A lila-fehérek a Veszprém ellen elveszített Magyar Kupa-döntő után néhány nappal visszavágtak a bakonyiaknak és a 2–1-es idegenbeli sikerrel óriási lépést tettek afelé, hogy a bajnokságban is fináléba jussanak. A csúcsrangadó után Németh Péter együttesének másfél hete volt felkészülni az újabb hasonlóan kemény összecsapásra, hiszen a mieink a felsőház utolsó előtti körében a tabella második helyén álló Nyíregyháza vendégeként lépnek pályára.
A mérkőzés rendkívül nagy téttel bír, hiszen ha a mieink nem kapnak ki, biztosan döntőbe jutnak, míg a Nyíregyháza sikere esetén szintén nagy lépést tesz a finálé felé. Ráadásul, ha sikerül elhoznunk a három pontot, akkor az élen végzünk a felsőházban, s hazai pályán kezdhetjük az egyik fél harmadik győzelméig tartó döntőt.
Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a szezonban a nyírségiek szerezték a legtöbb gólt, 158-at (120-at az alapszakaszban és 38-at a felsőházban), s nekik is a legjobb a gólkülönbségük, ugyanakkor a mieink kapták a legkevesebbet a rájátszásban, mindössze 12-t.
Lovas Norbert együttese hozzánk hasonlóan jó formában várja a rangadót, miután a Nyíregyháza legutóbbi négy mérkőzését megnyerte, az Aramist 8–2-re, a DEAC-ot 6–3-ra, a Nyírbátor pedig legutóbb 8–3-ra múlta felül, ráadásul 6–2-es győzelmet aratott Veszprémben is. Azonban a mieinknek is kiválóan sikerültek a legutóbbi fordulók, legutóbbi öt mérkőzésünket megnyertük, a veszprémi siker előtt az Aramis ellen 8–3-ra, a Nyírbátor ellen 4–2-re, a DEAC ellen 3–0-ra győztünk. Sőt, a lila-fehéreknek kifejezetten jól megy a Nyíregyháza ellen is a szezonban, ugyanis az eddigi három találkozót egyaránt megnyertük: ősszel az alapszakaszban 5–4-re, tavasszal a felsőházban 4–2-re nyertünk Újpesten, míg februárban 5–3-ra győztünk Nyíregyházán.
A mérkőzés különösen érdekes lesz a gólkirályjelöltek szempontjából is, hiszen Suscsák Máté és a nyíregyházi Maneca 38-38 találattal áll az élen.
Reméljük, sokan ott lesztek velünk Nyíregyházán is és támogatásotokkal sikerül elhoznunk a pontokat – mi mindent megteszünk a győzelem érdekében!
“Hétfőn este Nyíregyházán lépünk pályára, ahol sosem könnyű nyerni. Nagyon fontos mérkőzés előtt áll a csapat, hiszen ezen a meccsen eldőlhet a bajnoki döntő kérdése. Igaz, hogy számunkra egy pont is elegendő a következő két mérkőzésen, de szeretnénk hétfőn nyerni és minél hamarabb bebiztosítani helyünket a bajnoki döntőben. Ehhez a sikerhez elengedhetetlen, hogy egy csapatként működve, egymásért küzdve hozzuk el a három pontot” – fogalmazott a nyíregyházi rangadóval kapcsolatban Hadzsi Máté.
A május 18-án, hétfőn, 18 órakor kezdődő A’ Studió Futsal Nyíregyháza–Újpest FC mérkőzést Kiss Gergő és Szabó Péter vezeti, segítőjük Mózsa Ábel lesz.
Futsal NB i, Felsőház, 9. forduló
Május 18., hétfő
18:00, Continental Arena: A’ Studió Futsal Nyíregyháza–Újpest FC