A mieink a lejátszott 12 mérkőzésükből nyolcat nyertek meg három döntetlen mellett, egyetlen vereségüket pedig az elődöntőben szenvedték el.
“A srácokra ezúttal is több rangos ellenfél és összesen tizenkét mérkőzés várt. Végig nagy lelkesedéssel és megfelelő hozzáállással játszottunk, a mérkőzések során pedig sokszor visszaköszöntek az edzéseken gyakorolt elemek. Az alapszakaszban a későbbi tornagyőztes ellen is sikerült győzelmet aratnunk, ami különösen értékes eredmény volt számunkra. A torna előrehaladtával egyre nagyobb szerepet kapott a fáradtság, hiszen a gyerekeknek sok mérkőzést kellett lejátszaniuk. A harmadik helyért a DAC ellen léptünk pályára, ahol már látszott a srácokon a hosszú nap fáradtsága. Ennek ellenére még sikerült egy kis pluszt elővenniük, és küzdelmes mérkőzésen megérdemelten szerezték meg a bronzérmet. Összességében elégedett vagyok a csapat minden tagjával, hiszen rengeteg olyan dolgot láttam vissza, amit az edzéseken tanultunk és gyakoroltunk. A csapaton belül több kiemelkedő egyéni teljesítmény is volt, ezek közül külön említést érdemel Sári Botond, aki tizenhárom találatával a torna gólkirálya lett, és különdíjban is részesült” – fogalmazott U8-asaink vezetőedzője, Csendom Kristóf.
Az Újpest eredményei
Újpest–Vasas KLA 2–0
Újpest–KTE LA 2–1
Újpest–Partium LA 1–0
Újpest–Paksi FC 0–0
Újpest–BVSC-Zugló 5–0
Újpest–Kispest-Honvéd FC 1–0
Újpest–UTA Arad 7–0
Középdöntő
Újpest–FTC 2–1
Újpest–III. kerületi TVE 2–2
Újpest–KTE LA 0–0
Elődöntő
Újpest–Vasas KLA 2–4
A 3. helyért
Újpest–DAC 3–2
Az Újpest kerete: Almási Bálint, Csabay Levente, Fekete Olivér, Kiss-Gányik Botond, Szalay Ádám, Sári Botond, Zubák Vince