Múlt szombaton Bese Barnabás parádés lövésével, illetve Matija Ljujic büntetőjével otthon tartottuk a három pontot a Kisvárdával szemben. Ez a győzelem azt is jelenti, hogy szerencsére már inkább felfelé tekintgethetünk a tabellán, hiszen a közeljövőben több, közvetlenül előttünk álló riválissal is megmérkőzünk. Ilyen találkozónak ígérkezik a szombati összecsapás is.
A hétvégi fordulóban az a ZTE fogad minket, amely kiváló formában futballozik. A naptári évben eddig csak az első tétmérkőzésükön maradtak pont nélkül, akkor a Nyíregyháza múlta felül őket. A figyelemre méltó szériájuk során a címvédő és a bajnoki címért küzdő ETO FC elleni győzelmük különösen értékesnek számít, nem véletlen, hogy a negyedik helyről várják a találkozót. Emellett a MOL Magyar Kupában is versenyben vannak, ahol az elődöntőben a Honvéddal találkoznak majd.
Nuno Campos együttese taktikailag kifejezetten fegyelmezett csapat. Gyakran építenek mély, szervezett védekezésükre, majd abból gyors kontrákat vezetnek, de akkor sem jönnek zavarba, ha a kezdeményezés rájuk hárul a mérkőzés bizonyos szakaszaiban. Az élvonal legfiatalabb keretével rendelkeznek, a dél-amerikai légiósok és a magyar mag jól kiegészítik egymást.
A felek idén már kétszer találkoztak a bajnokságban, és mindkét alkalommal vendégsiker született: augusztusban az Újpest FC aratott kiütéses győzelmet Zalaegerszegen, míg télen a ZTE vágott vissza a Szuszában. Bízunk benne, hogy szombat délután ismét idegenbeli siker születik ebben a párosításban.
FIZZ LIGA 27. FORDULÓ
Március 21., szombat 16:30
ZTE FC – Újpest FC