Aludtál néhány napot a harmadik elvett újpesti gólod után. Most hogyan gondolsz erre az egészre. Balszerencse és bosszant, vagy inkább motivál?
Őszintén szólva, a meccs után nem tudtam aludni. Folyamatosan járt az agyam a gólokon, ott volt a fejemben az egész, ugyanakkor nem kedvtelenség vagy düh volt bennem. Persze, szomorú voltam kicsit, de sokkal inkább úgy gondolok rá, hogy megint ott voltam, betaláltam, és emiatt a pozitív gondolkodás miatt nem szegi kedvem ez az elvett három gól. Mindegyiket visszanéztem, az elsőnél azt mondom, hogy inthető volt, a másodiknál nem tudom, hogy miért vették el, a legutóbbi pedig kérdőjeles. Valaki engedi, valaki visszafújja, sajnos most az utóbbi történt.
Kívülről milyen visszajelzéseket kaptál? Akár a játékoddal, akár az elvett gólokkal kapcsolatban?
A családom sem akarta elhinni, hogy megint megtörtént. Ettől függetlenül büszkék rám, hogy mindhárom hazai meccsemen betaláltam, még ha nem is adták meg a gólokat. Az edzői stáb is elégedett volt a játékommal szerintem, noha ezen a meccsen inkább a küzdésen volt a hangsúly, de rendre azt kérik tőlem, hogy lendítsek a támadójátékon és tegyek hozzá valami pluszt. Úgy látom, hogy ez eddig sikerült, érvénytelen gólokat is rúgtam, de nem aggódom, hamarosan az érvényes is összejön.
Ezt a plusz volt, hogy a jobb, volt, hogy a bal szélen tetted hozzá. Hol érzed magad komfortosabban?
Nekem mindegy egyébként, szeretek klasszikus szélsőt, tükörszélszőt és tízest is játszani. Mindkét lábamat szoktam használni, így nem zavar az sem, ha mondjuk balról kell beadnom. Habár sokan azt hiszik, hogy ballábas vagyok – egyébként azt hiszem több gólt is rúgtam ballal eddig–, de eredetileg a jobb az erősebb lábam. Szerencsére már kiskoromban elkezdtem használni mindkettőt, apukám is mondta mindig, hogy ne csak a jobbal érjek a labdához, illetve a grundon is próbáltam fejleszteni a balt. Éppen ezért volt szimpatikus már fiatalabbként is Ousmane Dembélé, aki híres arról, hogy mindkét lábával ugyanolyan jól tud focizni.
Nem érzel magadon nyomást, hogy ekkora klubba igazoltál, és ilyen szurkolótábor előtt kell bizonyítanod?
Miért, azt láttad rajtam (nevet)? Fiatalabbként voltam izgulósabb, ezt mostanra kinőttem. Természetesen mindig igyekszem betartani a taktikai utasításokat, de ezt jó, ha vegyítem ösztönösséggel. Zalaegerszegen is jó hangulat volt sokszor, de Újpesten azért teljesen más. Itt az embereknek a Klub az élete, és mindig komoly az elvárás felénk. Engem viszont ez egyáltalán nem nyomaszt, egyszerűen segíteni akarok a csapatnak és élvezem a játékot.
Könnyítést jelentett, hogy nem egyedül kellett jönnöd Zalaegerszegről, hanem Bodnár Gergővel együtt?
Persze, így jóval egyszerűbb egy új közegbe kerülni, de Kaczvinszki Dominikot is jól ismertem még a Honvédból. Most semmilyen problémám nem akadt azzal, hogy beilleszkedjek, nem úgy, mint 14 évesen, amikor felkerültem Debrecenből a Kispesthez. Emlékszem, akkor az első év nagyon rossz volt, eljöttem gyerekként a családomtól, nem találtam a helyemet, nehezemre esett az idegen közeg megszokása, és vélhetően emiatt ment gyengébben a játék is. Előtte 20 fölött termeltem a gólokat, ott viszont megakadtam. Aztán szép lassan beleszoktam az új környezetbe, egyre extrovertáltabb lettem, ami kisebbként nem volt rám jellemző. A másik, amiért egyszerűbb volt most a helyzetem, hogyha nem is közvetlenül, de ismert már a csapat nagy része, sokan ellenfélként is. Amikor ifiből kerülsz fel vagy gyerek vagy még, kicsit nehezebb a helyzeted, mert nem tudják, mit várjanak tőled a többiek. Viszont, ha tisztában vannak vele, hogy te eddig is játszottál az NB I-ben, akkor már az elejétől nagyobb a bizalom feléd. Én most ezt éreztem, amikor idekerültem.
Bajusz Zoltán
