Egy győzelemre a bajnoki címtől futsalcsapatunk!

Egy győzelemre a bajnoki címtől futsalcsapatunk!

2026. június 07. 14:33

Június 8-án, hétfőn, 20 órától a Continental Arénában folytatja az A’ Studió Futsal Nyíregyháza elleni bajnoki döntőt az Újpest FC, amely 2–1-re vezet az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban, így egy idegenbeli sikerrel története során először lehet aranyérmes.

Mint ismert, a lila-fehérek végeztek az élen a felsőházban, így hazai pályán kezdhették meg a három győzelemig tartó finálét. A párharc első mérkőzése a várt kiélezett küzdelmet hozta, a mieink pedig hátrányból felállva, hosszabbítás után elért 2–1-es sikerrel szereztek vezetést. Néhány nappal később a Nyíregyháza kiváló teljesítményt nyújtva 7–2-es hazai győzelemmel egyenlített, ám a mieink jól reagáltak a pofonra és a harmadik találkozón, fordulatos mérkőzésen, a hajrában szerzett gólokkal győztek 4–2-re a telt házas UTE Röplabdacsarnokban.

A két hazai sikerünknek köszönhetően ismét mi vezetünk a párharcban, ami egyben azt is jelenti, hogy ha a Nyíregyháza életben akarja tartani esélyeit, nem hibázhat, ugyanakkor a mieink győzelme esetén történetünk első bajnoki címét szerezhetjük meg!

A két csapatnak ez már a nyolcadik egymás elleni találkozója lesz a szezonban. Németh Péter együttese az alapszakaszban kétszer (5–4, 3–5) is legyőzte a nyírségieket, akiket a felsőházban is sikerült felülmúlni otthon (4–2), ugyanakkor Nyíregyházán a rájátszás utolsó előtti körében 6–1-es vereséget szenvedtünk. Reméljük, minél több szurkolónk elkísér minket a Continental Arénába és támogatásukkal sikerül legyőznünk Lovas Norbert együttesét, amellyel történetünk első bajnoki címét szerezhetnénk meg.

“A szezonban a nyolcadik meccsünket játsszuk a Nyíregyháza ellen, így túl sok újdonságot nem tud mutatni egymásnak a két csapat. Tudjuk, hogy a Nyíregyháza hazai pályán nagyon erős, de győzni szeretnénk! Bízunk benne, hogy sokan elkísérnek minket a Continental Arénába és együtt megvalósíthatjuk az álmunkat, amiért egész évben dolgoztunk!” – mondta a döntő negyedik mérkőzéséről válogatott kapusunk, Gémesi Gergő.

A június 8-án, hétfőn 20 órakor kezdődő A’ Studió Futsal Nyíregyháza–Újpest FC mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti!

A vendégszurkolóknak 205 jegy áll rendelkezésére, amiket csak és kizárólag elővételben, online lehet megvásárolni az ide kattintva elérhető linken!

Futsal NB I, Döntő, 4. mérkőzés
Június 8., hétfő
20:00, Continental Aréna:
A’ Studió Futsal Nyíregyháza–Újpest FC 

A futsal NB I bajnoki döntőjének menetrendje
1. mérkőzés:
Újpest FC–A’ Studió Futsal Nyíregyháza 2–1 – hosszabbítás után
2. mérkőzés: A’ Studió Futsal Nyíregyháza–Újpest FC 7–2
3. mérkőzés: Újpest FC–A’ Studió Futsal Nyíregyháza 4–2
4. mérkőzés: június 8., hétfő, 20:00: A’ Studió Futsal Nyíregyháza–Újpest FC
5. mérkőzés (ha szükséges): június 11., csütörtök, 17:45: Újpest FC–A’ Studió Futsal Nyíregyháza
elővételes jegyértékesítés június 9-én és 10-én 15 és 19 óra között a Szusza Ferenc Stadion 1-es pénztárában

Sütiket használunk az oldalunk megfelelő működésének biztosításához és az oldalunk látogatottságának elemzéséhez. További részleteket a sütitájékoztató tartalmaz.
Összes süti elfogadása
Alapvető sütik elfogadása