Könnyedén verte szlovák riválisát női csapatunk

Könnyedén verte szlovák riválisát női csapatunk

2026. július 25. 18:02

Hazai pályán végig dominálva győzött 5–0-ra az Újpest FC a szlovák élvonalbeli Spartak Trnava elleni felkészülési mérkőzésen.

Negyedik nyári edzőmeccsét játszotta Oroszi Sándor együttese, amely a Talents FC elleni hétközi 4–1-es győzelem után a szlovák élvonalbeli Spartak Trnavát fogadta a Bánka Kristóf Sportközpontban. Vezetőedzőnk ezúttal fiataljainkra nem számíthatott, ugyanis U19-es csapatunk vasárnap az Inter Bratislava vendégeként vív edzőmeccset, így ők ezúttal ott kaptak lehetőséget, rajtuk kívül kisebb sérülés miatt Ónodi Vanessza játékát sem kockáztattuk, így ezúttal 15-en voltak a keretben.

A nagyszombatiak elleni találkozót kiválóan kezdtük, az első pillanattól irányítottunk és ez hamar eredményre is vezetett, amikor a 6. percben Csuhai Vivien beadását Sam Tristan bólintotta a kapuba – megszerezve harmadik találatát és második fejesgólját lila-fehérben. Nem álltunk le a vezető gól után sem, sőt, a 11. percben Siklér Kinga remekül vette észre a kilépő Tristant és egy gyorsan elvégzett szabadrúgással hozta helyzetbe amerikai légiósunkat, aki a Talents FC elleni mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is duplázni tudott.

Remek játékot mutattunk ezután is, lehetőséget sem engedtünk a Trnavának, amely csak elvétve tudott átjönni a felezővonalon. Noha sok veszélyes lehetőséget mi sem tudtunk kialakítani, de a 37. percben így is betaláltunk, egy remekül kijátszott akció végén Csuhai Vivien volt eredményes. Sőt, néhány perccel később Madarász Laura egy távoli átlövés után óriási gólt ragasztva szerezte meg negyedik találatunkat.

Szünetben Véglás Viktória, Katona Vanda és Erdész Fanni is pályára lépett, a játék pedig változatlan maradt, továbbra is mi uraltuk a meccset, nem engedtük kibontakozni ellenfelünket. Számos lövésünk akadt, többek között Katona Vanda és Feketevízi Tímea is célba vette az ellenfél kapuját, aztán a 67. percben Csuhai Vivien egy kiugratás után higgadtan passzolt a jobb alsóba, megszerezve ötödik gólunkat. A hajrában is bőven akadtak akcióink, s bár újabb gólt már nem szereztünk, így is megérdemelt győzelmet arattunk.

"Egyik szemem sír, a másik nevet. Boldog vagyok, mert jól, egységesen játszottunk, taktikailag fegyelmezettek  voltunk, a teljes meccset kézben tartottuk, irányítottunk, rengeteg jó megoldásunk volt egy-két baki mellett, de utóbbi is előfordul természetesen. A helyzetkihasználással kapcsolatban: öt gólt rúgtunk és ha bármelyik csapat ennyit lő, az nagy különbségű győzelemnek számít, ugyanakkor legalább még öt nagy helyzetet hagytunk ki, vagy szerencsétlenül oldottuk meg, ennek ellenére teljes mértékben elégedett vagyok az egész csapat játékával, mert minden játékos hozta a tőle telhető maximumot, ami szintén sokat hozzátett a végeredményhez" - mondta a mérkőzés után vezetőedzőnk, Oroszi Sándor.

A mieink legközelebb – a főpróbán – augusztus 2-án, vasárnap 15 órától lépnek pályára, amikor a KFC Komarnót látják vendégül a Tábor utcában.

Felkészülési mérkőzés
Újpest FC–FC Spartak Trnava 5–0 (4–0)
ÚJPEST FC: Terestyényi – Nagy Sz., Kókai, Vidács, Boros (Feketevízi, 59.) – Madarász (Véglás, a szünetben) – Nagy L. (Erdész, a szünetben), Tristan, Malesevic, Csuhai – Siklér (Katona V., a szünetben)
Vezetőedző: Oroszi Sándor
Gól: Tristan (6., 11.), Csuhai (37., 67.), Madarász (40.)

Sütiket használunk az oldalunk megfelelő működésének biztosításához és az oldalunk látogatottságának elemzéséhez. További részleteket a sütitájékoztató tartalmaz.
Összes süti elfogadása
Alapvető sütik elfogadása