Mint ismert, Németh Péter együttese a nyári felkészülés után az MVFC Berettyóújfalu elleni 1–1-es idegenbeli döntetlennel kezdte meg az új szezon küzdelmeit, amely után a mieink sikerrel vették a Bajnokok Ligája előselejtezőjét, hiszen a koszovói, a San Marinó-i és a török bajnokot legyőzve jutottak tovább. Ezt követően négy nappal később újabb idegenbeli bajnoki várt ránk, amit sikerrel vettünk, hiszen Suscsák Máté két, illetve Alexa Ákos és Vas Ádám egy-egy góljával 4–1-re győztünk a DEAC vendégeként, így két mérkőzés után négy ponttal a tabella 7. helyét foglaljuk el a tabellán.
A mieink az új idény első hazai bajnokija előtt a nyáron válogatott játékosokkal (Bencsik Roland, Faragó Ádám, Kajtár Mátyás) is erősítő, korábbi játékosunkat, Horvárth Benedeket is megszerző H.O.P.E. Futsalt látja vendégül. A maglódiak az előző kiírásban az alsóház harmadik helyén – azaz összességében a 9. helyen – zártak, ám a nyári átalakulás után az új évadban merészebb céljaik vannak. A H.O.P.E. ugyanakkor egyelőre hullámzóan teljesít, a nyitórköben 6–2-es vereséget szenvedett otthon a Veszprémtől, majd kisebb meglepetésre csak 3–3-as döntetlent játszott az újonc Airnergy vendégeként, legutóbb viszont 8–3-ra ütötték ki otthon az Aramist.
A két csapat az előző kiírásban az alapszakaszban találkozott egymással, akkor a 2. fordulóban otthon 7–1-re, aztán idegenben 5–3-ra győztük le a H.O.P.E. Futsalt. Reméljük, folytatjuk jó sorozatunkat ellenük és megőrizzük március óta tartó hazai veretlenségünket.
“Az első két bajnokin nem volt teljesen kielégítő a támadójátékunk, ezen szeretnénk javítani. Nagyon várom már az első hazai bajnokit, remélem, minél többen kilátogatnak” – mondta nyári szerzeményünk, a magyar válogatott Szalmás Zoltán.
A szeptember 7-én, hétfőn, 20:45-kor kezdődő Újpest FC–H.O.P.E. Futsal mérkőzést Juhász Dávid és Fehérvári Patrik vezeti, az időmérő Bacsi Noel lesz. A találkozót az Újpest FC hivatalos YouTube-csatornáján élőben közvetítjük!
Futsal NB I, Alapszakasz, 4. forduló
Szeptember 7., hétfő
20:45, UTE Röplabdacsarnok: Újpest FC–H.O.P.E. Futsal