Az osztrák First Vienna elleni 2–1-es hazai győzelem után újabb nemzetközi edzőmeccsel folytatta felkészülését NB I-es női csapatunk, amely ezúttal a szlovák élvonal legutóbbi idényében ezüstérmes Slovan Bratislava vendégeként lépett pályára. Oroszi Sándor a nyári felkészülés kezdete után két héttel három új játékosnak szavazott bizalmat a kezdőben, a középpályán legújabb igazolásunk, Samantha Tristan kapott szerepet, a támadósorban pedig Csuhai Vivien és Siklér Kinga is ott volt.
Noha a mérkőzés első lehetősége előttünk adódott, a vezetést a hazaiak szerezték meg, akik egy véleményes bal oldali szabadrúgás után – amit Terestyényi Anna tornázott a kapufára – bepofozták a kipattanót. A gyengébb kezdés után egyre inkább felébredtünk, de a rendkívül intenzív eső nem könnyítette meg a csapatok dolgát, mi egy-két kontrából és néhány szögletből próbáltunk veszélyeztetni. Fél óra után egy szabadrúgást lőtt fölé a Slovan, amely azonban a 34. percben így is megduplázta előnyét, amikor egy védelmi hibánk után Terestyényi Anna ziccerben nem tudott bravúrt bemutatni, erre azonnal, alig egy perccel később válaszoltunk Sikér Kinga megpattanó lövésével. Hiába szépítettünk, a szünet előtti percben egy bal oldali szöglet után újabb lecsorgót pofoztak a kapunkba a hazaiak. 3–1
Szünetben igyekeztünk rendezni a sorokat, emellett hat helyen is változtattunk, a játékot pedig az is segítette, hogy ekkor már inkább csak szemerkélt az eső Pozsonyban. Fordulás utáni percekben kifejezetten jól játszottunk, ám kiugratásaink sokszor felgyorsultak a vizes füvön, többször pedig les miatt nem tudtunk kapura törni. Szépítésünk helyett azonban az 57. percben ismét egy kiugratás után találtak be a hazaiak. Erre azonban ismét gyorsan reagálni tudtunk, egy óra játék elteltével a remekül beálló Soós Réka beadását Siklér Kinga juttatta kapuba. 4–2
Igaz, ezt követően egy egyértelmű les után Kókai Krisztina hiába mentett tisztán, a szlovák játékvezető büntetőt ítélt a hazaiaknak, amit értékesítettek is. Sőt, gondjainkat tetézte, hogy nem sokkal később újabb védelmi hibánkat használta ki a Slovan. 6–2
A hátralévő időben kevés alkalommal forogtak veszélyben a kapuk, igaz, az utolsó öt percre fordulva Madarász Laura is betalált – Siklér Kingához hasonlóan első újpesti gólját szerezve –, ám ennél közelebb nem kerültünk, pedig még volt egy kapufánk is, így 6–3-as vereséget szenvedtünk a Slovan Bratislava vendégeként.
"Sajnálattal kell tudomásul vennünk, hogy három gólt magunknak okoztunk óriási egyéni hibákból, a másik háromhoz viszont a szlovák játékvezető tevékenysége is nagyban hozzájárult, mint például a tizenegyesnél, amit egy tiszta szerelésnél fújt be, a leseket nem ítélték meg jól, ellenkező oldalon többször lerúgtak minket, miközben nálunk mindent lefújtak és nem engedték, hogy támadásokat vezessünk, de erre számítottunk, szóval ez nem magyarázkodás. Ami probléma, hogy enerváltan és gyengén játszottunk, a First Vienna - amely ellen hét közben otthon nyertünk - szerintem jobb csapat, mint a Slovan, ennek ellenére ott is voltak gondjaink a helyzetkihasználással, de győztesen hagytuk el a pályát. Ezúttal sajnos védekezésben egyéni hibákat követtünk el és a csapatrészek sem úgy kommunikáltak egymással, ahogy kell és a helyzetkihasználásunk kapcsán is van hiányérzetem. Hozzáteszem, hogy a felkészülési időszak közepén járunk, látszott is a fáradság a csapaton, szóval ezen tudunk javítani, ezért is mondom, hogy bizakodó vagyok, mert sokkal több van a csapatban, ami ki fog jönni. Azt mondom, hogy a hazai csapat nem jobb nálunk, de ma jobb volt, többet tett a győzelemért, párharcokban voltak hiányosságaink, igaz, a szlovák futballról tudjuk, hogy ütős, vágós, és ebben felülmúltak minket" - mondta a mérkőzés után vezetőedzőnk, Oroszi Sándor.
A mieink legközelebb július 22-én, szerdán 18:30-tól lépnek pályára, amikor a másodosztályú Talents FC-t fogadják a Bánka Kristóf Sportközpontban.
Felkészülési mérkőzés
SK Slovan Bratislava (szlovák)–Újpest FC 6–3 (3–1)
ÚJPEST FC: Terestyényi – Nagy Sz. (Erdész, a szünetben), Vidács (Kókai, a szünetben), Véglás (Ónodi, a szünetben), Boros – Tristan (Feketevízi, 65.), Malesevic (Csuhai, 65.) – Csuhai (Nagy L., a szünetben), Katona V. (Madarász, szünetben), Perjési (Soós, a szünetben) – Siklér (Csengeri, 65.)
Vezetőedző: Oroszi Sándor
Gól: Siklér (35., 60.), Madarász (85.)