A veretlenül megszerzett másodosztályú bajnoki cím után élvonalba jutott női labdarúgócsapatunk az előző kiírásban hatodik Pécsi MFC elleni hazai mérkőzéssel kezdte meg az új idényt a Tábor utcában. A jelentős nyári változások után vezetőedzőnk, Oroszi Sándor csupán a január óta sérült Koch Fruzsinára és a nyáron érkezett Csizmadia Jázminra nem számíthatott.
A mieinket azonban fűtötte a bizonyítási vágy, ráadásul új szerzeményeink közül négyen is ott voltak a pályán a kezdő sípszótól. Bár nem voltunk megszeppenve, a Pécs a 9. percben egy bal oldali szöglet utáni fejessel, Turi Bori révén mégis megszerezte a vezetést.
A játékrész derekán Kókai Krisztina parádés kiugratást adott a védővonalból jól kilépő Nagy Lillának, aki a PMFC kapusa, Bednar Chandra mellett is eltolta a labdát, ami azonban elkerülte a kaput. A jogosan megítélt tizenegyest azonban nem tudta értékesíteni Oláh Adrienn.
Az első félidő második fele kiegyenlített játékot hozott, főként a mezőnyben zajlott a játék, a kapusoknak pedig nem volt védenivalója, így egygólos hátránnyal vonultunk szünetre.
Szünetben két helyen is változtatott Oroszi Sándor, Nagy Szilvia helyére Erdész Fanni, Dencz Orsolya helyére pedig Sanda Malesevic érkezett, de játékunkban is változás állt be, a második félidőt rögtön Oláh Adrienn ígéretes átlövésével kezdtük, és az után is próbáltuk nyomás alatt tartani a pécsi kaput, de hiába voltak lehetőségeink, a kapura már kevés veszélyt okoztunk. Igaz, fiatal tehetségünknek, Perjési Lillának, Oláh Adriennek aztán Erdész Fanninak is volt egy-egy ígéretes próbálkozása.
A második félidőben a mieink feljavulása mellett a vendégek lendülete is csökkent, egy szabadrúgást ugyan Szőcs Rékának kellett védenie, de ebben a periódusban nagy fölényben játszottunk és nem volt érezhető rajtunk az első félidei izgatottság sem. A hajrában kijött a szorításból a vendég csapat, ennek eredményeként a mérkőzés végén már nehezen jutottunk el az ellenfél kapujáig, s így elmaradt az egyenlítésünk, azaz egygólos hazai vereséggel tértünk vissza az élvonalba, de a második félidő alapján minden okunk megvan a bizakodásra.
“Az első tíz percben megkaptuk a gólt, addig egy kicsit tapogatózó játékot játszottunk, nem volt meg a tőlünk megszokott elán, de a kapott gól után átvettük a mérkőzés irányítását, vissza is jöttünk a meccsbe és bátran mondhatom, hogy mi irányítottuk a mérkőzést. Sok helyzetet, lehetőséget dolgoztunk ki, de sajnos a kapu előtt indiszponáltak, körülményesek voltunk és nem tudtuk gólra váltani a mezőnyfölényünket. Pontrúgásból kaptuk a gólt, ami védelmi hiba, mert három-négy játékos volt a közelben, valakinek elég lett volna belecsúsztatni, így a semmiből kaptunk egy gólt, ami eldöntötte a mérkőzést. Egy csöppet el vagyok keseredve, mert sokkal több volt ebben a meccsben. Játék tekintetében labdabirtoklásban, összjátékban nemhogy felvettük a versenyt ellenfelünkkel, hanem felül is múltuk, de bele kell rázódnunk ebbe a kerékvágásba, mert céltudatos és eredménycentrikus játékot kell játszanunk, ez most nem valósult meg” – értékelte a mérkőzést vezetőedzőnk, Oroszi Sándor.
A mieink legközelebb augusztus 31-én, vasárnap 14.30-kor lépnek pályára, amikor a Viktória FC-hez látogatnak Szombathelyre.
Simple Női Liga NB I, 1. forduló
Újpest FC–Pécsi MFC 0–1 (0–1)
Tábor utca, 300 néző. V.: Molnár R. (Kulcsár J., Nyeste)
ÚJPEST: Szőcs – Nagy Sz. (Erdész, a szünetben), Kókai, Véglás, Boros – Dencz (Malesevic, a szünetben) – Nagy L., Vidács, Boricic, Perjési (Knezevic, 80.) – Oláh A. (Katona V., 80.)
Vezetőedző: Oroszi Sándor
Gól: Turi (9.)