A napokban a norvég bajnok Valerenga vendégeként a Bajnokok Ligája-selejtező playoffkörében 3–0-s vereséget szenvedő ősi riválisunkhoz látogatott a másodosztály Keleti csoportjából veretlenül feljutó csapatunk. Noha Oroszi Sándor lányai egy vereség mellett két győzelemmel indították az új idényt, a lila-fehérekre rendkívül nehéz feladat várt a bajnoki címvédő otthonában.
A mieink ennek megfelelően felszívták magukat és rendkívül motiváltan léptek pályára, de a vendéglátó érezhetően magasabb intenzitáshoz szokott, s ezt hamar ki is használta, hiszen előbb a 10. percben Alesia Garciá, aztán a 11.-ben Fenyvesi Evelin is bevette Terestyényi Anna kapuját. A gyorsan kapott két gól azonban még elszántabbá tette a mieinket, akik néhány perccel később szépítettek, amikor Katona Vanda egy remek kiugratás után rendkívül higgadtan fejezte be a támadást és lőtt a rövid alsóba.
Ezután viszont az addig kiegyenlített mérkőzés irányítását átvette a házigazda, amely a szünetig hátralévő időben számos helyzetig, két kapufáig és egy gólig is eljutott Nagy Vanessza révén, így 3–1-es hátránnyal fordultunk. A második félidőben felélénkült a támadójátékunk, több veszélyes akciónk is volt, de zárkózásunk helyett újabb gólt a hazaiak szereztek, amikor egy blokkolásunknál játékosunk kezét érte a labda, a megítélt büntetőt Nagy Vanessza vágta a kapunkba. 4–1
A hajrában egy bal oldali szabadrúgásunk után Ivana Boricic révén a mieink találtak be, sőt, a ráadásban Oláh Adrienn is eredményes volt, amire még válaszoltak a hazaiak, így a címvédő vendégeként szenvedte el második vereségét az új idényben újonc csapatunk. 5–3
"Amivel elégedett tudok lenni az az, hogy a Ferencváros otthonában három gólt tudtunk szerezni, és emellett is voltak lehetőségeink. Ez örömteli, de az eredmény abszolút nem tud vigasztalni, mert azzal nem lehetek elégedett. A játék képe alapján teljesen megérdemelt az FTC győzelme, ez vitathatatlan. Nem voltam elégedett azzal, hogy kicsit félszeg módon játszottunk az első félidőben, egyéni hibákból kaptuk a gólokat, ezen javítanunk kell. A második félidőben többet tettünk le az asztalra, szereztünk két gólt és ott már mutattunk valamit a saját tudásunkból, de ez kevés volt ahhoz, hogy ezt a mérkőzést ikszre hozzuk vagy megfordítsuk. El kell ismerni, hogy erre nem volt esélyünk. Emellett megmondom őszintén, a csapatmunkával nem voltam elégedett, nem volt meg az a kohézió, ami kellett volna ahhoz, hogy pontot raboljunk, ez nagyon hiányzott" - értékelte a mérkőzést az Újpest FC vezetőedzője, Oroszi Sándor.
A mieink legközelebb szeptember 20-án, szombaton 15 órától lépnek pályára, amikor a KÉSZ-St. Mihályt látjuk vendégül a Tábor utcában.
Simple Női Liga NB I, 4. forduló
FTC-Telekom–Újpest FC 5–3 (3–1)
Kocsis Sándor Sportközpont. V.: Sipos K. (Bizderi, Szabó Laura)
ÚJPEST: Terestyényi – Tatai (Kránicz, 83.), Kókai, Véglás, Boros (Dencz, 83.) – Erdész (Gruber, a szünetben) – Nagy L., Boricic, Malesevic, Knezevic (Perjési, a szünetben) – Katona V. (Oláh A., a szünetben)
Vezetőedző: Oroszi Sándor
Gól: Alesia García (10.), Fenyvesi (11.), Nagy V. (26., 60. – a másodikat 11-esből, 90+2.), ill. Katona V. (15.), Boricic (85.), Oláh A. (90+1.)