A 32 éves labdarúgó pályafutását Angyalföldön kezdte, tehetségére viszont hamar felfigyelt az MTK, melynek színeiben már a 2008–2009-es idényben, 16 évesen bemutatkozott a felnőtt NB I-ben. Tatai Krisztina debütálása után – egy TFSE-nél töltött rövid kitérő mellett – 2014-ig erősítette a kék-fehéreket, akikkel a magyar élvonalban ötször lett aranyérmes, kétszer ezüstérmes, ráadásul a Magyar Kupát is kétszer elhódította. A belső védő ezt követően egy évet töltött Dorogon, ahol bajnoki bronzérmes lett, majd az Astránál töltött két éve után a Kelen SC-hez igazolt, ahonnan két idénnyel később tért vissza az üllőiekhez. Tatai Krisztina személyében egy rutinos, megbízható játékossal erősítette meg keretét női labdarúgócsapatunk, s bízunk benne, hogy tapasztalatával sokat segít a mieinknek céljaink elérésében! Új szerzeményünk az elmúlt hetekben már új társaival készült és több edzőmérkőzésen is pályára lépett.
“Az Újpest nagyon meggyőző eredménnyel jutott fel az NB I-be, és tudtam, hogy a klubnál a női foci is kiemelt figyelmet kap mind szakmai, mind technikai téren. Ezek alapján úgy éreztem, hogy itt kiváló lehetőségem nyílik a további fejlődésre. Komoly célokkal vágunk bele az NB I-be, a keretünk erős, és ez engem is nagyon motiválttá tesz. Eredményességünket tekintve az lesz meghatározó, hogy a keretünk mikor érik igazán csapattá. Az öltözőben, edzéseken jó a hangulat, de az újpesti maghoz most csatlakozott több mint tíz új játékos is, így természetesen kell egy kis idő, mire összeszokik a társaság, hogy jobban megismerjük egymás játékát és kialakíthassuk a saját stílusunkat a pályán. A szezont illetően én mindenképpen a felsőházba várom a csapatot, mivel a játékosállományunk erős, az edzéseink jól fel vannak építve. Mindezek mellé természetesen kell az, hogy végig koncentráltan menjünk ki a pályára hétvégenként, de a potenciál, hogy az első hatba bekerüljünk, mindenképpen benne van a csapatban. A beilleszkedés könnyen ment, mindenki segítőkész, kedves és befogadó volt. Az edzések nagyon jók, pörgősek, változatosak. Egyébként nem egy teljesen ismeretlen közegbe csöppentem, a csapat egy részét már ismertem, vegyük például a három astrás csapattársamat. Ez is segítségemre volt a legelején. Erősségem a védekezés, a helyezkedés és a fejjáték” – fogalmazott Tatai Krisztina, akit ezúton is köszöntünk Újpesten!