Újra itthon játszik futsalcsapatunk

Újra itthon játszik futsalcsapatunk

2026. szeptember 21. 17:31

Szeptember 22-én, kedden 20:45-től az Aramis SE-t fogadja az Újpest FC a futsal NB I alapszakaszának 10. fordulójából előrehozott mérkőzésen az UTE Röplabdacsarnokban.

Három hét után játszik ismét hazai környezetben Németh Péter együttese, amely zsinórban háromszor is az UTE Röplabdacsarnokban lép pályára. Az NB I-ben címvédő lila-fehérek a sorozatot a 10. fordulóból előrehozott, Aramis SE elleni találkozóval nyitják. 

A mieink – a Nyírbátorral együtt – egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mint a többi csapat, ennek ellenére Vas Ádámék így is a tabella második helyét foglalják el a négy meccsen elért három győzelemmel és egy döntetlennel. Csapatunk ugyan az MVFC Berettyóújfalu elleni idegenbeli döntetlennel nyitotta az új szezont, a BL-továbbjutás utáni három bajnokiját egyaránt megnyerte, miután a DEAC vendégeként 4–1-re győzött, majd itthon kétgólos hátrányból felállva múlta felül 5–2-re a H.O.P.E.-t, legutóbb pedig klubrekordot jelentő 21 találatig jutva nyert 18 góllal az újonc Kincsem Lovaspark vendégeként.

Az Aramisnál nyáron jelentős változások történtek a játékoskeretben, így a budaörsiek megfiatalított csapattal vágtak neki az új szezonnak, igaz, megszerezték a Nyíregyházától a válogatott kapust, Alasztics Marcellt. Nagy Roland együttese nem is szerepelt rosszul eddig: Nyírbátorban ugyan 3–1-re kikapott az első fordulóban, ezután viszont 1–0-ra nyert otthon a DEAC ellen, s bár ezt a H.O.P.E. elleni 8–3-as fiaskó követte, a Kincsemet 6–1-re felülmúlták a budaörsiek, akik viszont legutóbb 1–1-es döntetlent játszottak az MFA vendégeként.

Pál Patrikék az előző kiírásban négyszer is összecsaptak az Aramisszal: szeptemberben ugyan – első vereségünket elszenvedve – 6–3-ra kikaptunk Budaörsön, azt követően 6–3-as újpesti győzelemmel vágtunk vissza nekik az alapszakaszban, majd a felsőházi rájátszás mindkét meccsét 5 góllal nyertük, előbb idegenben győztünk 5–0-ra, aztán otthon 8–3-ra. Reméljük, jó sorozatunkat folytatni tudjuk az Aramis ellen és itthon tartjuk a három pontot!

“A válogatott szünet után szeretnénk ott folytatni a bajnokságot, ahol abbahagytuk A szeptember 22-én, kedden 20:45-kor kezdődő Újpest FC–Aramis SE mérkőzést Deme Rajmund és Kiss Gergő vezeti, segítőjük Topálszki Szabin lesz. A találkozót az Újpest FC hivatalos YouTube-csatornáján élőben közvetítjük!

“Az előző szezonhoz képest sok meghatározó játékos távozott ellenfelünktől, viszont az Aramis utánpótlása mindig is kiváló volt. Emiatt sok tehetséges fiatal van náluk, akik szeretnék megmutatni, hogy helyük van az első osztályban. Ettől függetlenül nekünk egyértelmű célunk itthon tartani a három pontot, mert sűrű időszak következik nekünk. Szeretnénk sok mindent gyakorolni ellenük, illetve azt, hogy minden fiatal játékosunk lehetőséget kapjon” – mondta a mérkőzéssel kapcsolatban Pál Patrik.

A mérkőzésre a belépők egységesen 2000 forintba kerülnek, amit a mérkőzés előtt, a helyszínen lehet megvásárolni készpénzzel. 

Futsal NB I, Alapszakasz, 10. fordulóból előrehozott mérkőzés
Szeptember 22., kedd
20:45, UTE Röplabdacsarnok:
Újpest FC–Aramis SE

Sütiket használunk az oldalunk megfelelő működésének biztosításához és az oldalunk látogatottságának elemzéséhez. További részleteket a sütitájékoztató tartalmaz.
Összes süti elfogadása
Alapvető sütik elfogadása