Németh Péter további két évig marad futsalcsapatunk vezetőedzője!

Németh Péter további két évig marad futsalcsapatunk vezetőedzője!

2026. május 06. 18:07

Két évvel meghosszabbította szerződését az Újpest FC futsalcsapatának vezetőedzője, Németh Péter.

A játékosként 114-szeres futsalválogatott szakember 2025 nyarán, két év után tért vissza Újpestre, hiszen 2021 és 2023 között már irányította NB I-es futsalcsapatunkat, amely a 2021–2022-es évadban története során először jutott a felsőházi rájátszásba, egy évvel később pedig vezetésével 7. helyen zártuk a szezont.

Németh Péter Újpestről való távozása után a magyar válogatott asszisztens-edzői pozíciója mellett a TFSE-t irányította, melyet az élvonalba juttatott, ám tavaly nyáron sikerült meggyőznünk őt és visszatért hozzánk. Vezetésével pedig ismét történelmet írtunk, hiszen a Magyar Kupában döntőbe jutottunk, s a szakosztály első érmét szereztük, ráadásul az NB I-ben az alapszakasz második helye után a felsőházban 7 forduló elteltével hárompontos előnnyel állunk az élen, s már az is biztossá vált, hogy a rájátszás végén éremért játszhatunk.

Németh Péter a jövőben csak az Újpest FC-re koncentrál, ugyanis lemondott a magyar válogatott asszisztens-edzői posztjáról.

“Nyáron a korábbihoz képest egy teljesen új helyzetben tértem vissza és csak egy dolgom volt: dolgozni. Nagyon sok körülmény adva van ahhoz, hogy szép eredményeket érjünk el. Nyilvánvalóan mindenben szeretnénk fejlődni és egy edzőnek az az álma, hogy hagyják dolgozni és azt érezze, hogy egyre erősebb kerettel és egyre nemesebb célokért küzdhessen a csapatával. Nagyon szeretek itt dolgozni és nagyon szeretem a csapatot, vannak ugyan mindennapos nehézségek, amikkel foglalkozni kell, de ez természetes. Egyre jobban érezzük egymást a csapattal és olyan karakterek vannak benne, akikkel hosszabb távon – a keretet megerősítve – merész terveink lehetnek és visszük tovább a megkezdett munkát. Ami a következő két év céljait illeti, természetesen mint mindenhol, a keret sok mindent meghatároz. Azt gondolom, ebben a szezonban felülteljesítjük az elvárásainkat, de már azon dolgozunk, hogy a következő idényben még erősebbek legyünk és meglátjuk, hosszabb távon hogy alakul. Motivált, sikerre éhes srácokat keresünk, akik ezt az irányt képviselik és abban hisznek, hogy a munkának van eredménye, ezt így összeadva, remélem, jövőre még vérmesebb álmaink lehetnek” – mondta futsalcsapatunk szerződést hosszabbító vezetőedzője, Németh Péter.

“A tavaly nyári kinevezésekor a legfontosabb szempontnak azt tartottuk, hogy olyan kézben legyen a szakmai munka, amit sikeréhség, jó értelemben vett makacsság, illetve az újpesti eszmének megfelelő irányvonal jellemez, mind a pályán, mind azon kívül és ezen szempontok alapján Németh Péter a legalkalmasabb. Korábban már dolgoztunk együtt, de meg szerettük volna nézni, mennyit fejlődött, mennyire tudott megújulni azáltal, hogy a magyar válogatottnál is dolgozott és ezt mennyire tudja beépíteni egy klubcsapatba. Miután erről meggyőződtünk, hogy ebben a szezonban egy tökéletes csapatmunkának köszönhetően minden a várakozásainkon felül teljesült, ezért úgy döntöttünk, szeretnénk szerződést hosszabbítani. Szeretnénk állandósítani a helyünket az élmezőnyben, és a Magyar Kupában is szeretnénk hasonló sikereket elérni és nem elégszünk meg azzal, hogy ebben az idényben minden szinten csúcsokat értünk el, hiszen korábban sosem jutottunk el a Magyar Kupában a döntőbe, illetve a bajnokságban sem játszhattunk éremért ezelőtt, szeretnénk, ha ez a következő években alapelvárás lenne” – fogalmazott Németh Péter szerződéshosszabbítása kapcsán futsalcsapatunk sportigazgatója, Óvádi László.

Sütiket használunk az oldalunk megfelelő működésének biztosításához és az oldalunk látogatottságának elemzéséhez. További részleteket a sütitájékoztató tartalmaz.
Összes süti elfogadása
Alapvető sütik elfogadása