Idegőrlő meccsen, nagy csatában győztünk az Aramis ellen

Idegőrlő meccsen, nagy csatában győztünk az Aramis ellen

2024. november 15. 22:57

Visszatért az idény elején mutatott harcos játékához és hazai pályán 5–3-ra nyert az Újpest FC az Aramis SE ellen a futsal NB I 13. fordulójában.

N B I I I W E B241115

A parádés idénykezdet után az elmúlt fordulókban elmaradt a szezon elején mutatott teljesítményétől az Újpest FC, amely a Magyar Futsal Akadémia elleni 7–3-as vereség után ugyan a Rubeola ellen egy 3–0-s sikerrel javított, de a vártnál sokkal nehezebben tudott győzni hétfőn a másodosztályú Mad Dogs otthonában a Magyar Kupában. A mieinknek így volt törlesztenivalójuk az Aramis elleni bajnokin, de dolgunkat nehezítette, hogy kisebb sérülés miatt nem számíthattunk brazil légiósunkra, az NB I-ben 10 gólnál és hét gólpassznál járó Lucasra, ellenben visszatért a héten Portugáliában edzőtáborozó U19-es válogatottból Kovács Benjámin és sérüléséből Hadzsi Máté is.

A mérkőzés nagy iramot hozott, az első percekben felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de a kapusok állták a sarat. Sőt, Hadzsi Máté emelése már a budaörsi kapuson, Molnár Gáboron is túljutott, de a gólvonalról menteni tudtak a vendégek.

Az első félidő derekán aztán Gémesi Gergő több bravúrja is kellett, hogy ne kerüljenek előnybe a budaörsiek, majd a védéseket követő kontra utáni Fischer Zsigmond-lövés még kimaradt, de az azt követő szögletből Czerman Márk gyönyörű gólt ragasztott az Aramis kapujába távolról. 1–0

A vezetés meghozta a lendületünket, néhány perc alatt Thiago, Hadzsi és Medveczki Máté révén is veszélyeztettünk, de a különbség növelése helyett az Aramis tudott egyenlíteni Bognár Bence átlövésgóljával.

Az 1–1-es első félidő után jól kezdtük a második játékrészt és szűk két perc után ismét megszereztük a vezetést, amikor Östör Martin lövésébe a hosszú kapufánál érkező Kasza Dániel tette bele a lábát. Előnyünk viszont nem tartott sokáig, ugyanis bő egy perccel később egyenlített az Aramis Lévai Dániel találatával.

De a vendégek újabb egyenlítése után is meg tudtunk újulni és a 24. percben Czerman Márk újabb távoli lökete talált utat a budaörsi kapuba. Sőt, lendületünk ez után is megmaradt és Hadzsi Máté átlövésével kettővel is el tudtunk lépni. 4–2

Az utolsó tíz perc elején azonban megint visszajött az Aramis, amikor a kapunk előtt szerzett labda után Papp Zsombor talált be. Az egygólos különbség után a hajrában nagy kockázatot vállalt és öt a négy elleni játékra állt át a vendégcsapat, de jó védekezésünknek és harcos játékunknak köszönhetően megőriztük előnyünket és Milavecz Kevin utolsó pillanatokban szerzett üres kapus góljával végül 5–3-as győzelmet arattunk!

"Végre azt kaptuk vissza, amit az idény eddigi részében mutattunk. Volt egy hárommérkőzéses hullámvölgyünk, de úgy érzem, most megmutatták a fiúk, hogy visszatértünk arra a szintre ahol voltunk. Nagybetűs CSAPAT. Küzdeni tudásból jeles volt" – értékelt Szente Tamás, az Újpest FC vezetőedzője.

A mieink legközelebb november 18-án, hétfőn 19 órától a B-Kerép Nyírbátori SC vendégeként lépnek pályára.

Futsal NB I, 13. forduló
Újpest FC–Aramis SE 5–3 (1–1)
UTE Röplabdacsarnok. V.: Zimonyi (Szűcs L., Forgács K.)
ÚJPEST: Gémesi – Östör, Hadzsi, Thiago, Czerman
Csere: Kinics (kapus), Medveczki, Kovács B., Milavecz, Fischer, Kasza, Szente B., Szűcs A.
Vezetőedző: Szente Tamás
Gól: Czerman (10., 25.), Kasza (22.), Hadzsi (28.), Milavecz (40.), ill. Bognár B. (14.), Lévai (23.), Papp Zs. (32.)

Sütiket használunk az oldalunk megfelelő működésének biztosításához és az oldalunk látogatottságának elemzéséhez. További részleteket a sütitájékoztató tartalmaz.
Összes süti elfogadása
Alapvető sütik elfogadása