Az elmúlt hetek javuló játéka után hazai pályán törné meg rossz sorozatát az Újpest FC második csapata, amely a szintén vereségekből érkező Budaörsöt látja vendégül. Bodor Boldizsár együttese a felcsúti vereség előtt a Sopron ellen ugyan kétgólos hátrányból visszajött a meccsbe, a helyzeteiket kiváló hatékonysággal értékesítő vendégek így is három ponttal távoztak a IV. kerületből. A lila-fehérek ugyanakkor alapozhatnak arra a játékra és a korábbi hetekben nyújtott teljesítményre, hiszen a Komárom és a Balatonfüred ellen is a mieink játszottak fölényben, de csak utóbbi ellen tudtak pontot szerezni.
A Budaörs noha már két bravúrt is elért az idényben az ETO Akadémia 4–0-s és a Tatabánya 3–2-es legyőzésével, a Pest vármegyeiek sincsenek jó formában, hiszen legutóbbi öt meccsükön nyeretlenek maradtak. A Tatabánya elleni hazai siker után Balatonfüreden játszottak döntetlent, azóta viszont zsinórban négy vereséget szenvedtek el, sorrendben a Komáromtól (2–4), a Soprontól (4–0), a Puskás Akadémia FC II-től (0–2) és legutóbb a Mosonmagyaróvártól (3–0) kaptak ki, így jelenleg hét ponttal állnak a tabella 13. helyén.
A mieink számára is kulcsfontosságú lesz a győzelem, hiszen a három ponttal beérnék aktuális ellenfelünket a tabellán és a siker adta önbizalmat a következő meccsekre is átmentenénk, de ehhez mindenkinek minden tőle telhetőt meg kell tennie a pályán!
“Nem vagyok elégedett az eddigi eredményekkel, Újpest-mezben és a keretünk erejét megnézve sem elfogadható ahogy kezdtük a szezont, ugyanakkor hétről hétre keményen dolgozunk és úgy érzem, ez kezd megmutatkozni a csapat játékán. Vasárnap egyértelmű a célunk: megtörni a rossz sorozatot és elindulni felfelé” – fejtette ki határozottan második csapatunk szélső védője, Simon Balázs.
Az október 5-én, vasárnap 11 órakor kezdődő Újpest FC II–Budaörs mérkőzést Laki Fülöp vezeti, segítői Sáfárik Patrik és Derda Noel lesznek. A találkozót az Újpest FC hivatalos YouTube-csatornáján élőben közvetítjük!
NB III, Észak-Nyugati csoport, 10. forduló
Október 5., vasárnap
11.00, Tábor utca: Újpest FC II–Budaörs
Második csapatunk mellett a hétvégén hét mérkőzés vár utánpótláscsapatainkra. Szombaton egyszerre játszanak itthon U16-osaink, U13-asaink és U12-eseink. Előbbi a ZTE FC-t, utóbbiak a Békéscsabát látják vendégül. U14-eseink Salgótarjánba, U15-öseink Győrbe látogatnak. U15-ös Csíkos csapatunk a BMC-t, U12-es Csíkos együttesünk az RKSK-t fogadja a Megyeri úton.
U14, MLSZ, Alap, Kelet, 6. forduló
10:00: SBTC–Újpest
U13, BLSZ, ¾ pályás, A-csoport, 3. forduló
10:00, Megyeri út: Újpest U12 Csíkos–RKSK
U15, MLSZ, Kiemelt, 6. forduló
11:00: ETO Akadémia–Újpest
U16, MLSZ, Kiemelt, 6. forduló
12:00, Tábor utca: Újpest–ZTE FC
U16, BLSZ, Alapszakasz, 5. forduló
12:00, Megyeri út: Újpest U15 Csíkos–BMC
U13, MLSZ, Dél-Kelet, 6. forduló
12:00, Tábor utca: Újpest–Békéscsaba 1912 Előre SE
U12, MLSZ, Dél-Kelet, 6. forduló
12:00, Tábor utca: Újpest–Békéscsaba 1912 Előre SE