesítménnyel tért vissza a válogatott szünetről, hiszen a mieink 8–0-s győzelmet arattak hazai pályán a DVTK felett, így három fordulóval a szezon vége előtt 27 megszerzett ponttal a tabella ötödik helyét foglalják el.
A mieinknek nem lesz könnyű dolga a 20. fordulóban, hiszen az egy hellyel, de hét ponttal előttük álló ETO FC vendégeként lépnek pályára az ETO Stadionban. A Rába-partiak jól, a Budaörs elleni 7–0-s hazai sikerrel kezdték a tavaszt, amit két élcsapat elleni idegenbeli vereség követett, hiszen 1–0-ra kaptak ki az FTC és a Puskás Akadémia vendégeként is, ezt viszont két szoros győzelemmel javították, hiszen előbb otthon győzték le 3–2-re a Honvédot, majd idegenben nyertek szintén 3–2-re a DVTK vendégeként. Az ETO múlt héten végletekig kiélezett meccset játszott az MTK otthonában, ahol bár vezetett, a fővárosi kék-fehérek fordítani tudtak, amely után a kisalföldiek a 93. percben szerezték meg a döntetlent jelentő találatot.
Nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen vendéglátónknak számos minőségi játékosa van, amit mutat az is, hogy Savanya Csilla 9, Kocsán Petra 8, Josilene De Matos és Süle Dóra 7-7 gólnál jár ebben a kiírásban, ugyanakkor a mieink ősszel is alaposan megnehezítették a győriek dolgát, amikor Terestyényi Anna fantasztikus teljesítménye ellenére 1–0-s vereséget szenvedtünk a Tábor utcában. Bízunk benne, hogy szurkolóinktól támogatva ezúttal is sikerül megnehezítenünk az ETO dolgát és sikerül ponttal, pontokkal hazatérnünk.
“Megvan, amit szerettünk volna, matematikailag már biztosítottuk a helyünket az első osztályban, így teher nélkül, felszabadultan készülhettünk a Győr elleni találkozóra. Papíron továbbra sem mi vagyunk az esélyesebbek; taktikailag fegyelmezettek, jól védekeznek és veszélyesek a kapura. Viszont nekünk úgy kell hozzáállnunk a meccshez, ahogy múlt héten. Ősszel majdnem összejött ellenük egy bravúr, bízom benne, hogy most sikerülni fog és ponttal térhetünk haza. Hosszú út vár ránk Győrbe, de remélem sokan elkísérnek és mögöttünk állnak majd, mert szükségünk lesz minden támogatásra!” – mondta a mérkőzéssel kapcsolatban Kókai Krisztina.
A május 2-án, szombaton 12 órakor kezdődő ETO FC–Újpest FC mérkőzést Kovács Fanni vezeti, segítői Dévai Vanessza és Tihanyi Krisztina lesznek.
Simple Női NB I, 20. forduló
Május 2., szombat
12:00: ETO FC–Újpest FC