Egész életedben Németországban éltél. Milyen volt először egy másik országba költözni?

Egyáltalán nem volt nehéz az alkalmazkodás. Viszonylag korán önálló lettem, már 17 évesen külön laktam a szüleimtől. Berlin után Bielefeldbe kerültem, majd öt évet töltöttem Augsburgban, szóval hozzászoktam ahhoz, hogy magamról kell gondoskodnom. Mosás, főzés, takarítás, a hétköznapi dolgok – már nem anya és apa intéz mindent helyetted, hanem magadnak kell. Most pedig itt vagyok Budapesten, és nagyon szeretem a várost. Berlin számomra mindig az első marad, de rögtön utána Budapest jön a sorban.

Mi fogott meg ennyire ebben a városban?

Nagyon szeretem azt a környéket, ahol lakom, de maga a belváros is gyönyörű, rengeteg történelmi épülettel és látnivalóval. A Parlament, a Budai Várnegyed, az egész város hangulata nagyon tetszik. A családom is járt már itt, és ők is nagyon megszerették Budapestet.

A profi futballisták életében rengeteg olyan dolog természetes, ami másoknak egyáltalán nem az, minden adott ahhoz, hogy csak a futballra koncentráljatok. Érzékeled ezt a különbséget?

Persze, hogy érzékelem. Újpesten is gyakorlatilag mindent megkapunk, amire szükségünk van. Edzés után van étkezés, ha két edzésünk van, akkor a teljes napi étkezésünk biztosított. Játékosként sokat segít, hogy egy hosszú nap után nem kell este hétkor hazaérned, belenézned a hűtőbe, és azon gondolkodnod, mit főzz. De pontosan tudom, hogy nem ez a mindennapos. A szüleimnek és a családomban mindenkinek normális munkája van, és több olyan játékossal is együtt futballoztam fiatalon, akik végül nem váltak profivá. Ők tanulnak, dolgoznak, és ugyanúgy maguknak intéznek mindent. Profi futballistának lenni kiváltság. Szerintem, ezt minden játékosnak tudnia kell. Ráadásul nem is minden klub képes olyan körülményeket biztosítani, mint amilyeneket mi itt Újpesten folyamatosan megkapunk.

Egy hétköznapi családban nőttél fel, majd 18 évesen megkaptad az első profi szerződésedet. Hogyan tanultad meg kezelni azt a pénzt, ami gondolom hirtelen jelent meg az életedben?

A családom teljesen átlagos körülmények között élt, és szerintem ez sokat segített abban, hogy a földön maradjak. Anyukám rengeteg dolgot megtanított azzal kapcsolatban, hogyan érdemes gondolkodni a pénzről, és mihez érdemes kezdeni vele, ezért pedig nagyon hálás vagyok neki.

Tiziannal és Noah-val is sok időt töltesz, miközben néhány évvel idősebb és jóval tapasztaltabb vagy náluk. Érzed azt, hogy tudsz nekik segíteni?

Biztosan. Sok évet és közel kétszáz mérkőzést játszottam Németországban, így vannak tapasztalataim, amelyeket át tudok adni nekik. De ez nem egyirányú dolog, én is tanulok tőlük. Nyitott vagyok arra, amit mások mondanak, teljesen mindegy, hogy idősebbek vagy fiatalabbak nálam. Az pedig természetesen sokat számít, hogy mindhárman németül beszélünk, így könnyebb a kommunikáció is. Nagyon örülök annak, hogy Tizi és Noah is itt vannak.

Az elmúlt mérkőzéseken egyre többször játszol Matija Ljujic mellett. Hogyan működik köztetek ez a páros?

Nagyon jól. A pályán kívül is sokat beszélünk, és szerintem az elmúlt két mérkőzésen a pályán is jól működtünk együtt. Mindkét meccset megnyertük, most az a cél, hogy ezt folytassuk, újabb pontokat szerezzünk és megtartsuk a helyünket a tabella elején.

Mi változott szerinted az elmúlt két mérkőzésen?

A futballban sokszor nagyon apró dolgok változtatják meg teljesen egy mérkőzés képét. Az előző meccsünk első húsz-huszonöt perce például nagyon rossz volt, aztán néhány kisebb változtatás után teljesen más lett a játékunk. Kisvárdán viszont már jól kezdtünk. Kiegyenlítettek ugyan, de én a pályán egyetlen pillanatig sem éreztem azt, hogy ezt a meccset elveszítjük. Végig az volt bennem, hogy ezt ma meg fogjuk nyerni. Szerintem összességében nagyon jó mérkőzést játszottunk, és ezt a lendületet kell továbbvinnünk az MTK ellen is úgy, hogy közben mindent a helyén kezelünk.

Az MTK ellen zárt kapuk mögött játszunk. Bundesliga-játékosként megtapasztaltad azt is, milyen ötven-hatvanezer ember előtt futballozni. Mennyit számít számodra, ha nincsenek szurkolók a stadionban?

A motivációmon nem változtat. Szeretek futballozni, akár vannak nézők, akár nincsenek. Természetesen teljesen más érzés ötven-hatvanezer ember előtt játszani, és Újpesten is nagyon jó hangulat tud lenni a mérkőzéseken. Játszottam már üres stadionban is, úgyhogy nem lesz teljesen új élmény. Furcsa, de alkalmazkodni kell hozzá. 

Meg lehet egyáltalán szokni azt, hogy hetente több tízezer ember előtt játszol?

Igen, egy idő után abszolút. Augsburgban szinte minden hazai meccs telt házas volt, harminc-harmincötezer emberrel. Fiatalon természetesen sokkal jobban észreveszed ezt, később viszont már megszokod. Érzed és hallod a hangulatot, de amikor elkezdődik a mérkőzés, én már nem nagyon figyelek arra, mi történik a lelátón. Onnantól teljesen a játékra koncentrálok.