Az Aramist is legyőzve őrzi veretlenségét futsalcsapatunk

Az Aramist is legyőzve őrzi veretlenségét futsalcsapatunk

2026. szeptember 22. 22:34

Őrzi veretlenségét és 7–1-re győzött a címvédő Újpest FC az Aramis SE ellen a futsal NB I alapszakaszának 10. fordulójából előrehozott mérkőzésen, az UTE Röplabdacsarnokban.

Három nappal a magyar válogatott Üzbegisztán elleni második felkészülési mérkőzése után már folytatta is az NB I alapszakaszának küzdelmeit címvédő csapatunk, amely zsinórban háromszor is hazai pályán bizonyíthat. A sorozatot a lila-fehérek az Aramis SE elleni, 10. fordulóból előrehozott mérkőzéssel nyitották, amin vezetőedzőnk, Németh Péter csupán Czerman Márkra nem számíthatott, akinek felépülése bár jól halad, játékát nem kockáztattuk meg, ugyanakkor a magyar válogatott első edzőmeccsének első félidejében megsérült Szalmás Zoltán ott volt keretünkben – igaz, ő a nemzeti csapat második meccsén is bevethető volt, s Suscsák Mátéval egyetemben gólt is szerzett az üzbégek elleni 5–2-es siker során.

A mérkőzés előtt két játékosunkat is köszöntöttünk: csapatkapitányunk, Vas Ádám még az előző idény döntőjében játszotta 300. bajnokiját az NB I-ben, míg Suscsák Máté a Kincsem elleni mesterhatosának köszönhetően lépte át a százgólos határt csapatunk színeiben az élvonalban (és 105 találatnál járt a mérkőzés előtt, minden sorozatot figyelembe véve pedig 127 meccsen 128-nál).

A mieink ugyan legutóbbi három meccsüket megnyerték a nyáron jelentősen megfiatalított budaörsiek ellen, ám így sem számíthattak könnyű meccsre, hiszen az előző idényben is ellenük szenvedtük el első vereségünket, ráadásul ezúttal kapujukat a magyar válogatott Alasztics Marcell őrizte.

Ennek ellenére a mérkőzést nagyszerűen kezdtük, bő egy perc után megszereztük a vezetést: Lucas Moreira és Suscsák Máté összjátéka után utóbbi remek lekészítését előbbi váltotta gólra. Korai előnyünk után is többet birtokoltuk a labdát, mint ellenfelünk és többször dolgoztattuk meg Alaszticsot is, ám újabb találatunk helyett négy perc elteltével egy szép akció végén Szűcs Barna góljával egyenlített az Aramis.

A kissé váratlan találat megfogta a mieinket, hiába volt bőven lehetőségünk, lövéseink rendre elakadtak a blokkban, vagy Alaszticsban, miközben Gémesi Gergőnek is volt néhány védése. A félidő második felében így is közel álltunk az újbóli vezetéshez: Rutai Balázs lövését a bal alsóból spárgázta ki Alasztics, Bogdán Rajmond löketénél pedig a kapufa is a vendégek segítségére volt, így döntetlennel fordultunk. 1–1

A második játékrészt is az elsőhöz hasonló elánnal kezdtük, ezúttal pedig kapunkat Tarnóczi Marcell védte, így az első félidőhöz hasonlóan ekkor is folyamatosan volt fent fiatal játékosunk a pályán. Ebben a periódusban már sokkal jobban domináltunk, sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, Thiagónak és Rutai Balázsnak is volt helyzete, hogy megszerezze második gólunkat, ez azonban szűk hat perc elteltével Vas Ádámnak jött össze, aki egy jobb oldali sarokrúgásunk után kapásból bombázott a jobb alsóba ballal. Ezzel pedig megtörtük a vendégeket, alig egy perccel később Lucas ismét betalált Suscsák átadása után. 3–1

Kétgólos előnyünk után még magasabb fokozatba kapcsoltunk, rendre eljutottunk ellenfelünk kapujáig, de kapufák mellett Alasztics eszén sem tudtunk túljárni. Egészen az utolsó öt percig, amikor viszont nagyon beindultunk: Suscsák Máté két gólpassza után gólt jegyzett egy szép lefordulás után. Nem kellett sokat várni újabb találatunkra: két perccel később Suscsák már harmadik asszisztjánál járt, miután Pál Patrik lövése talált utat a budaörsiek kapujába, a hajrában pedig gyors egymásutánban Thiago Cardoso és Szalmás Zoltán is feliratkozott a gólszerzők közé, így remek hajrával megérdemelt győzelmet arattunk. 7–1

"Gratulálunk az Aramisnak, mert nagyon megnehezítette a dolgunkat, okosan játszottak végig. Nálunk sok kérdőjelet vet fel az első félidő, ezeket tisztáznunk kell, viszont a második játékrész jól nézett ki és amiatt gratulálok a csapatomnak" - mondta a mérkőzés után vezetőedzőnk, Németh Péter.

A mieink legközelebb szeptember 28-án, hétfőn, 20:45-kor lépnek pályára, amikor a Magyar Futsal Akadémiát fogadjuk az UTE Röplabdacsarnokban.

Futsal NB I, Alapszakasz, 10. fordulóból előrehozott mérkőzés
Újpest FC–Aramis SE 7–1 (1–1)
UTE Röplabdacsarnok, 200 néző. V.: Deme, Kiss G. (Topálszki)
ÚJPEST: Gémesi – Lucas, Hadzsi, Alexa, Suscsák
Csere: Tarnóczi (kapus), Vas Á., Rutai, Szalmás, Pál P., Thiago, Bogdán R., Mukai, Cserkuti
Vezetőedző: Németh Péter
Gól: Lucas (2., 27.), Vas Á. (26.), Suscsák (34.), Pál (37.), Thiago (38.), Szalmás (39.), ill. Szűcs B. (4.)

Sütiket használunk az oldalunk megfelelő működésének biztosításához és az oldalunk látogatottságának elemzéséhez. További részleteket a sütitájékoztató tartalmaz.
Összes süti elfogadása
Alapvető sütik elfogadása