A mieink kiváló formában várják a szombat délutáni találkozót, hiszen a DVSC elleni 4–2-es hazai sikert követően Kisvárdán is négyszer találtak be. Ezúttal Gleofilo Vlijter, Heitor, Etienne Amenyido és Aljosa Matko zörgette meg a szabolcsiak hálóját, így két győzelemmel a hátunk mögött készülhetünk az újabb bajnokira.
Az MTK az előző idényben huszáros hajrával harcolta ki a bennmaradást az akkor frissen kinevezett Pinezits Máté vezetésével. A nyáron jelentős játékosmozgás zajlott a kék-fehéreknél. Több tehetséges fiatal mellett az előző idény házi gólkirálya, Molnár Ádin is távozott a keretből. Az érkezők között ugyanakkor több komoly erősítést is találunk: visszatért a válogatott kerettag Demjén Patrik, a korábban kölcsönben szereplő villámgyors szélsőt, Jurek Gábort végleg megszerezték, míg a középpályára Debrecenből Szuhodovszki Soma érkezett.
A fővárosi kék-fehérek magabiztos, 3–0-s ZTE elleni sikerrel kezdték az új idényt, amelyet egy Honvéd elleni döntetlen követett. Az előző fordulóban viszont drámai körülmények között maradtak pont nélkül, miután a hosszabbítás utolsó percében kapott góllal szenvedtek vereséget a Puskás Akadémiától.
A két nagy múltú fővárosi együttes párharca rendkívül kiegyenlített. Az eddigi 232 összecsapásból 91-et az MTK, 86-ot az Újpest nyert meg, míg 55 alkalommal döntetlen született. Legutóbb áprilisban találkoztak a felek a Szuszában, akkor egy fordulatos és bosszantó mérkőzésen 2–2-es döntetlennel zárult az összecsapás. A négygólos találkozó jól illeszkedik a párharc elmúlt időszakának tendenciájába, hiszen a két együttes mérkőzéseit gyakran jellemezte a gólgazdag játék. A csapatok idei bajnokságban mutatott támadójátéka alapján pedig ezúttal is hasonlóan eseménydús összecsapásra lehet számítani. A mérkőzést zárt kapuk mögött rendezik, az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti.
OTP Bank Liga 4. Forduló
Augusztus 15., szombat 16:30
Újpest FC – MTK Budapest