Házigazda egyesületünk két csapata mellett 10 partnerklubunk, a Budakalászi MSE, a Dunakanyar SE, a Dunakanyar Régió-UFC, a Dorogi FC, Jászberény FC, a Leányfalu SE, a Nagykáta SE, a REAC-SISE, a Veresegyház LUA és a VS Dunakeszi részvételével tartottunk partnergyesületi tornát az U8-as korosztály számára.
Az eseményen a 12 csapat három négycsapatos csoportban küzdött meg, ahonnan a kvartettek első két helyezettjei a felsőházban, a csoportharmadikok és csoportnegyedikek az alsóházban folytatták szereplésüket, így minden csapat összesen nyolc, 15 perces mérkőzésen gyarapíthatta tudását.
Csendom Kristóf vezette Lila együttesünk a csoportkörben mindhárom mérkőzését megnyerte, a felsőház öt meccséből pedig négyet nyert meg, így első helyen zárta a tornát, megelőzve az ezüstérmes Nagykáta SE-t és a bronzérmes Dorogi FC-t, míg Páll-Bohus Levente vezette Csíkos csapatunk a 6. helyen zárt.
A partneregyesületi tornán számos díjat kiosztott NB I-es csapatunk kapusa, Dombó Dávid, a torna gólkirálya Lila csapatunkból Pál Dániel lett 17 góllal, a lövőerő-mérésen a legerősebb rúgást a nagykátai Császár Zsombor produkálta, a legjobb szurkolótábornak járó díjat pedig a dorogiak érdemelték ki. A torna álomcsapatába pedig Katyina Márton (Dunakanyar SE), Császár Zsombor (Nagykáta SE), Kopasz-Galló Marcell (Leányfalu SE), Bakos Dominik (Dorogi FC) és Nagy Olivér (Újpest Lila) került be.
“Házigazdaként két cspattal vettünk részt a tizenkét csapatos partneregyesületi tornán. A mérkőzések jó színvonalon zajlottak, több erős ellenféllel is összemérhettük tudásunkat. A gyerekek élvezték a találkozókat, és láthatóan nagy lelkesedéssel futballoztak, amelynek eredményeként Lila csapatunkkal az első helyen zártunk. A torna remek lehetőséget biztosított a tapasztalatszerzésre és egyben fejlődésre is. A szervezés kiváló volt, minden gördülékenyen zajlott, köszönöm a kolegák odaadó munkáját. Összességében egy eredményes és pozitív hangulatú napot zártunk” – fogalmazott U8-as Lila csapatunk vezetőedzője, Csendom Kristóf.
“A torna során nagyon jó intenzitású és minőségű, fejlesztő hatású mérkőzéseket játszottunk. Az első perctől kezdve jó mentalitással léptek pályára a srácok, minden mérkőzésen próbáltuk az újpesti játékstílust a pályára vinni, ez többnyire sikerült is. Támadásban kreatívan, sok helyzetet kialakítva fociztunk, és védekezésben is voltak jó periódusaink. Gratulálok a srácoknak a mutatott játékhoz és az elért eredményhez!” – összegezte a Csíkos csapat szereplését Páll-Bohus Levente.
A torna végeredménye: 1: Újpest Lila, 2. Nagykáta SE, 3. Dorogi FC, 4. Budakalászi MSE, 5. REAC-SISE, 6. Újpest Csíkos, 7. Dunakanyar Régió-UFC, 8. Leányfalu SE, 9., Dunakanyar SE, 10. VS Dunakeszi, 11. Jászberényi FC, 12. Veresegyház LUA
A torna All Star-csapata: Katyina Márton (Dunakanyar SE), Császár Zsombor (Nagykáta SE), Kopasz-Galló Marcell (Leányfalu SE), Bakos Dominik (Dorogi FC), Nagy Olivér (Újpest Lila)
A lövőerő-mérés győztese: Császár Zsombor (Nagykáta SE)
A torna gólkirálya: Pál Dániel (Újpest Lila)
A legjobb szurkolótábor-díj: Dorogi FC
Az Újpest Lila eredményei
Csoportkör
Újpest Lila–Jászberényi FC 8–1
Újpest Lila–Budakalászi MSE 3–0
Újpest Lila–VS Dunakeszi 3–0
Felsőház
Újpest Lila–Nagykáta SE 4–1
Újpest Lila–REAC-SISE 5–1
Újpest Lila–Dorogi FC 1–3
Újpest Lila–Budakalász MSE 5–0
Újpest Lila–Újpest Csíkos 7–0
Az Újpest Lila kerete: Barbola Bence, Duró Levente, Lukács Noel, Nagy Olivér, Pál Dániel, Salavardics Patrik, Szunyogh Áron, Vörös Samu
Az Újpest Csíkos eredményei
Csoportkör
Újpest Csíkos–Dunakanyar SE 3–0
Újpest Csíkos–Leányfalu SE 3–0
Újpest Csíkos–Nagykáta SE 1–2
Felsőház
Újpest Csíkos–REAC-SISE 2–2
Újpest Csíkos–Budakalászi MSE 3–5
Újpest Csíkos–Nagykáta SE 0–2
Újpest Csíkos–Dorogi FC 0–4
Újpest Csíkos–Újpest Lila 0–7
Az Újpest Csíkos kerete: Balázs Máté, Gambadoro Enrico, Kendi-Vági Zalán, Kiss-Gányik Botond, Lengyel Bernárd, Mogyorósi Levente, Oláh Máté, Szeman Márk, Vágány-Tóth Ádám