U8-asaink ezüstérmesek lettek Szlovákiában

U8-asaink ezüstérmesek lettek Szlovákiában

2026. április 28. 14:15

U10-es csapatunk mellett Csendom Kristóf és Farkas Bence vezette U8-as csapatunk is második helyen zárta a szlovákiai Varannóban (Vranov) rendezett nemzetközi tornát.

A mieink a csoportkört öt győzelemmel és két vereséggel zárták, így a második napon az Arany-csoportban folytathatták, ahonnan két győzelemmel és egy vereséggel jutottak elődöntőbe. A négy között az FC Kassát 5–3-ra legyőzték a mieink, ám a fináléban harmadszor is kikaptak az MTK-tól, így ezüstérmesként zártak.

“Az első napon gólgazdag mérkőzéseket játszottunk, a csapatot nagy tűz és önbizalom jellemezte. Gyorsan alkalmazkodtunk a körülményekhez, legyen szó a külföldi ellenfelekről, a hangos szurkolásról vagy a speciális szabályokról és pályaméretről. Sok helyzetet alakítottunk ki, és ezek jelentős részét sikerült is gólra váltani. Külön öröm volt, hogy minden mezőnyjátékos tudott gólt szerezni. A második napon az Arany-csoport első mérkőzésén sajnos nem sikerült győzelemmel indítanunk. Ennek ellenére egészen a döntőig meneteltünk, miközben a csapat minden tartalékát mozgósította. Az utolsó mérkőzésre azonban érezhetően elfáradtunk. Összességében sok tapasztalatot szereztünk, és több magas színvonalú, jó tempójú mérkőzést játszottunk. Külön kiemelendő, hogy ez volt az első kétnapos, ottalvós nemzetközi tornánk, ami új helyzet elé állította a csapatot. Ezt az akadályt úgy gondolom nagyszerűen vettük. A csapat végig hű maradt az újpesti játékstílusához, nem tértünk át egyszerűbb megoldásokra. Büszke vagyok a fiúkra, mert mindent kiadtak magukból” – számolt be U8-asaink vezetőedzője, Csendom Kristóf.

Az Újpest eredményei
Újpest–MTK Budapest 2–7
Újpest–Academia Viitorul Cluj (román) 8–1
Újpest–FK Sobrance-Sobanecko (szlovák) 8–0
Újpest–SSK Bilovec (cseh) 9–0
Újpest–CFT MFK Vranov Zelenij (szlovák) 2–4
Újpest–Academia Partium (romániai) 6–2
Újpest–Janocko Academy Kosice (szlovák) 7–0
Arany-csoport
Újpest–MTK Budapest 2–7
Újpest–FC Zbojovka Brno (cseh) 5–2
Újpest–Futbalová Academia Spiisske Vlachy (szlovák) 5–3
Elődöntő
Újpest–FC Kosice (szlovák) 5–3
Döntő
Újpest–MTK Budapest 1–5

Az Újpest kerete: Barbola Bence, Duró Levente, Katona Martin, Lukács Noel, Oláh Máté, Pál Dániel, Salavardics Patrik, Szunyogh Áron, Vörös Samu

Sütiket használunk az oldalunk megfelelő működésének biztosításához és az oldalunk látogatottságának elemzéséhez. További részleteket a sütitájékoztató tartalmaz.
Összes süti elfogadása
Alapvető sütik elfogadása