Hiába a korai emberelőny, ikszelt második csapatunk a Szegeddel

Hiába a korai emberelőny, ikszelt második csapatunk a Szegeddel

2026. augusztus 26. 13:32

Az Újpest FC II 2–2-es döntetlent játszott a Szeged-Csanád GA II ellen az NB III Dél-Keleti csoportjának 5. fordulójában.

Bodor Boldizsár együttese a hibátlan mérleggel álló Szeged második csapatát fogadta a szerda délelőtti találkozón. A Vasas II ellen aratott győzelmet követően két helyen változtatott a szakmai stáb a kezdőcsapaton, ezúttal Vas Bence és Pataki Zoltán is lehetőséget kapott az első perctől.

A mérkőzés már az első percben váratlan fordulatot vett, amikor Mészáros Ádám csúnya belépője után a játékvezető azonnal felmutatta a piros lapot a szegedi játékosnak, így szinte a teljes találkozót emberelőnyben játszhattuk. Ennek ellenére a 8. percben a vendégek szerezték meg a vezetést. Fejős Áron tartotta meg a labdát a tizenhatos sarkánál, majd némi forgolódást követően védhetetlenül tekert a kapuba. (0–1)

A 14. percben kezdtünk éledezni: Barczi Dávid kapott remek labdát, majd kissé kisodródva sarokkal készített vissza Mladenovic Andrejnek, aki kapásból tüzelt, lövése azonban nem sokkal a kapu fölé szállt.

A félidő hátralévő részében az emberelőny ellenére sem sikerült igazán ráerőltetnünk az akaratunkat ellenfelünkre. Távoli próbálkozásokig ugyan eljutottunk, ezek azonban rendre elkerülték a kaput, komolyabb helyzetet pedig nem tudtunk kialakítani. A szegediek szervezetten őrizték előnyüket, így 1–0-s vendégvezetéssel vonultak szünetre a csapatok.

A második játékrész már jóval kedvezőbben indult második csapatunk számára. Az 53. percben egy szögletvariációt követően a csereként beállt Cseh Ádám ívelt Posza Kevin fejére, aki gyönyörűen bólintotta a labdát a vendégek kapujába, ezzel kiegyenlítettünk (1–1). Mindössze három perccel később azonban ismét fordulatot vett a mérkőzés: tizenegyeshez jutottak a vendégek, a büntetőt pedig Bodnár Balázs értékesítette. (1–2)

A gyors gólváltást követően érezhetően felélénkült az összecsapás, második csapatunk pedig egyre nagyobb erőket mozgósított az egyenlítés érdekében. Többször is sikerült veszélyesen a szegedi kapu közelébe kerülnünk, a vendégek védelme azonban rendre tisztázni tudott.

Már a 89. percben jártunk, amikor Varga Márton élesen tekerte kapu elé a labdát, amelybe végül senki sem ért bele. Ez láthatóan megzavarta a szegediek kapusát, aki már nem tudott megfelelően reagálni, így a labda a hálóban kötött ki. (2–2)

A ráadásban tovább fokozódtak az izgalmak, újabb találat azonban már nem született, így második csapatunk 2–2-es döntetlent játszott az eddig hibátlan Szeged II ellen.

„Az első percben történt kiállítás teljesen megváltoztatta a mérkőzés képét. Hiába tűnt úgy, hogy kontrolláljuk a játékot, a Szeged kontrákból nagyon veszélyes volt. Buta hibákat követtünk el, egyszerű passzokat rontottunk, túl könnyen ajándékoztunk gólokat az ellenfélnek, így gyakorlatilag az egész mérkőzésen futottunk az eredmény után. A szünetben átbeszéltük, hogy miben kell változtatnunk, ennek is köszönhető, hogy a második félidőben sikerült kétszer is betalálnunk. Ennek ellenére csalódottak vagyunk, még úgy is, hogy az utolsó percekben sikerült kiegyenlítenünk. Sajnos ebben a mérkőzésben több volt, elsősorban a higgadtabb döntések hiányoztak a játékunkból.” -  értékelte a találkozót Bodor Boldizsár vezetőedző.

A mieink legközelebb augusztus 30-án, vasárnap 17:30-tól lépnek pályára a Meton-FC Dabas vendégeként.

NB III, Dél-Keleti csoport, 5. forduló

Újpest FC II – Szeged-Csanád GA II 2-2 (0-1)

Újpest FC II: Szentmihályi – Heil (Révai, a szünetben), N’Diaye, Tamás K., Posza (Katona B., 83.) – Gáspár D., Mladenovic – Varga M., Barczi, Vas B. (Cseh, a szünetben) - Pataki

Gólszerzők: Posza (53.), Varga (89.), ill. Fejős (8.), Bodnár (56.)

Sütiket használunk az oldalunk megfelelő működésének biztosításához és az oldalunk látogatottságának elemzéséhez. További részleteket a sütitájékoztató tartalmaz.
Összes süti elfogadása
Alapvető sütik elfogadása