Rajtol a szezon U16-os lányaink számára

Rajtol a szezon U16-os lányaink számára

2025. szeptember 04. 15:10

Szeptember 7-én, vasárnap 12 órától a Kazincbarcika SC vendégeként kezdi meg a Leány Regionális bajnokság Észak-Keleti csoportját az Újpest U16-os csapata, amely az előző idényben százszázalékos mérleggel megnyert bajnoki cím után változásokon ment keresztül, hiszen a korosztály irányítását Füzesi Zsolt vette át Kiss Fannitól, aki pedig U19-es lányaink felkészítéséért felel.

“Nyáron vettem át az U16-os lány csapat irányítását. Az előző szezonban az U13-as csíkos fiú csapatot vezettem, de számomra nem ismeretelne a női labdarúgás, mert még az egyesülés előtt két évig voltam az U19-es lányok vezetőedzője és több akkori játékosom már a felnőtt keret tagja lett. Részben ismertem a fiatalabb játékosokat, a stábot, sőt, több mérkőzést is élőben láttam. A lány szekció nagy fejlődésnek indult és az elmúlt szezon eredményei alapján szép jövő előtt áll. A tavalyi bajnokcsapat kerete kicsit átalakult, többen felkerültek az U19-es korosztályba, többen pedig hozzánk érkeztek az U14-esektől. Az egész felkészülésünket kiszámíthatatlanság jellemezte, mert a játékosok felváltva mentek nyaralni, így nehéz volt a csapatépítés, de az alapozás második felére kiegyenesedtünk és a felkészülési mérkőzéseken is jó eredményeket értünk el, ami biztató a jövőre nézve. A csapatunk erejét tekintve idén is az első hely a cél, de ennél is fontosabb, hogy a lányok élvezzék a játékot és megfelelő ütemben fejlődjenek, mert célunk, hogy minél több saját nevelésű labdarúgó kerüljön a felnőtt csapatba” – összegzettU16-os lányaink vezetőedzője, Füzesi Zsolt.

U16 Lány, MLSZ, Regionális, Észak-Keleti csoport, 1. forduló
Szeptember 7., vasárnap
12.00:
Kazincbarcika SC–Újpest

Sütiket használunk az oldalunk megfelelő működésének biztosításához és az oldalunk látogatottságának elemzéséhez. További részleteket a sütitájékoztató tartalmaz.
Összes süti elfogadása
Alapvető sütik elfogadása