A mieink a csoportkörből két győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel jutottak tovább, a kieséses szakaszban pedig remekeltek, a Spartak Trnava elleni szétlövéses győzelme után az elődöntőben legyőzték a Honvédot, a döntőben ugyanakkor másodszor is vereséget szenvedtek a Fehérvártól, így ezüstérmesként végeztek.
“Hasznos és fejlesztő tornán vettünk részt, ahol minden mérkőzésből tudtunk tanulni és fejlődni. Különösen pozitív volt, hogy a gyerekek jól reagáltak a mérkőzések közben kapott információkra és kérésekre, ennek köszönhetően mérkőzésről mérkőzésre egyre jobb teljesítményt nyújtottunk. Az első mérkőzésen összességében jól futballoztunk, azonban könnyen elkerülhető gólt kaptunk. A második és harmadik mérkőzésen nem voltunk kellően élesek, és sokszor az önbizalmat, valamint a hitet hiányoltam a játékunkból. A negyedik mérkőzéstől változás történt: sokkal bátrabban, magabiztosabban és tudatosabban futballoztunk, ami a teljesítményünkön is egyértelműen látszott. A döntőben már kifejezetten jó játékot mutattunk, és bár végül alulmaradtunk, a mutatott teljesítményre mindenképpen lehet építeni. Gratulálok a srácoknak, mert sok és nagyon hasznos játékperccel lettek gazdagabbak. A torna jól szolgálta a fejlődésünket, és több olyan pozitívumot is láttunk, amelyeket a következő mérkőzéseken tovább tudunk építeni” – összegzett U11-eseink vezetőedzője, Varga Szilveszter.
Az Újpest eredményei
Újpest–UTA Arad 4–0
Újpest–Banská Bystrica 3–0
Újpest–Videoton FC Fehérvár 0–2
Újpest–DAC 0–1
Újpest–Kispest-Honvéd FC 0–0
Negyeddöntő: Újpest–Spartak Trnava 2–2 – szétlövéssel 2–0
Elődöntő: Újpest–Kispest-Honvéd FC 2–0
Döntő: Újpest–Videoton FC Fehérvár 0–2
Az Újpest kerete: Bartos Noel, Bukovszki Zalán, Katona Márk, Késedi Bendegúz, Kisari Lajos, Kubovics Miló, Madarász Márk, Márton Attila, Montvai Kende, Szabó Szebasztián, Tóth Martin, Váradi Levente