A sereghajtó és már biztosan kieső helyen végző Zsámbék vendégeként térhetett vissza a győztes útra Bodor Boldizsár vezette második csapatunk, amely egy győzelemmel két fordulóval a szezon vége előtt matematikailag is biztossá tehette bentmaradását. Vezetőedzőnk ugyan a kezdőbe nevezte a sérüléséből nemrég felépült Vas Bencét, ám a bemelegítésnél kapusunk, Szentkirályi Szilárd rosszul lett, így meg kellett variálni a kezdőt, kapunkban végül Király Gábor kapott szerepet, a jobbszélen pedig Varga Márton kezdett.
A mérkőzés a várt forgatókönyv szerint zajlott, a mieink már az első percben nagy helyzetbe kerültek, Barczi Dávid szabadrúgása után viszont Pataki Zoltán csak az oldalhálót találta el. Ezt követően ugyan egy-egy kontrából eljutott a kapunkig a vendéglátó, de óriási fölényben játszottunk, Helmich Pálnak és Varga Mártonnak is akadtak helyzetei, de a főszerepet Pataki Zoltán játszotta, aki a 15. percben Naruki Milán jobb oldali beadása után szerezte meg a vezetést a mieinknek. 0–1
Ezután sem álltunk le, sőt, még inkább rákapcsoltunk, rengeteg lehetőségünkből viszont háromszor is csak lesgólig jutottunk, a szünet előtti percekben pedig a hazaiak percei következtek, Király Gábornak pedig egy nagy védéssel is hozzá kellett járulnia ahhoz, hogy előnnyel fordulhassunk. A második játékrész elején viszont Moustapha N’Diayénak kellett óriásit mentenie egy jobb oldali beadás után, tíz perccel később azonban egyenlíteni tudtak a hazaiak, amikor Bíró Richárd átlövése talált utat a kapunkba.
A következő percekben kissé elszabadult a feszültség, vezetőedzőnk pedih három helyen is változtatott, de a gól érezhetően megfogta a mieinket, akik a második félidőben kevés helyzetet tudtak kidolgozni. Igaz, a szünet után visszább is álltunk, hátha nyílnak területek a hazai védelem mögött. A 70. percben így is visszaszerezhettük volna a vezetést, amikor Háromi András életerős átlövését szedte ki a léc alól a zsámbéki kapus, Tugyi Dávid. Három perccel később azonban Pataki Zoltán révén ismét nálunk volt az előny, amikor csatárunk remek kiugratás után fektette el a kapust és passzolt az üresen tátongó kapuba. 1–2
Noha nem sokkal később ismét egyenlíthetett volna vendéglátónk, újabb gólt mi szereztünk, amikor Vas Bence jobbról, kiszorított helyzetből szerezte meg harmadik találatunkat, kialakítva ezzel a végeredményt. Győzelmével az Újpest FC II két fordulóval a szezon vége előtt matematikailag is biztossá tette, hogy megőrzi NB III-as tagságát. Az utolsó tíz percben újabb fiatal tehetség mutatkozott be NB III-as csapatunkban, ugyanis U17-es csapatunk kapitánya, Révai Balázs is debütált a harmadosztályban. 1–3
"Egy pillanatig deja vu-érzésem volt, miután egyenlített ellenfelünk, pedig ha az első félidőben ha berúgjuk azt a hat ziccerünket, akkor könnyű dolgunk van, de ez sajnos ilyen, rossz pálya, kellemetlen ellenfél és ha nem rúgod be a helyzeteket, az megbosszulja magát és ez így is történt. A cseréknek gratulálok, mert nagyon jól szálltak be és hozzá tudtak tenni a győzelemhez. Matematikailag is megvan a bentmaradás, bár én ezt magamban már régóta eldöntöttem, hogy ez meglesz, de most már tényleg biztos. Annak külön örülök, hogy a 2009-es születésű Révai Balázs is be tudott mutatkozni" - mondta a mérkőzés után vezetőedzőnk, Bodor Boldizsár.
A mieink legközelebb május 17-én, vasárnap 11 órától lépnek pályára, amikor a Perutz FC Pápát látjuk vendégül a Tábor utcában.
NB III, Észak-Nyugati csoport, 28. forduló
Ikoba Beton-Zsámbék–Újpest FC II 1–3 (0–1)
Zsámbéki SK Sporttelep. V.: Pázsi (Perák, Döbrösi)
ÚJPEST FC II: Király – Naruki, N’Diaye, Kaczvinszki, Horváth D. (Háromi, 62.) – Helmich (Mező, 62.), Mladenovic (Révai, 83.) – Varga M. (Vas B., 62.), Barczi, Fehér Cs. – Pataki
Vezetőedző: Bodor Boldizsár
Gól: Bíró R. (57.), ill. Pataki (15., 73.), Vas B. (83.)