Véget ért a futsalszezon, az Újpest FC-220Volt a 10. helyen végzett, megtartva ezzel az NB I-es indulási jogot. A csapat sportigazgatója, Óvádi László adott interjút a 2023/24-es idényről, az előttük álló változásokról és a tervekről.
Tizedik hely a bajnokságban, lehetett volna jobb és rosszabb is. Összeségében hogyan értékeled a szezont?
Az idény előtt a célkitűzésünk a biztos bennmaradás az első osztályban és 1-2 fiatal játékos beépítése volt. Ezeket tekintve elégedettek lehetünk, hiszen sikerült mindkettőt véghez vinni. Próbálunk a pozitívumokra fókuszálni: voltak kifejezetten jó meccseink, rangadók, amelyeket meg tudtunk nyerni. Adtunk játékost a válogatottnak, és kialakult egy olyan fiatalokból álló mag, amelyet tovább tudunk vinni a következő szezonra.
Elég hektikus év van mögöttetek. A játékosok, hogyan élték meg az eseményeket?
Keretünkben megtalálható 16-17 éves és 34 éves játékos is, így nyilván mindenki máshogyan élte meg a sikereket, esetleges kudarcokat. Az alapszakasz zárása előtt két pontra voltunk a felsőháztól, az, hogy ezt végül nem sikerült elérni, picit rányomta bélyegét az alsóházi szereplésünkre. Bár a szezon elején úgy vágtunk neki a bajnokságnak, hogy meglepetést is szerezhetünk, viszont sajnos a kulcsembereinket sokszor kellett sérülés miatt pótolni, ezt a terhelést pedig fiataljaink még nem tudták teljes egészében megoldani.
Többször is említetted, hogy fiatalításon megy át a keret. Emellett várható még változás a játékosállományban?
Ahogy szinte minden évben - úgy idén is - a tőkeerős klubok elviszik a legjobb játékosainkat, mi pedig jelenleg nem tudjuk azokat a feltételeket megadni, mint amit a bajnokság topcsapatai kínálnak. Természetesen próbáljuk a lehetőségekhez képest a legjobbat kínálni, de van, hogy ez is kevés. A következő szezonban nem lesz keretünk tagja két korábbi válogatott játékosunk, Lipl Noel és Horváth Benedek, akik Veszprémben folytatják. Fontos elmondanom, hogy ezek a srácok ebben az évben is mindent megtettek a csapatért, nem lett volna tisztességes velük szemben, ha megakadályozzuk az ő előrelépésüket. Természetesen lesznek érkezők is, elsőnek talán Milavecz Kevint említeném meg, aki az idei szezon egyik meglepetésembere volt, nem mellesleg újpesti srác. Rajta kívül is jönnek új játékosok, és tervezzük két kiváló légiós érkezését is.
Ennek tükrében, mit vártok az új szezontól, és mivel telnek majd a következő hónapok?
Bizakodva várjuk a jövőt, hiszünk benne, hogy újra előre halad a klub, és a következő szezonban már a felsőházban küzd az éremért. Bízunk abban, hogy ennek a lehetősége feldobja majd a játékosokat is, hisz azt vallom, Újpesten játszani büszkeség! Most pár hét szünet következik a srácoknak, addig mi, vezetők dolgozunk majd a biztos háttér megteremtésén, hiszen, ha valóban komolyabb célokért szeretnénk küzdeni, akkor ahhoz forrást kell teremteni. Természetesen dolgozunk a megfelelő játékoskeret kialakításán, szinte naponta tárgyalunk játékosokkal, menedzserekkel. A célunk továbbra is egyértelmű: szeretnénk egy olyan újpesti csapatot, melyre minden lila-fehér érzelmű szurkoló büszke lehet!