Fiatal játékosokkal bővült második csapatunk

Fiatal játékosokkal bővült második csapatunk

2026. július 22. 19:49

Három új igazolás mellett utánpótlásunkból felkerült nyolc játékossal bővült az Újpest FC II kerete.

A 17 éves Posza Kevin 11 és 13 éves kora között a Siófoki Bányásznál pallérozódott, amely után Balatonlellére igazolt, ahol hat évet töltött és az utánpótlás ranglétrát végigjárva az előző kiírásban már az NB III-as csapat alapembere volt. Az elsősorban balhátvédként bevethető játékos a mögöttünk hagyott idényben 27 bajnokin és egy kupamérkőzésen lépett pályára – mindegyiken kezdőként –, s ezeken 2 gólt szerzett, onnan igazolt most Újpestre.

Porkoláb Kristóf fővárosi csapatokban nevelkedett, megfordult többek között a Mészöly Focisuli, az MTK és a Vasas KLA korosztályos együtteseiben is, onnan kilépve pedig az előző idény első felét az NB III-as Pénzügyőr SE-nél, a második felét pedig a szintén harmadosztályú FC Hatvannál töltötte. A 19 éves, belső védőként és jobbhátvédként is számításba vehető Porkoláb 24 NB III-as és 2 Magyar Kupa-mérkőzésen kapott lehetőséget, ebből 21 alkalommal kezdőként.

Harmadik nyári igazolásunk Heil Péter Porkoláb Kristófhoz hasonlóan Budapesten töltötte eddigi pályafutását, az Újbuda FC és a Barca Academy után a legutóbbi négy szezont a Vasas Kubala Akadémián töltötte, s az angyalföldieknél az előző évadban az NB III-as csapatban is bemutatkozott, ahol középpályásként ötször lépett pályára.

Rajtuk kívül nyolc, utánpótláskorú tehetségünk is második csapatunknál készül, a 2025–2026-os idény tavaszi részében Háromi András és Révai Balázs is megmutatta magát a harmadosztályban, mellettük U17-eseinktől került fel Nádasi-Szabó Domonkos, Sztojka Márk, Valkai Vajk, Bíró Marcell, Csikós Levente és Volkmann Bence, akik a jövőben is megmutathatják tudásukat Bodor Boldizsár kezei alatt.

Sütiket használunk az oldalunk megfelelő működésének biztosításához és az oldalunk látogatottságának elemzéséhez. További részleteket a sütitájékoztató tartalmaz.
Összes süti elfogadása
Alapvető sütik elfogadása