Alighanem az elmúlt évek legizgalmasabb döntőjét vívja egymással a futsal NB I-ben az Újpest FC és a Nyíregyháza. A lila-fehérek kihasználták, hogy élen zártak a felsőházban, s előbb hosszabbítás után 2–1-re nyertek hazai pályán, majd az egyik fél harmadik győzelméig tartó döntő harmadik mérkőzésén 4–2-es sikert arattak, azt követően, hogy Nyíregyházán 7–2-es vereséget szenvedtek.
A tét Lovas Norbert csapatának vállát nyomta inkább, hiszen a nyírségiek csak egy győzelemmel tarthatták életben esélyeiket, ugyanakkor a negyedik mérkőzésre majdnem megtelt a Continental Aréna, így ők élvezhették a hazai pálya előnyét.
A mérkőzést azonban mi kezdtük aktívabban, Suscsák Máté néhány másodperc elteltével nagy helyzetbe került, de hiába cselezte ki Alasztics Marcellt, hosszan tolta meg a labdát, azonban Suscsák még így is az első percben megszerezte a vezetést, amikor egy oldalberúgásunk után jól fordult be és a bal alsóba lőtt! 0–1
A korai gólunk megfogta a hazaiakat, nem sokkkal később Lucas Moreira próbálkozott meg egy távoli emeléssel, míg a nyírségiek első helyzetére szűk három percet kellett várni, amikor Maneca lövését blokkoltuk. Előnyünk meg is adta a mérkőzés alaphangját, vendéglátónk nem talált rajtunk fogást, Gémesi Gergőnek az első tíz percben érdemben csak egyszer kellett játékba avatkoznia, Hadnagy István lapos távoli lövésénél.
A játékrész derekán pedig megdupláztuk előnyünket, amikor Suscsák harcolt meg a labdáért, majd remekül tálalt a balon meglóduló Thiago Cardoso elé, aki Alaszticsot kicselezve passzolt a nyíregyházi kapuba! 0–2
Ez még inkább feltüzelte a mieinket, akik rendkívül szervezett védekezéssel akadályozták meg, hogy ígéretes helyzeteket dolgozzon ki Lovas Norbert csapata, amely azonban a 14. percben így is óriási lehetőséget szalasztott el, amikor egy oldalberúgás után a hosszún üresen érkező Maneca közelről célt tévesztett.
A szünet előtti percekben ugyan többet birtokolta a labdát a Nyíregyháza, az utolsó passzaiba és a befejezéseibe sok hiba csúszott, míg a mieink gyors támadások végén többször veszélyeztettek.
Fordulás után sem történt változás, az első helyzet Suscsák előtt adódott, ám a hazaiak a 24. percben szépíteni tudtak Hadnagy István góljával, erre azonban bő egy perccel később Suscsák Máté válaszolni tudott, így újra kettővel vezettünk! 1–3
Újabb kétgólos előnyunk után egyre görcsösebbé vált a hazaiak játéka, akik bár becsülettel próbálkoztak, de fogás továbbra sem találtak rajtunk, hol a blokkban, hol Gémesiben akadtak el a nyíregyházi próbálkozások. Ráadásul az utolsó tíz percre fordulva negyedszer is betaláltunk, Suscsák Máté már majdnem kicselezte Alaszticsot, ám lövés helyett a középen érkező Vas Ádám elé talpalta a labdát, aki három gólosra növelte előnyünket! Sőt, bő egy perccel később Lucas Moreira is eredményes volt alighanem végleg megpecsételve a hazai reményeket. Szűk négy perccel a vége előtt ugyan Raphinha egy szép góllal kozmetikázott az eredményen, ám az utolsó percekben a hazaiak öt a négy elleni játékkal is próbálkoztak, ám az Újpest FC a hajrában is megőrizte előnyét, amellyel 3-1-re megnyerte a döntős párharcot és a futsalcsapat történetének első bajnoki címét szerezték meg!
"Nagyon sokat beszéltünk arról, hogy - ahogy minden mérkőzésen - nagyon fontos lesz, hogy kezdünk. Nem kockáztattunk, elrúgdostuk a labdákat, nem engedtünk kontrákat, mindig négy a négy ellen szerettünk volna védekezni. Szerencsére jött a gól, majd még egy és álltuk a sarat, ennek köszönhetően olyan mederben indult a meccs, amilyet szerettünk volna. Bár kaptunk egy gólt, nagyon jól reagáltunk rá, rúgtunk egy kontragólt, ami után öt a négy elleni játékkal kellett jönnie ellenfelünknek, amire készültünk és jól le is védekeztük. Nagyon büszke vagyok a csapatra, a stábra, a vezetőkre, mindenkire. Óriási eredményt értünk el. Még nem tudom felfogni. Nagyon szeretem ezeket a srácokat, de dolgoznunk kell tovább!" - mondta a bajnoki cím megszerzése után vezetőedzőnk, Németh Péter.
Futsal NB I, Döntő, 4. mérkőzés
A’ Studió Futsal Nyíregyháza–Újpest FC 2–5 (0–2)
Continental Aréna. V.: Muhari, Deme (Mózsa, Kondákor)
ÚJPEST FC: Gémesi – Lucas, Thiago, Czerman, Suscsák
Csere: Tarnóczi (kapus), Vas Á., Kártik, Östör, Hadzsi Máté, Medveczki, Kovács Benjámin, Kovács Balázs, Mukai
Vezetőedző: Németh Péter
Gól: Hadnagy (23.), Raphinha (36.), ill. Suscsák (1., 24.), Thiago (11.), Vas Á. (31.), Lucas (32.)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3–1 az Újpest FC javára
Az Újpest FC Futsal bajnokcsapata a 2025–2026-os szezonban
kapusok: Gémesi Gergő, Kinics Bálint, Tarnóczi Marcell, Vörösmarty Péter
mezőnyjátékosok: Thiago Cardoso, Czerman Márk, Hadzsi Máté, Kártik Zsombor, Kovács Balázs, Kovács Benjámin, Medveczki Máté, Lucas Moreira, Mukai Yukumo, Östör Martin (csapatkapitány), Pál Patrik, Sipos Gergő, Suscsák Máté, Vas Ádám
Szakágigazgató: Sós László
Sportigazgató: Óvádi László
Vezetőedző: Németh Péter
Technikai vezető: Kovács Balázs
Erőnléti edző: Kiss Krisztián
Masszőrök: Gyimesi Jenő, Kiss Dávid
A futsal NB I bajnoki döntőjének mérkőzései
1. mérkőzés: Újpest FC–A’ Studió Futsal Nyíregyháza 2–1 – hosszabbítás után
2. mérkőzés: A’ Studió Futsal Nyíregyháza–Újpest FC 7–2
3. mérkőzés: Újpest FC–A’ Studió Futsal Nyíregyháza 4–2
4. mérkőzés: A’ Studió Futsal Nyíregyháza–Újpest FC 2–5