Simán nyert a DEAC vendégeként futsalcsapatunk

Simán nyert a DEAC vendégeként futsalcsapatunk

2026. szeptember 01. 20:12

A Bajnokok Ligája-továbbjutás után négy nappal megérdemelt, 4–1-es győzelmet aratott a DEAC vendégeként és ezzel megszerezte első győzelmét az új idényben az Újpest FC a futsal NB I alapszakaszának 3. fordulójában.

Négy nappal a sikeresen megvívott BL-előselejtező után idegenben, Debrecenben várt bajnoki címvédő csapatunkra, amely a múlt héten megvívott három mérkőzés után érthetően nem volt túlságosan friss, ráadásul vezetőedzőnk, Németh Péter a DEAC ellen nem számíthatott Pál Patrikra és Czerman Márkra sem, akik ugyan múlt héten vállalták a játékot a Bajnokok Ligájában, de még nincsenek százszázalékos állapotban.

A mérkőzésen azonban nem érződött az elmúlt hét három mérkőzése, alig két perc elteltével megszereztük a vezetést Suscsák Máté lefordulása után. Ezt követően viszont kiegyenlítetté vált a mérkőzés, sőt, a DEAC-nak volt valamivel több helyzete, de Tarnóczi Marcell nagy bravúrokat mutatott be, Tóth Attila ziccerénél pedig szerencsénk volt, hogy mellément. A félidő utolsó percei viszont kifejezetten jól sikerültek, Suscsák Máté harcos játékkal szerzett labdát, majd Soczó Szabolcs kapust kicselezve góllal fejezte be ziccerét. Fél perccel a szünet előtt pedig fiataljaink is megvillantak: Alexa Ákos saját térfelünkön szerzett labdájával lódult meg, majd Mukai Yukumóval kényszerítőzött és ő is góllal fejezte be helyzetét, megszerezve első gólját tétmérkőzésen újpesti színekben, így kényelmes előnybe kerültünk. 0–3

A második játékrészben próbált tempót váltani a DEAC, de Tarnóczi Marcellen nem tudott kifogni, nálunk pedig Bogdán Rajmondnak volt egy ígéretes próbálkozása, amit Elek Zsombor védett. A gólgyártást mi folytattuk, hat perc elteltével Vas Ádám talált be.

Az utolsó tíz percben igyekezett szépíteni az eredményen vendéglátónk, de a Tarnóczi Marcellt váltó Gémesi Gergőnek egy-két kisebb védés mellett nagyobb bravúrt nem mellett bemutatnia, ráadásul gyors támadásokból mi többször is veszélyt teremtettünk a DEAC kapuja előtt. A végjátékban több lehetőségünk is akadt ötödik gólunk megszerzésére, amit ugyan nem tudtunk megszerezni. Sőt, két perccel a vége előtt kozmetikázott a DEAC Bessenyei Marcell révén, de ez már nem osztott, nem szorzott, megérdemelt sikert arattunk Debrecenben és megszereztük első győzelmünket az NB I új idényében. 1–4

"Nagyon jó felfogásban érkeztünk meg Debrecenbe és ez megmutatkozott a játékunkon. Ez a talaj extra koncentrációt igényel, de ennek megfelelően léptünk pályára, a gólok is úgy jöttek, a fiatalok is jól szálltak be, úgyhogy nagyon komplex első félidőnk volt. A második játékrész hagy némi kívánnivalót maga után, de összességében szépen zártuk ezt a hosszú túrát" - mondta a mérkőzést követően vezetőedzőnk, Németh Péter.

A mieink legközelebb szeptember 7-én, hétfőn 20:45-től lépnek pályára, amikor az új idény első hazai bajnokiján a H.O.P.E. Futsalt látják vendégül az UTE Röplabdacsarnokban.

Futsal NB I, Alapszakasz, 3. forduló
DEAC–Újpest FC 1–4 (0–3)
DESOK Csarnok. V.: Kiss G., Kondákor (Szabó B.)
ÚJPEST FC: Tarnóczi – Lucas, Thiago, Szalmás, Suscsák
Csere: Gémesi, Vörösmarty (kapusok), Vas Á., Rutai, Hadzsi, Bogdán R., Mukai, Alexa, Cserkuti
Vezetőedző: Németh Péter
Gól: Bessenyei (38.), ill. Suscsák (2., 17.), Alexa (20.), Vas Á. (27.)

Sütiket használunk az oldalunk megfelelő működésének biztosításához és az oldalunk látogatottságának elemzéséhez. További részleteket a sütitájékoztató tartalmaz.
Összes süti elfogadása
Alapvető sütik elfogadása